I. világháborús áldozatok emlékműve

Olasz, Kossuth Lajos utca 49.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősi emlék.

Olasz
Kossuth Lajos utca 49.

Felállítás1923

Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)

Keszthelyi Sándor
2019.06.05. 08:38
Olasz közepén áll az r. k. templom, amely Szent Fülöp tiszteletére szentelt. A főutca keleti oldalán van a templom nagy előkertje, amelybe szabadon be lehet sétálni. Itt lehet felmenni a templom mögött lévő temetőbe is.

A templom bejáratához felvezető járdától jobbra három alkotás sorakozik: az első egy Szentháromság-szobor, a második egy I. világháborús emlékmű, a harmadik egy II. világháborús emlékmű.

Az I. világháborús emlékmű kőhasábjának tetején egy barokkos díszítésű záródás van. Ennek nyugati oldalába egy kicsi keresztet véstek. Alatta talán ez a felirat van: HŐSI EMLÉK. Lejjebb egy virág és levél motívum is látható.

A kőtömbön a hősi halottak nevei sorakoznak, feltüntetve haláluk évszámát és helyszínét. Azonban a vésetek annyira megkoptak, hogy alig olvashatóak, még megszámolásuk is nehéz. Így elfogadom, amit a "Hősi emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa" ír: a 23 nevet. Az emlékmű felállítására az 1923-as évet jelöli meg.

Az emlékmű nyugati oldalán egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]

A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.

Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.

Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.
A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.

A bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY. A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt. Az alkotást egyik megtervezte és a másik a fizikai kivitelezést végezte el. Itt Olaszon különösen kiválóan látszik az említett szöveg!

Az 1885-től 1958-ig élt szobrász neve több változatban fordul elő: Nemes György, Nemess György, Ősz Nemes György, Nemes Ősz György. Az Artportál és a Köztérkép az utóbbit használja.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/nemes-osz-gyorgy-5724/
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/2244

Cím alapján hasonló

"I. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Olasz településről

Feltöltő
Azonosító
358833
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.05. 08:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/200 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.05. 08:28
2017. október

"I. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Olasz településről

Feltöltő
Azonosító
358834
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.05. 08:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.05. 08:28
2017. október

"I. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Olasz településről

Feltöltő
Azonosító
358835
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.05. 08:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/500 • 5.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.05. 08:29
2017. október

"I. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Olasz településről

Feltöltő
Azonosító
358836
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.05. 08:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.05. 08:29
2017. október

"I. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Olasz településről

Feltöltő
Azonosító
358837
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.05. 08:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/250 • 16.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.05. 08:30
2017. október

"I. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Olasz településről

Feltöltő
Azonosító
358838
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.05. 08:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.05. 08:30
2017. október

"I. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Olasz településről

Feltöltő
Azonosító
358839
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.05. 08:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/400 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.05. 08:31
2017. október

"I. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Olasz településről

Feltöltő
Azonosító
358840
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.05. 08:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/250 • 7.7mm • ISO100

358841
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.05. 08:32

Keszthelyi Sándor 19.06.05. 08:32
2017. október

"I. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Olasz településről

Feltöltő
Azonosító
358842
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.05. 08:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/125 • 7.7mm • ISO100

358843
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.05. 08:33

Keszthelyi Sándor 19.06.05. 08:33
2017. október

"I. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Olasz településről

Feltöltő
Azonosító
358844
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.06.05. 08:34
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/250 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.06.05. 08:34
2017. október
Összesen 12 fotó

Műlap története

11 napja
Keszthelyi Sándor publikálta "I. világháborús áldozatok emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.