Mór, Millennium tér

Alternatív, helyi címek:Bányász-emlékmű

Mór
Millennium tér
A kórházzal szemben, a Dózsa Gy. út felé eső részen.

Avatás2011. szeptember 3.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2019.05.09. 19:13
Amikor először jártam Móron (ez egy nagyobb léptékű "bejárás" volt), valamiért nem vettem észre ezt az emlékkövet. Bejártam viszont a Millenniumi teret, az itt lévő emlékművek közül többet fel is dolgoztam.
Akkor sétáltam körbe a város nagy részét és rábukkantam a Bányász c. szoborra is, ami igen nagy felfedezés volt számomra. Az alkotás kapcsán eljutottam arra a felfedezésre, a szobornál tartanak megemlékezéseket az egykor volt bányászat emlékére.
Ezért is lepett meg a későbbi felfedezés, külön emlékműve is van a városra és környékére annyira jellemző szénbányászatnak, amit 2011-ben állítottak.
Az emlékkő felső részén a bányászat jellegzetes emblémájának vésett domborműve látható, alatta a felirat:

Móri / szénbányászat / 1921....1943 /
Móri / szénbányászok emlékére / 2011 /
---
Jó szerencsét
Glück auf

Alatta, a talapzat szélén az állíttatók: Bányász Szakszervezet és Mór város önkormányzata.

Kicsit keresgéltem, azt látom, az említett szobor és a frekventált helyen lévő egyszerű emlékkő békés egymás mellett élésben szerepel a város életében. Mindkettőnél folynak megemlékezések, így a Bányásznapon és Szent Borbála napján is.
Források:
https://www.feol.hu/cimlapon/banyasz-emlekmuvet-avattak-moron-1128182/
https://mor.hu/eves-programok

Kapcsolódó
Bányász
Kapcsolódó
1956-os emlékmű

Cím alapján hasonló

"Bányász-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
354266
Fotózva
2013. szeptember
Feltöltve
2019.05.09. 08:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.09. 08:51
2013. szeptember

"Bányász-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
354268
Fotózva
2013. szeptember
Feltöltve
2019.05.09. 08:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • 4.5mm • ISO100

354267

354269
Fotózva
2013. szeptember
Feltöltve
2019.05.09. 08:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/400 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.09. 08:51
2013. szeptember

"Bányász-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
354270

A háttérben az 1956-os emlékmű
Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
354273
Fotózva
2013. szeptember
Feltöltve
2019.05.09. 08:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • 18.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.09. 08:51
2013. szeptember
A háttérben az 1956-os emlékmű

"Bányász-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
354272
Fotózva
2013. szeptember
Feltöltve
2019.05.09. 08:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/800 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.09. 08:51
2013. szeptember

"Bányász-emlékkő" c. alkotás fotói

Település
Mór
Feltöltő
Azonosító
354271
Fotózva
2013. szeptember
Feltöltve
2019.05.09. 08:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.05.09. 08:51
2013. szeptember
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.05.09. 19:13
Göröntsér Vera publikálta "Bányász-emlékkő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.