A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja

Budapest, VI. kerület, Hajós utca 25.
További képek a Fotólistában

Budapest
VI. kerület, Hajós utca 25.
A címen jelzett épület bejárati kapuja.

Felállítás1906

Gerő és Győry műlakatos üzeme (díszműkovács, közreműködő)
Fodor Gyula (tervező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2019.06.05. 17:44
Újabb év múlt el és újabb aktualitást mutat a Fodor Gyula által tervezett óriási épület, a Napoleon-udvar. Érdekes aktualitás, aminek már a 2009-es évben előzménye volt. Akkor született t.i. az a műlap, ami a házon egykor látható, ma biztonságtechnikai okokból műanyag fóliába burkolt Napoleon-szobrot bemutatta. Valószínűleg akkortájt készült viszont az a műlap is, amit egy ideje nem találok és ami ezt az egyedi kaput mutatta be.
Láttam már 2011-ben, amikor egy rendezvény kapcsán megnézhettem a házat, fényképeztem és emlékeim szerint fotót is töltöttem fel hozzá. Azóta rendszeresen jártam arra, amit az időközben megszületett műlapok is bizonyítanak. A kapu megvan. Kb. legutóbbi látogatásom táján tűnt fel, hogy a műlap nincs... Érinteni akartam, vagy képet tölteni... (?)
Ha nincs, pótolni kell... ha már lehet.

Az épület történetére itt nem térek ki. A kapcsolt műlapokon többnyire már leírtam, mennyire siralmas állapotot mutat már időtlen idők óta külseje úgy, hogy talán elmondható, Budapest egyik legértékesebb szecessziós bérházának külső restaurálása csak halasztódik. A lakók gondoskodtak az épületbelső állagának megőrzéséről, felújításáról, de a műemléki védettséget "élvező" bérház külseje nem változik. Talán annyi elmondható, hogy az elmúlt években /lehet, a veszélytelenítésre tett intézkedések hatására/ nem romlott. Részletes összefoglaló olvasható az [1] jelzésű forrás cikkében , ill. a jórészt erre építő "A Napoleon-udvar homlokzati domborműveinek maradványai" c. műlap összefoglalójában.

A kapu kapcsán: említeni kell, hogy a Kép-Tér nevű kivételesen igényes blog több bejegyzése foglalkozik, vagy legalábbis érinti a Gerő és Győry műhely munkáit, sőt 2014-ben felhívást tettek közzé munkáik összegyűjtésére, bemutatására. A míves munkáiról ismerhető társulás történetét, a családokról fellelhető információkat ld. a [2] és [3] jelzésű forrásoknál.

Közelítve a kapuhoz – Fodor Gyula munkássága fényében: "Szinte minden épületén van egy alak vagy egy figurális dísz, amitől rögtön és összetéveszthetetlenül „fodor gyulás” lesz, de maga a homlokzat kialakítása is árulkodó. Ha arról mégsem ismernénk fel, biztosan lesz egy kőtábla a nevével, esetleg egy őrangyal, bagoly, méretes pók az ólomüvegen, baljós külsejű madár a kovácsoltvas korláton, vagy egy szakállas férfiarc, amiről hajlamos vagyok azt hinni, hogy magát az alkotót ábrázolja. Persze erre semmi bizonyíték nincs..."
Ez az épület is magán hordozza a Fodor Gyulára jellemző stílusjegyeket. Nyilvánvaló az is, hogy a kapu kialakításában is szerepe volt az igényes építésznek. Vonatkozik ez az anyagválasztásra és a megformált alakokra-alakzatokra.

A kovácsoltvas alapú kapun három rézdomborítás található. A két szélső megegyezik: egy-egy szív formájú elemből "sarjad" egy-egy stilizált csokor virág... tövénél finom kapocs fogja össze. A középső motívum elgondolkodtatott. Lehet pl. az a bizonyos szakállas férfiarc, amit a fenti idézet említ. Ha így van, nem akármilyen szakáll, pikkely-szerű elemekből építkezik. Másrészt kicsit játszva a képszerkesztő adta lehetőségekkel, egy oroszlán "arcát" véltem felfedezni a férfiarc mögött.
Források:
[1] Hajós utca 25., Napóleon-udvar (2002) http://nol.hu/archivum/archiv-70319-54185
[2] Felhívás a Gerő és Győry lakatosműhely munkáinak összegyűjtésére (2014) http://kep-ter.blogspot.com/2014/02/felhivas-gero-es-gyory-lakatosmuhely.html
[3] Napoleon-udvar (2013) http://kep-ter.blogspot.com/2013/06/fodor-gyula-epuletei-hajos-utca-25.html

Kapcsolódó
Napóleon-szobor

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
358914
Feltöltve
2019.06.05. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 12:12

"A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
358912
Feltöltve
2019.06.05. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO80

358911

358913
Feltöltve
2019.06.05. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 12:12

"A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
358916
Feltöltve
2019.06.05. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO160

358915
Feltöltve
2019.06.05. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 12:12

"A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
358919
Feltöltve
2019.06.05. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 9.8mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 12:12

"A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
358918
Feltöltve
2019.06.05. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 9.8mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 12:12

"A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
358921
Feltöltve
2019.06.05. 12:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • 28.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 12:14

"A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
358925
Feltöltve
2019.06.05. 12:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/30 • 5.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 12:14

"A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
358923
Feltöltve
2019.06.05. 12:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • 30.6mm • ISO800

358922
Feltöltve
2019.06.05. 12:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/15 • 19.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 12:14

"A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
358917
Feltöltve
2019.06.05. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 12:12

"A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
358924
Feltöltve
2019.06.05. 12:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/80 • 30.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 12:14

"A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
358920
Feltöltve
2019.06.05. 12:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 26.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 12:14

Adalék vagy máshol

"A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
358926
Feltöltve
2019.06.05. 12:14
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 102.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 12:14

"A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
358927
Feltöltve
2019.06.05. 12:14
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 12:14

"A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
358928
Feltöltve
2019.06.05. 12:14
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.06.05. 12:14
Összesen 18 fotó

Műlap története

11 napja
Göröntsér Vera publikálta "A Napoleon-udvar vörösréz-domborításos kapuja" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.