Lendva (Lendava), Mlinska ulica 2.

Alternatív, helyi címek:Zmajeva glava
Angol cím:Dragon's Head

Lendva (Lendava)
Mlinska ulica 2.
Mestni park

Felállítás2018. november 15.

H.István
2019.05.09. 08:47
A 2018-as, 23. LindArt művésztelep első kőszobraként készült el a "Sárkányfej" névre hallgató alkotás, melyet hét fej híján csak Egyfejű Sárkányként emlegetnek.
Sárkány Balázs pár mondata, illetve válasza egy kérdésre, az említett cikkből:
„– Ritkán fordul elő, hogy egy készülő szobor ily nagy reputációt érjen meg, mint az Öné – adom át a szót Sárkány Balázsnak, a tanítványnak.
– Hát igen, volt, aki egyből beazonosította a pikkelyes talapzatú, Colin által középkori ereklyének nevezett fejrészt. Álmodtam, tervezgettem, csináltam makettet Ytong téglából, aztán agyagból is vagy négyet, utána pedig egy végső változatot gipszből. Közben alakult a fogrész, a barázdarendszer, hogy milyen legyen meg mi mivel tud „együttműködni”. Volt ötletelgetés fejben és kézben is." [1]
A szobor két másik társával együtt a város parkjába került. Hogy felállításuk ideiglenes lenne, arra való utalást nem találtam.
Források:
[1] https://www.nepujsag.net/kultura/5401-elk%C3%A9sz%C3%BClt-az-idei-lindart-els%C5%91-k%C5%91szobra%20%20%20.html

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

"Sárkányfej" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lendva (Lendava)
Feltöltő
Azonosító
354255
Feltöltve
2019.05.09. 07:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.09. 07:39

"Sárkányfej" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lendva (Lendava)
Feltöltő
Azonosító
354256
Feltöltve
2019.05.09. 07:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.09. 07:39

"Sárkányfej" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lendva (Lendava)
Feltöltő
Azonosító
354257
Feltöltve
2019.05.09. 07:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

354258

354259
Feltöltve
2019.05.09. 07:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.09. 07:39

"Sárkányfej" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lendva (Lendava)
Feltöltő
Azonosító
354260
Feltöltve
2019.05.09. 07:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.09. 07:39

"Sárkányfej" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lendva (Lendava)
Feltöltő
Azonosító
354261
Feltöltve
2019.05.09. 07:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.09. 07:39

"Sárkányfej" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Lendva (Lendava)
Feltöltő
Azonosító
354254
Feltöltve
2019.05.09. 07:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/160 • 35.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.09. 07:39
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.05.09. 08:47
H.István publikálta "Sárkányfej" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.