Budapest, II. kerület, Frankel Leó út 17-19

Budapest
II. kerület, Frankel Leó út 17-19
Az irgalmasrendi kórház lépcsőcsarnokának I. emeleti fordulójában

Avatás1935

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
kectam
2019.05.06. 20:58
Az 1903-ban épült kórház lépcsőcsarnokában a lépcső vonulatát követő falakon 17 csúcsíves fülkét alakítottak ki. A fülkékben a magyar orvostudomány egy-egy hírességének égetett agyagból készült mellszobrát helyezték el. Napjainkra 13 maradt, legalábbis ennyi van kiállítva.
Az 1930-as évek elején az irgalmasrend akkori vezetősége úgy döntött, hogy a magyar orvostudomány egy-egy hírességének emléket állít szobrok képében és a kor fiatal művésztehetségeire bízza ezek elkészítését. Így kapott felkérést Csorba Géza Kézmárszky Tivadar szobrának elkészítésére.
Kézmárszky Szepesváralján 1842-ben született gazdatiszti családban. A viszonylagos jómód miatt az orvosi tanulmányait Pesten végezte. Európa nagyvárosait bejárva tért vissza Pestre, ahol a női klinikán lett tanársegéd. 1874-től a szülészeti klinika vezetője. Sok, ma is használatos eszköz és eljárás kidolgozója. Nevéhez fűződik a bábaképző intézet megalapítása, több szülészettel kapcsolatos szakkönyv szerzője.

Az idősödő Kézmárszky-t Csorba a maga egyszerűségében formázta meg. Semmi cicoma, semmi felesleges kiegészítő. Még azt is nehéz megfogalmazni, hogy milyen ruha is van rajta. A lépcsősor többi szobrának megformálójához hasonlóan Csorba sem dolgozta ki a szemet, mégis arca nyugalmat és bizalmat ébresztő.
Források:
Berza László: Budapest története képekben 1493-1980 - Képkatalógus 3/5. kötet 66408. tétel
Kézmárszky Tivadar életrajza: http://baratikor.semmelweis.hu/galeria/page.php?id=87

kectam műlapja

Közös gyűjteményben
Magyar orvosok szobrai

Cím alapján hasonló

"Kézmárszky Tivadar" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
353871
Feltöltve
2019.05.06. 20:47
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/13 • 4.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.05.06. 20:47

"Kézmárszky Tivadar" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
353872
Feltöltve
2019.05.06. 20:47
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/10 • 4.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.05.06. 20:47

"Kézmárszky Tivadar" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
353873
Feltöltve
2019.05.06. 20:47
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/17 • 4.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.05.06. 20:47

"Kézmárszky Tivadar" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
353875
Feltöltve
2019.05.06. 20:47
EXIF információk...
Samsung / SM-G950F
ƒ17/10 • 1/14 • 4.2mm • ISO250

353874

353876

Összesen 6 fotó

Műlap története

10 napja
A közösség publikálta kectam "Kézmárszky Tivadar" c. műlapját!
10 napja
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Kézmárszky Tivadar" feltöltésünket!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.