Vecsey — Bruckner-emléktábla

Debrecen, Árpád tér

Debrecen
Árpád tér
A Debreceni Református templom Kassai út felőli falán

Avatás2017. november 25.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Cedrus
2019.04.28. 17:33
A Debreceni Árpád téri Református templomot Vecsey Imre városi építész és felesége Bruckner Karolina hagyatékából építették fel, melynek tervezője Tóásó Pál. A neoromán stílusú, magyaros díszítésű épület felújítása 2017-ben fejeződött be, így újra eredeti szépségében látható. A felújítás befejezését hálaadó istentisztelet követte, majd a templom falán felavatták a templomépíttető Vecsey - Bruckner-emléktáblát. Ezzel egyidőben a templom melletti parkot a házaspárról nevezték el, "Vecsey-Bruckner park"-nak.

A felavatott emléktábla bal felső sarkában Vecsey Imre és neje Buckner Karolina templomalapítók mázas, kerámia portréja látható. Alkotói szignó: NJ Csak tippem van a keramikus nevére, így bizonytalanul nem írhatom le.

Emléktábla szövege:
"Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami a kötelességünk volt!"
(Lk 17.10)

Debrecen városa és "civis polgárai", a 450. esztendős Tiszántúli Református Egyházkerület,
valamint a Debreceni-Árpád téri Református Egyházközség ezen emléktábla elhelyezésével
tiszteleg az egykori városi építész, templom építtető Vecsey Imre és felesége
Bruckner Karolina emléke előtt.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 209/2017.(IX.28.) számú
határozata értelmében
a templom körüli parkot "Vecsey-Bruckner park" -nak nevezi el.
Őszinte háláját fejezi ki a Debrecen-Árpád téri Református Egyházközség
a templom külső felújításához nyújtott nagylelkű adományáért
Debrecen polgárainak és Debrecen városának.
Állíttatta, a Reformáció 500. esztendejében a hálás utókor.
Források:
https://epa.oszk.hu/00800/00834/00043/pdf/EPA00834_magyar_koszal_2017_63.pdf

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Vecsey — Bruckner-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
352424
Fotózva
2018. január
Feltöltve
2019.04.28. 16:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ57/10 • 1/320 • 50.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.04.28. 16:19
2018. január

"Vecsey — Bruckner-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
352425
Fotózva
2018. január
Feltöltve
2019.04.28. 16:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ71/10 • 1/500 • 7.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.04.28. 16:20
2018. január

"Vecsey — Bruckner-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
352426
Fotózva
2018. január
Feltöltve
2019.04.28. 16:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ69/10 • 1/640 • 6.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.04.28. 16:20
2018. január

"Vecsey — Bruckner-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
352427
Fotózva
2018. január
Feltöltve
2019.04.28. 16:21
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ57/10 • 1/400 • 50.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.04.28. 16:21
2018. január

"Vecsey — Bruckner-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
352428
Fotózva
2018. január
Feltöltve
2019.04.28. 16:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ60/10 • 1/640 • 4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.04.28. 16:21
2018. január

"Vecsey — Bruckner-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
352429
Fotózva
2018. január
Feltöltve
2019.04.28. 16:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ63/10 • 1/400 • 5.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.04.28. 16:21
2018. január

"Vecsey — Bruckner-emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
424359
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2020.11.14. 11:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ35/10 • 1/800 • 5.4mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.14. 11:59
2018. április
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.10.17. 15:36
A "Vecsey — Bruckner-emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.07.29. 12:12
Megérintettem a "Vecsey — Bruckner-emléktábla" alkotást
20.11.14. 11:59
1 új fotót töltöttem a "Vecsey — Bruckner-emléktábla" műlaphoz
19.04.28. 17:33
Cedrus publikálta "Vecsey — Bruckner-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.