Felszabadulási emlékmű

A központban lévő árnyas parkban van.

Avatás1960

Varga László (kőfaragó)

Hársch Ferenc
2019.05.02. 20:35
1944. október 6-án Tiszainokától északra, Nagyrévnél a visszavonuló német és magyar csapatok átkeltek a Tiszán. A szovjet felderítők Tiszainokánál is összecsaptak a visszavonulókkal. A front elvonulása után a település határában két halott szovjet katonát taláktak akiket eltemettek. Egy év múlva exhumálták és központi temetőbe szállítoták őket.
A kistelepülésen úgy döntöttek, hogy a felszabadulás 15. évfordulójára egy emlékművet állítanak. Felkérték Varga László tiszainokai születésű csépai kőművest, hogy a tiszakécskei emlékmű mintájára készítse el saját emlékművűket.
1956-ban egyesek megpróbálták az emlékművet ledönteni, de a lakosság megvédte az alkotást.
2000-ben egy borgőzös kocsmai fogadás miatt az obeliszk tetején lévő vörös csillagot levágták.
Az emlékművet és környékét rendszeresen karbantartják, amihez a szovje-orosz követség is segítséget szokott nyújtani.
Az információkat, az 1934-ben született, Tálas Ferenctől kaptam, aki folyamatosan figyelemmel kísérte az alkotást, mert gyermekkora óta a szemben lévő házban lakik.
Források:
http://www.zounuk.hu/hu/wiki/szovjet-emlekmu-tiszainoka

Cím alapján hasonló

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga László (kőfaragó)
Település
Tiszainoka
Feltöltő
Azonosító
353089
Feltöltve
2019.05.02. 16:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 19.05.02. 16:05

353090

353091

353092

353093

353094

353095

353096

Összesen 8 fotó

Műlap története

20.06.07. 13:44
Megérintettem a "Felszabadulási emlékmű" alkotást
19.05.02. 20:35
Hársch Ferenc publikálta "Felszabadulási emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.