Szekszárd, Béri Balogh Ádám utca

Szekszárd
Béri Balogh Ádám utca
A Remedia Gyógyszertár bejárata előtti előkertben, megközelíthetően és körüljárhatóan áll a mű.

Felállítás2017

Csuhai István
2019.05.08. 13:03
Az 1953-ban Tolnán született, 1979 óta Szekszárdon élő Freund Antal első műve ez a Köztérképen, ami talán nem csoda, ha ismerjük életrajzát. A szobrászathoz aktív munkával töltött évei után, kedvtelésből fogott hozzá, kisplasztikáival viszont jó néhány csoportos kiállításon részt vett már.

Madársimogató-kő című, háromdarabos térplasztikája Szekszárdon, a Remedia Gyógyszertár előkertjében áll. Ötlete végtelenül egyszerű: három magas mészkőoszlopon áll a három különböző színű gránit alak, fej nélküli madártestek, furcsa viszonyban az absztrakcióval és a konkrét figuralitással, hiszen ha innen nézzük, a másikra utal, ha onnan, erre. Mindenesetre nem hivalkodó, szerethető köztéri dolog, valóban arra létrehozva, amire a címe is utal: az érintésre, a megsimogatásra, a megtapogatásra. Az alkotás datálásában nem vagyok egészen biztos, a helyi napilap 2018. januári cikke alapján tettem a felállítást 2017-re, a TolnaArt Freund Antalról szóló tétele miatt nem korábbra (mivel ott még nem említődik ez a köztéri mű), de mindebben lehet, hogy tévedek.
Források:
http://www.tolnaart.hu/freund/
https://www.teol.hu/kultura/helyi-kultura/simogatasra-keszteto-szobrokat-keszit-995703/

Cím alapján hasonló

"Madársimogató-kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
354124
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.05.08. 12:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ80/10 • 1/250 • 19mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 19.05.08. 12:09
2018. július

"Madársimogató-kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
354125
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.05.08. 12:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ80/10 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 19.05.08. 12:09
2018. július

"Madársimogató-kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
354126
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.05.08. 12:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ90/10 • 1/320 • 18mm • ISO100

354127
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.05.08. 12:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ90/10 • 1/320 • 20mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 19.05.08. 12:09
2018. július

"Madársimogató-kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
354128

354129
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.05.08. 12:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ80/10 • 1/250 • 22mm • ISO100

354130

354131
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.05.08. 12:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ90/10 • 1/320 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 19.05.08. 12:09
2018. július

"Madársimogató-kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
354132
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.05.08. 12:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ71/10 • 1/200 • 42mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 19.05.08. 12:09
2018. július

"Madársimogató-kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
354133
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.05.08. 12:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ90/10 • 1/320 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 19.05.08. 12:09
2018. július

"Madársimogató-kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
354134
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.05.08. 12:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ90/10 • 1/320 • 42mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 19.05.08. 12:09
2018. július

"Madársimogató-kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
354135
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.05.08. 12:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ90/10 • 1/320 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 19.05.08. 12:09
2018. július

"Madársimogató-kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
393164
Feltöltve
2020.01.27. 11:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.27. 11:52

"Madársimogató-kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
393165

393166
Feltöltve
2020.01.27. 11:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.27. 11:52

"Madársimogató-kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
393167
Feltöltve
2020.01.27. 11:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.27. 11:52

"Madársimogató-kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
393168
Feltöltve
2020.01.27. 11:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.27. 11:52

"Madársimogató-kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
393169

393170
Feltöltve
2020.01.27. 11:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.27. 11:52

"Madársimogató-kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
393171
Feltöltve
2020.01.27. 11:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.27. 11:52

"Madársimogató-kő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
393172
Feltöltve
2020.01.27. 11:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.27. 11:52
Összesen 21 fotó

Műlap története

20.01.27. 11:52
9 új fotót töltöttem a "Madársimogató-kő" műlaphoz
19.05.08. 13:03
Csuhai István publikálta "Madársimogató-kő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.