Kommunista Ifjúság-emlékmű

Budapest, II. kerület, Gyermekvasúthoz vezető út
Archív képek

Állapot: Lebontott

Budapest
II. kerület, Gyermekvasúthoz vezető út
A Nagyrét közelében áll az alkotás.

Avatás1973. október 27.

Mészáros Mihály (közreműködő)

Ády
2019.05.17. 16:06
A Hűvösvölgyi Nagy-rétet és az Úttörővasút végállomását összekötő erdei útból 1973-ban Pest és Buda egyesítésének 100. évfordulójának alkalmára Munkásmozgalmi sétányt alakítottak ki. A helyszín nem véletlen a Horthy-korszak gyakori illegális találkozóhelye volt a baloldali munkás- és ifjúsági szervezeteknek. Az út közel négyszáz méteres szakaszán több művészi értéket nem, vagy alig képviselő emlékművet helyeztek el. A kialakításban a parkerdőgazdaság és a BM határőrség egyik alakulatának KlSZ-szervezete vett részt Mészáros Mihály szobrászművész irányításával.

Ebből az egyik, a kommunista ifjúmunkások forradalmi megmozdulásait jelképezi. A terméskő talapzaton elhelyezett emlékmű öt bordázott betonlapból áll, amin áttört KIMSZ felirat olvasható.
"A Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) a Kommunisták Magyarországi Pártja irányításával létrejött kommunista ifjúsági szervezet volt 1919 és 1937 között. A Magyarországi Tanácsköztársaság bukása (1919. augusztus 1.) után illegálisan működött" [1]
Az alkotást a kétezres év közepén lebontották.

"Munkásmozgalmi sétányt avattak Hűvösvölgyben

Csaknem egy évszázad munkás- mozgalmába enged bepillantást az a munkásmozgalmi sétány, amelyet társadalmi úton alakítottak ki a hűvösvölgyi Nagyréten, az úttörővasút hűvösvölgyi végállomása felé vezető út 400 méteres szakaszán. A Munkásmozgalmi sétányt szombaton ünnepség keretében avatták fel.
Kovács Ottó, az MSZMP II. kerületi Bizottságának első titkára üdvözölte a megjelenteket, köztük Szépvölgyi Zoltánt, a fővárosi tanács elnökét, a budapesti párt- bizottság képviselőit, Úszta Gyula altábornagyot, a Partizán Szövetség főtitkárát, továbbá a szak- szervezetek képviselőit. Ott volt az ünnepségen a BM határőrség országos parancsnokságának több vezetője, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport képviselői.
A sétány megnyitását jelző emlékoszlopon Készült 1973-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 100. évében felirat örökít meg az emléksétány felavatásának évét...
...A kommunista ifjúmunkások forradalmi megmozdulásait jelképezi az öt beton táblából öntött emlékmű: érdekessége, hogy a napfény hatására rajzolódik ki az áttört betonlapokon a KIMSZ felirat... [2]
Források:
[1] hu.wikipedia.org/wiki/Kommunista_Ifjúmunkások_Magyarországi_Szövetsége
[2] Magyar Hírlap, 1973. október 28., vasárnap
Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa https://www.kozterkep.hu/adattar/konyv/8

Ády műlapja


Tagi gyűjteményben
Erdei emlékek

Cím alapján hasonló

"Kommunista Ifjúság-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Mészáros Mihály (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
356725
Feltöltve
2019.05.23. 13:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.23. 13:04

Archív fotók

"Kommunista Ifjúság-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Mészáros Mihály (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
355745
Forrás
Déri Erzsébet: Jöjj ​ifjú társunk (Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, 1978.)
Feltöltve
2019.05.17. 11:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.17. 11:41
Archív felvétel

"Kommunista Ifjúság-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Mészáros Mihály (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
355767
Forrás
Magyar Ifjúság, 1973. december 9. (17. évfolyam, 45. szám)
Feltöltve
2019.05.17. 14:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.17. 14:48
Archív felvétel

"Kommunista Ifjúság-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Mészáros Mihály (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
355747
Forrás
Internet (kaptam)
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.05.17. 12:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.17. 12:51
2018. július

"Kommunista Ifjúság-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Mészáros Mihály (közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
355749
Forrás
http://indafoto.hu/fovarosiblog/image/18355585-50359fa2/554277
Évszám
2001
Feltöltve
2019.05.17. 12:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.17. 12:59
2001, Archív felvétel
Összesen 5 fotó

Műlap története

19.05.27. 16:23
A "Kommunista Ifjúság-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.23. 13:04
1 új fotót töltöttem a "Kommunista Ifjúság-emlékmű" műlaphoz
19.05.17. 16:06
A közösség publikálta Ády "Kommunista Ifjúság-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.