Miskolc-Egyetemváros, Egyetem út
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Timur

Az E5 jelzésű épülettel szemben található parkban

Avatás2019. június 2.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Röghegyiné Anita
2019.06.02. 14:31
A Dunaújvárosi Egyetem Bursch hallgatói egy krómacélból készült talapzatot toltak közúton, 6 nap alatt 30 hallgató közreműködésével 260 km-n keresztül testvéregyetemük, a Miskolci Egyetem campusára, hogy ezzel megmutassák azt az erőt, ami a Selmeci diákhagyományok szerint élőket összetartja, mindemellett pedig tisztelegjenek elődjeiknek, akik 70 évvel ezelőtt létrehozták a Nehézipari Műszaki Egyetemet és 50 évvel ezelőtt annak a kihelyezett karát, a Kohó - és Fémipari Főiskolai kart. Céljuk, hogy méltóan emlékezzenek a múltra és büszkén állítsanak példát a jövőnek. [1]
Az út során az időjárás nem kedvezett és számos akadályt kellett legyőzni a Tolás 2019 nevet viselő esemény résztvevőinek, de legyőzve minden akadályt, dombot, lejtőt 2019. június 1.-én jó hangulatban érkeztek Miskolcra (Élményfotók)
A szobor a Miskolci Egyetem E/5 számú kollégiumának szembeni parkban kapott helyett, és Timúrnak keresztelték el
Az emlékmű egy közel 1,5 méter magas krómacél talapzaton álló bronzból készült Martinász szobor, amiből több is készült az egykori Dunaújvárosi kohóban, de mára csupán pár darab fellelhető.
Források:
https://www.facebook.com/tolas2019/

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
358390
Feltöltve
2019.06.02. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ35/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:34

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
358391
Feltöltve
2019.06.02. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ4/1 • 1/320 • 25mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:34

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
358392
Feltöltve
2019.06.02. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ35/10 • 1/125 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:34

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
358393
Feltöltve
2019.06.02. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ4/1 • 1/320 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:34

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
358394
Feltöltve
2019.06.02. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ35/10 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:34

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
358395
Feltöltve
2019.06.02. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ35/10 • 1/800 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:34

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
358396
Feltöltve
2019.06.02. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ11/1 • 1/200 • 18mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:34

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
358397
Feltöltve
2019.06.02. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ5/1 • 1/200 • 37mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:34

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
358398
Feltöltve
2019.06.02. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ5/1 • 1/320 • 39mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:34

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
358400
Feltöltve
2019.06.02. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ56/10 • 1/320 • 45mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:34

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
358402
Feltöltve
2019.06.02. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ4/1 • 1/200 • 22mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:34

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
358403
Feltöltve
2019.06.02. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ8/1 • 1/125 • 38mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:34

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Dunaújvárosi Egyetemisták
Feltöltő
Azonosító
358405
Feltöltve
2019.06.02. 13:55
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ35/10 • 1/640 • 21mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:55
Dunaújvárosi Egyetemisták

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
358401
Feltöltve
2019.06.02. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ56/10 • 1/250 • 55mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:34

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
358399
Feltöltve
2019.06.02. 13:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ4/1 • 1/500 • 27mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:34

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Timur keresztelése
Feltöltő
Azonosító
358404
Feltöltve
2019.06.02. 13:55
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ56/10 • 1/100 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:55
Timur keresztelése

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Feltöltő
Azonosító
358406
Feltöltve
2019.06.02. 13:58
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1000D
ƒ56/10 • 1/125 • 55mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 13:58

Adalék vagy máshol

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Csincsén a Tolás 2019.
Feltöltő
Azonosító
358338
Feltöltve
2019.06.02. 00:33
Képinfó
Nem a helyszínről
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 00:33
Csincsén a Tolás 2019.

"Martinász" c. alkotás fotói Miskolc-Egyetemváros településről

Megérkezés a Miskolci Egyetemre
Tolás 2019
Feltöltő
Azonosító
358339
Feltöltve
2019.06.02. 00:34
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 19.06.02. 00:34
Megérkezés a Miskolci...Teljes szövegMegérkezés a Miskolci Egyetemre
Tolás 2019Kevesebb szöveg

358340

Összesen 20 fotó

Műlap története

06.07. 15:09
A Közösség megszavazta a Martinász műlapon várakozó szerkesztést.
06.03. 10:42
A "Martinász" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
06.02. 21:27
A "Martinász" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
06.02. 14:31
Röghegyiné Anita publikálta "Martinász" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.