I. és II. világháborús emlékmű

Babarc, Dózsa György utca 3.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Hősi emlék

Babarc
Dózsa György utca 3.

Felállítás1923

Nemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)

Keszthelyi Sándor
2019.05.15. 06:49
Babarcon a Szent István király római katolikus templomhoz felvezető utca elején áll a világháborús emlékmű. A négyzet keresztmetszetű kőpillér tetején egy turul kőszobra van. Egy félgömbbe kapaszkodik karmaival és szárnyait kétoldalt kiterjeszti.

Az emlékmű déli oldalának felső részén levélfüzér között indul a felirat:
AZ 1914 – 1918.
VILÁGHÁBORÚBAN
HŐSI HALÁLT HALTAK

Alatta egy nagyon hosszú névsor következik. Az elesettek időrendben vannak, évenként csoportosításban: 1914, 1915, 1916, 1917, 1918. A "Hősi emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa" szerint 60 hősi halott neve van idevésve.

Alul ezzel zárul a szöveg:
EMLÉKÉRE ÁLLÍTTATTA
BABARCZ KÖZSÉG HÁLÁS KÖZÖNSÉGE
1923.

A II. világháború áldozatainak is nagyon hosszú a sora. Őket két kőtábla mutatja, egyiket a nyugati, másikat a keleti oldalra csavarozták fel utólag (1989-ben).
A nyugati oldalon ez olvasható:
A
II. VILÁGHÁBORÚ
ÁLDOZATAI EMLÉKÉRE
alatta 55 név.
A keleti oldalon ez áll:
OPFER
DES ZWEITEN
WELTKRIEGES
alatta 45 név.
Azaz összesen 100 áldozat neve.

Az emlékmű déli oldalának alján és középen egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]

A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.

Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.

Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.
A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.

A bronz dombormű alsó szélein két felirat van, bevésett betűkből. A pajzs alsó csúcsától balra ez állt: TERV. MANNO MILTIADES. Jobbra pedig ez: MINT. NEMESS GYÖRGY. A TERV. MANNO MILTIADES, azaz tervezte: Manno Miltiades – jelzi az alkotót. A MINT. NEMESS GYÖRGY, azaz mintázta Nemess György – jelzi a kivitelezőt. Az alkotást egyik megtervezte és a másik a fizikai kivitelezést végezte el.

Az 1885-től 1958-ig élt szobrász neve több változatban fordul elő: Nemes György, Nemess György, Ősz Nemes György, Nemes Ősz György. Az Artportál és a Köztérkép az utóbbit használja.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/nemes-osz-gyorgy-5724/
https://www.kozterkep.hu/adattar/hosi-emlekmu/111

Közös gyűjteményben
Turulmadarak
Közös gyűjteményben
Madárszobrok
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Babarc
Feltöltő
Azonosító
355263
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.15. 06:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ118/10 • 1/250 • 16.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.15. 06:26
2017. október

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Babarc
Feltöltő
Azonosító
355264
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.15. 06:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.15. 06:27

355265

355266
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.15. 06:28

Keszthelyi Sándor 19.05.15. 06:28

355267

355268
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.15. 06:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/800 • 16.2mm • ISO100

Keszthelyi Sándor 19.05.15. 06:29

355269

355270
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.15. 06:30

Keszthelyi Sándor 19.05.15. 06:30

355271

355272
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.15. 06:31

Keszthelyi Sándor 19.05.15. 06:31

355273

355274
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.15. 06:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.15. 06:32
2017. október

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Babarc
Feltöltő
Azonosító
355275
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.15. 06:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ105/10 • 1/320 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.15. 06:32
2017. október

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Babarc
Feltöltő
Azonosító
355276
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.15. 06:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ105/10 • 1/400 • 10.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.15. 06:33
2017. október

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Babarc
Feltöltő
Azonosító
355277
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.15. 06:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ118/10 • 1/200 • 16.2mm • ISO100

355278
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.15. 06:34

Keszthelyi Sándor 19.05.15. 06:34

355279

355280
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.15. 06:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ118/10 • 1/250 • 16.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.15. 06:35
2017. október

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Babarc
Feltöltő
Azonosító
355281
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.15. 06:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/640 • 21.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.15. 06:36
2017. október

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Manno MiltiadeszNemes Ősz György (kivitelező, közreműködő)
Település
Babarc
Feltöltő
Azonosító
355282
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.05.15. 06:36
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/1000 • 16.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.05.15. 06:36
2017. október
Összesen 20 fotó

Műlap története

19.05.15. 06:49
Keszthelyi Sándor publikálta "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.