Szegedi Kis István-dombormű
Petőfi Sándor utca 11.
Az gimnázium, 1938-ban vette fel az iskolaalapító rektor nevét. 1948-ban az ország többi intézményével együtt a békési gimnáziumot is államosították, majd a rendszerváltozás után, 1992-ben ismét a református egyház kezelésébe került. Az épület nyilvántartott műemlék.
A lépcsőház fordulójában, emlékfalat alakítottal ki, ahol központi helyen, fenn középen, láthatjuk a nagy méretű domborművet. Körülötte a felirat: Szegedi Kis István Iskolánk alapítója. Alatta az iskola egykori igazgatói és tanári karának emléktáblái, láthatók, középen a vörösrézből öntött csengő.
Idézet a forrásból:
"Szombaton kora délelőtt tartották meg a békési Szegedi Kis István Gimnáziumban a hagyományos évzáró ünnepséget, mely ez alkalommal eltért a megszokottól. Igaz, hogy itt is a Himnusszal kezdtek, amelyet az igazgatói értékelő beszéd követett, de már ezekben is benne volt a másság: szavakkal aligha leírható bensőség, szívből fakadó ünnepélyesség."
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1988_06/?pg=141&layout=s
Iskola:
http://reformacio.mnl.gov.hu/orokseg/szegedi_kis_istvan_reformatus_gimnazium_bekes
Szegedi:
http://leporollak.hu/egyhtori/cikkek/PS09_421.HTM
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-irok-elete-es-munkai-szinnyei-jozsef-7891B/s-A6233/szegedi-kiss-istvan-ACBB5/
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a37621-5cc9e9748260c-c9db7faaf925a3353812e828_4.jpg)
"Szegedi Kis István-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a37621-5cc9e97486e1c-79f0ad17897ebc461cf0cbe0_4.jpg)
"Szegedi Kis István-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a37621-5cca760ede671-31041b116ef35ef563375fc2_4.jpg)
"Szegedi Kis István-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ34/10 • 1/30 • 5mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a37621-5cc9e9748b7d4-1a83cf193f4c14f800c84f80_4.jpg)
"Szegedi Kis István-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/10 • 17.7mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a37621-5cc9e9748020e-7385284c79dce99d6d13912e_4.jpg)
"Szegedi Kis István-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/60 • 85mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a37621-5cc9e9747dd4f-3e2032f20475425eae4fc7b4_4.jpg)
"Szegedi Kis István-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/60 • 165mm • ISO720
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a37621-5cc9e9748fd34-2635d7db605b67783386b178_4.jpg)
"Szegedi Kis István-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/8 • 19.9mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a37621-5cca760edcc7b-0a470c14f6d6c332c825e585_4.jpg)
"Szegedi Kis István-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/15 • 15.1mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a37621-5cca7d841438a-bb97ad2272c03d0ac1b22997_4.jpg)
"Szegedi Kis István-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/15 • 19.1mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a37621-5cca760ee1117-fcbd911ea7d5a550182465ee_4.jpg)
"Szegedi Kis István-dombormű" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/8 • 34.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u3937-a37621-5cca7cb82639c-5dcb9cf19084cec4ea240044_4.jpg)
"Szegedi Kis István-dombormű" c. alkotás fotói
Archív fotó