Sátoraljaújhely, Deák utca 12.

Állapot: Megrongálták

Sátoraljaújhely
Deák utca 12.
Kossuth Lajos Középiskolai Piarista Kollégium előtti parkban

Avatás1976. május 14.

kectam
2019.05.02. 15:55
Lenau egy kalandorlelkű osztrák költő, aki beutazta a világot, a biedermeier korának egyik meghatározó alakja. Számtalan országba és városban élt, végül búskomor kedélybetegségével a döblingi pszichiátriai szanatóriumban kötött ki. Széchenyi István is e szanatórium falai között próbált megoldást találni a haza sorsán való tépelődésére. Lenau sírja a weidlingi temetőben található.
A szobor az előtt az iskola előtt áll, ahova rövid ideig gimnáziumba járt. Mellszobra egy másfél méter magas műkő hasábon nyugszik. Sajnos vandál kezek megrongálták az arcát, orra és bajusza egy része hiányzik.
Hanzélyi Jenőnek három Lenau szobra ismert. Időrendben valószínűleg a sátoraljaújhelyi az első, második a Pécsett felállított alkotás, e kettő pirogránitból készült, míg a harmadik, mosonmagyaróvári porcelánból.
Az avatási ünnepségen Keresztury Dezső mondott beszédet, a Magyar Lenau Társaság akkori elnöke.
Források:
Észak-Magyarország, 1976. május 23. 9.oldal
https://library.hungaricana.hu/hu/view/EszakMagyarorszag_1976_05/?query=%22Hanz%C3%A9ly%20Jen%C5%91%22%20AND%20lenau&pg=164&layout=s
http://satoraljaujhely.varosom.hu/latnivalok/szobrok/Lenau-szobra.html

kectam műlapja

Kapcsolódó
Nikolaus Lenau

Cím alapján hasonló

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
352963
Feltöltve
2019.05.01. 22:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/1250 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.05.01. 22:14

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
352964

352965
Feltöltve
2019.05.01. 22:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/1250 • 6.4mm • ISO80

352966

352967
Feltöltve
2019.05.01. 22:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/2000 • 6.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.05.01. 22:14

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

Hanzély Jenő szignója
Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
352968
Feltöltve
2019.05.01. 22:14
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/250 • 14.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.05.01. 22:14
Hanzély Jenő szignója

"Nikolaus Lenau" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
432103
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2021.02.09. 12:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/500 • 6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.09. 12:59
2017. április
Összesen 7 fotó

Műlap története

21.02.09. 12:59
1 új fotót töltöttem a "Nikolaus Lenau" műlaphoz
19.05.02. 15:55
A közösség publikálta kectam "Nikolaus Lenau" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.