Gessay Ignác síremléke

Pozsony (Bratislava), Ul. 29. augusta

Alternatív, helyi címek:Hrob Ignác Gessay
Angol cím:Tomb of Ignác Gessay

Pozsony (Bratislava)
Ul. 29. augusta
Szent András temető - I/I/2-es szektor

Készítés1930


Orbán Róbert
2019.05.10. 12:44
Az ábrázolt személy és az alkotó több tekintetben is hasonló életpályát járt be.
Gessay Ignác 1874-ben az Árva megyei Turdosinban született. A gimnáziumot Trsztenán végezte, majd Szepesváralján és Egerben pedagógusnak tanult. Zemplén, majd Árva megyében tanított. A pánszláv eszmék híve lett. 1898-ban kivándorolt Észak-Amerikába, ahol több szlovák nyelvű újságot is szerkesztett. Az első világháború után hazatért Szlovákiába. Éberhard mellett birtokot vásárolt, falut alapított, amit Gessayov-nak neveztek el. A település nevét 1960-ban Zalesie-re módosították. [1] 1928-ban Pozsonyban halt meg.
Frico Mitoska (magyar nevén: Motoska Frigyes) 1891-ben Besztercebányán született. 1910 és 1914 között a budapesti Iparművészeti Főiskola hallgatója volt. 1919 és 1923-ban Prágában tanult. 1922-ben elkészítette Štefánik tábornok Clevelandban felállított monumentális szobrát. [2] 1948-ban Argentinába vándorolt ki. 1956-ban Buenos Airesben halt meg.
Források:
Ignác Gessay - https://zsgessayova.edupage.org/about/?subpage=1
[1] História obce - Zálesie - https://www.obeczalesie.sk/obec-7/historia-obce/
[2] Az első szlovák szobor - Prágai Magyar Hírlap, 1922. október 8. 6. p. - https://library.hungaricana.hu/hu/view/PragaiMagyarHirlap_1922_10/?query=motoska%20frigyes&pg=49&layout=s



Cím alapján hasonló

"Gessay Ignác síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
354357
Feltöltve
2019.05.09. 20:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/30 • 4.6mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.05.09. 20:36

"Gessay Ignác síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
462106
Feltöltve
2021.10.12. 10:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/160 • 12.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.12. 10:57

"Gessay Ignác síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
354354
Feltöltve
2019.05.09. 20:30
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ60/10 • 1/60 • 20.1mm • ISO720

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.05.09. 20:30

"Gessay Ignác síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
462107
Feltöltve
2021.10.12. 10:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 21.10.12. 10:57

"Gessay Ignác síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
354346
Feltöltve
2019.05.09. 19:27
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/60 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.05.09. 19:27

"Gessay Ignác síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
354353
Feltöltve
2019.05.09. 20:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/60 • 4.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.05.09. 20:26

"Gessay Ignác síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
354358
Feltöltve
2019.05.09. 20:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/30 • 4.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 19.05.09. 20:38
Összesen 7 fotó

Műlap története

21.10.12. 10:57
2 új fotót töltöttem a "Gessay Ignác síremléke" műlaphoz
19.05.10. 12:44
Orbán Róbert publikálta "Gessay Ignác síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.