Nepomuki Szent János

Ceglédbercel, Petőfi utca 3.

Alternatív, helyi címek:Ceglédbercel védőszentje

Ceglédbercel
Petőfi utca 3.
Keresd a református templomot és mellette balra egy fasor előtt áll a védőszent szobra.

Avatás2017. május 21.

Varga Gábor (keramikus)

ocsovai andrás
2019.05.27. 14:15
A ceglédberceli templom, és Ceglédbercel védőszentjét a második berceli sétám alkalmával fotóztam. Nem őt kerestem. Információ gyűjtése során az útjelzőim minden alkalommal a községháza felé mutattak. Kissé vonakodva nyitottam be a hivatalba, de kellemes meglepetés ért. Néhány kérdésemre elárasztottak információkkal, ötletekkel, sőt, a falu életét leíró ajándékkötetekkel is. Ezer köszönet érte.

A lap képei között szerepel a szent szobra előtt elhelyezett írás is mely tömören tudtunkra adja, hogy miért kerül egy katolikus szent szobra a református templom mellé. A Köztérképben jelenleg megtalálható 432 Nepomuki Szent János szobor vízfolyások mellet található a berceli pedig a szőlődombon. Példa értékű a szobor állító cselekedet , mely az elődök emléke, történetük megbecsülése felé irányul.
A szobor emléket állít az immár jeltelenül, csak az emlékekben, a történelem lapjain létező temető sírjaiban fekvő Ceglédberceleiknek.

A viszonylag magas alapon talán feles méretű pirogránit szentet látunk a legismertebb szimbólumával, a keresztel.
Források:
https://cegledbercel.asp.lgov.hu/sites/cegledbercel/files/imce/2018-01/2017._juniusi_szam.pdf



Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Ceglédbercel
Feltöltő
Azonosító
356985
Feltöltve
2019.05.24. 18:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/500 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.05.24. 18:08

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Ceglédbercel
Feltöltő
Azonosító
356986
Feltöltve
2019.05.24. 18:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/320 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.05.24. 18:11

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Ceglédbercel
Feltöltő
Azonosító
356987
Feltöltve
2019.05.24. 18:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/320 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.05.24. 18:12

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Ceglédbercel
Feltöltő
Azonosító
356988
Feltöltve
2019.05.24. 18:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.05.24. 18:14

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Ceglédbercel
Feltöltő
Azonosító
356989
Feltöltve
2019.05.24. 18:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/200 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.05.24. 18:16

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Ceglédbercel
Feltöltő
Azonosító
356990
Feltöltve
2019.05.24. 18:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/640 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.05.24. 18:18

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Ceglédbercel
Feltöltő
Azonosító
356991
Feltöltve
2019.05.24. 18:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.05.24. 18:31

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Ceglédbercel
Feltöltő
Azonosító
356992
Feltöltve
2019.05.24. 18:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.05.24. 18:33

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Ceglédbercel
Feltöltő
Azonosító
356993
Feltöltve
2019.05.24. 18:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/400 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.05.24. 18:35

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Ceglédbercel
Feltöltő
Azonosító
356995
Feltöltve
2019.05.24. 18:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.05.24. 18:37

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Ceglédbercel
Feltöltő
Azonosító
356994
Feltöltve
2019.05.24. 18:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ40/10 • 1/100 • 10.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.05.24. 18:36

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Ceglédbercel
Feltöltő
Azonosító
356996
Feltöltve
2019.05.24. 18:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ40/10 • 1/320 • 10.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.05.24. 18:39

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Ceglédbercel
Feltöltő
Azonosító
358128
Feltöltve
2019.06.01. 09:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ40/10 • 1/80 • 10.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 19.06.01. 09:59
Összesen 13 fotó

Műlap története

5 órája
A "Nepomuki Szent János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.10.04. 20:56
A "Nepomuki Szent János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.06.01. 09:59
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz
19.05.27. 14:15
A közösség publikálta ocsovai andrás "Nepomuki Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.