Milan Rastislav Štefánik

Prága (Praha), Strahovská
További képek a Fotólistában

Angol cím:Milan Rastislav Štefánik

Prága (Praha)
Strahovská
A planetárium bal oldalán áll

Avatás1933


kectam
2019.05.06. 14:17
Milan Rastislav Štefánik élete egy polihisztoréval vetekszik, hisz pilóta, diplomata és csillagász is volt. Kosariszkában (jelenleg Košariska) született 1880-ban, ami akkor még a Osztrák-Magyar Monarchia része volt. Középiskola után építészmérnöknek tanult, de később átiratkozott a csillagász szakra. Később meteorológiai, csillagászati megfigyelőállomásokat hozott létre az egész világon. Az első világháború alatt pilótaként beállt az idegenlégióba, a háború végére tábornoki rangot ért el. Ekkor már aktívan politizált, később az 1916-ban megalakult Csehszlovákia hadügyminisztere lett a háború végéig. 1919-ben egy repülőgép szerencsétlenségben halt meg. Tomáš Garrigue Masaryk és Edvard Beneš mellett Ő tekinthető Csehszlovákia egyik alapítójának.

Szobrát Bohumil Kafka készítette a kor egyik kiemelkedő művésze. 1933-ban pályája csúcsán alkotta meg a Štefánik szobrát. A 1:1 léptékű mű a fiatal pilótát ábrázolja, aki térképpel kezében épp egy bevetésre indul. Kissé furcsa, hogy ebben az aspektusban ábrázolja, hisz pilóta pályafutása csak hónapokig tartott, mert egy bevetés közben majdnem meghalt. Szinte mindenki képzeletében a tábornok vagy a politikus Štefánik él. Lehet, hogy Kafka számára 1933-ban ez tűnt logikus választásnak abban a politikai helyzetben. Ruhája hajtókáján nem véletlenül hangsúlyozta ki a cseh címeroroszlánt. Az idő Őt igazolhatta, hisz Léva főterén álló Štefánik szobrot, amely tábornoki díszben ábrázolta, 1952-ben ledöntötték. Végül itt 2007-ben újra állítottak szobrot emlékének. Érdekesség, hogy Stupavában 2006-ban felavatott emlékmű szintén tábornoki sapkában ábrázolja.
Pozsonyban látható a Kafka szobor egy másolata.
Források:
Valóság 2005/2 80-82. oldal - Vida Csaba: A tudós, a francia tábornok, a csehszlovák miniszter és a szlovák hazafi (https://web.archive.org/web/20181113165718/http://valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=537&lap=0)
[https://hu.wikipedia.org/wiki/Milan_Rastislav_%C5%A0tef%C3%A1nik
Lévai ledöntött szobra: https://www.kozterkep.hu/26354/milan-rastislav-stefanik
Stupavában álló emlékmű: https://www.vets.cz/vpm/11788-pomnik-milan-rastislav-stefanik/#11788-pomnik-milan-rastislav-stefanik
Pozsonyban lévő másolata: https://www.kozterkep.hu/36261/milan-rastislav-stefanik-szobra
Angol leírás, sztori
kectam
2019.05.06. 14:17
Milan Rastislav Štefánik was born in 1880 in Košariska. He was a pilot, diplomat and astronomer. After graduating from high-school he started studying architecture, but changed to astronomy some time later. He set up meteorological and astronomical observatories all around the world. During the first World War he fought in the Foreign Legion as a pilot, and by the end of the war, he got general rank. By this time he was politically active, he became the Minister of Defense of Czechoslovakia, which was formed in 1916. He maintained the position until the end of the war. He died in 1919 in an airplane accident.
Besides Tomáš Garrigue Masaryk and Edvard Beneš, he can also be considered as one of the founders of Czechoslovakia.

His statue was made by Bohumil Kafka, an outstanding artist of the time. He created Štefánik’s statue at the peak of his career, in 1933. The sculpture is of the young pilot with a map in his hand, ready for his next mission. This is a little odd, since his pilot career only lasted a few months. Nearly everyone remembers him as either a general or a politician.

kectam műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Milan Rastislav Štefánik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
352340
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.04.28. 09:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/200 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.04.28. 09:49
2018. szeptember

"Milan Rastislav Štefánik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
352341
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.04.28. 09:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/200 • 12.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.04.28. 09:49
2018. szeptember

"Milan Rastislav Štefánik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
352342
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.04.28. 09:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/250 • 8.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.04.28. 09:49
2018. szeptember

"Milan Rastislav Štefánik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
352343
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.04.28. 09:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/800 • 8.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.04.28. 09:49
2018. szeptember

"Milan Rastislav Štefánik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
352346
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.04.28. 09:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/80 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.04.28. 09:49
2018. szeptember

"Milan Rastislav Štefánik" c. alkotás fotói

Bohumil Kafka szignója
Alkotó
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
352347
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.04.28. 09:52
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ50/10 • 1/250 • 60.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.04.28. 09:52
2018. szeptember
Bohumil Kafka szignója

"Milan Rastislav Štefánik" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
352348
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.04.28. 09:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ50/10 • 1/250 • 39.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.04.28. 09:52
2018. szeptember

"Milan Rastislav Štefánik" c. alkotás fotói

A szobor címe az előtte lévő műköbe vésve
Alkotó
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
352349
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.04.28. 09:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/200 • 10.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.04.28. 09:52
2018. szeptember
A szobor címe az előtte lévő műköbe vésve

Adalék vagy máshol

"Milan Rastislav Štefánik" c. alkotás fotói

A szobor mögötti "évóra"
Alkotó
Település
Prága (Praha)
Feltöltő
Azonosító
352344
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.04.28. 09:49
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.04.28. 09:49
2018. szeptember
A szobor mögötti "évóra"
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.05.06. 14:17
A közösség publikálta kectam "Milan Rastislav Štefánik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.