I. és II. világháborús emlékmű

Úrhida, Templom utca 2.
További képek a Fotólistában

Úrhida
Templom utca 2.
Az emlékmű a Nagyboldogasszony-templom udvarán található.

Avatás2017. augusztus 20.
Felállítás1991

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Rolf Singer
2019.06.11. 08:09
Úrhidán már a húszas-években felmerült a lehetősége egy világháborús emlékmű állításának, ám ebből végül nem lett semmi.[1] 1990-ben a korábban Szabadbattyánhoz csatolt falu visszanyerte önállóságát[1], és egy évvel később a község önkormányzata emlékművet emeltetett a település I. és II. világháborús áldozatainak emlékére[2]. Az alkotás hátulján elhelyezett tábla szerint 2016-ban az Első Világháborús Centenáriumi Bizottság támogatásával újították fel az emlékőrzőt, ám más források szerint erre a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány pályázata révén kapott anyagi támogatás segítségével került sor 2017-ben[2][3].
Az ünnepélyes újraavatás 2017. augusztus 20-án történt.[2][4]
Források:
[1] https://www.urhida.hu/urhida_tortenelme.php
[2] http://mnl.gov.hu/mnl/fml/i_vilaghaborus_emlekmuvek_urhida#_edn2
[3] https://www.urhida.hu/files/2017_aprilis_urhidai_hirek.pdf
[4] https://www.feol.hu/kultura/falunap-augusztus-20-szent-istvan-allamalapitas-programok-1850969/

Rolf Singer műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Úrhida településről

Feltöltő
Azonosító
359168
Feltöltve
2019.06.07. 15:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.07. 15:38

359169
Feltöltve
2019.06.07. 15:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.07. 15:38

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Úrhida településről

Feltöltő
Azonosító
359173
Feltöltve
2019.06.07. 15:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.07. 15:38

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Úrhida településről

Feltöltő
Azonosító
359174

359171
Feltöltve
2019.06.07. 15:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/400 • 12.5mm • ISO100

359172

359170
Feltöltve
2019.06.07. 15:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/400 • 14.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.07. 15:38

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Úrhida településről

Feltöltő
Azonosító
359175
Feltöltve
2019.06.07. 15:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ48/10 • 1/200 • 18.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.07. 15:38

Adalék vagy máshol

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói Úrhida településről

Az úrhidai Nagyboldogasszony-templom.
Feltöltő
Azonosító
359167
Feltöltve
2019.06.07. 15:38
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.07. 15:38
Az úrhidai Nagyboldogasszony-templom.
Összesen 9 fotó

Műlap története

5 napja
A közösség publikálta Rolf Singer "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.