Sopron
Terv u. 10.
Egykori SOFA Soproni Faipari Rt. központi irodaházán található

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2019.04.12. 23:04
Éppen az egykori soproni AFIT épületét pásztáztam a Google utcakép alkalmazással, amikor valahogy megcsúszott kicsit az egér a kezemben és átugrott a kép a szomszédos Terv utcára. Nagyokat pislogtam, amikor feltűnt a kép hátterében egy dombormű. Soproni ismerősömtől megtudtam, hogy itt egykoron a Sofa Soproni Faipari Rt. működött.

A nagy múltra visszatekintő céget 1952-ben alapították, évtizedeken keresztül meghatározó szerepet töltött be a nyílászáró ágazatban, magas minőségű exkluzív termékeket gyártott. 2005-ben több beszállító partnere a cég fizetésképtelensége miatt felszámolást kezdeményezett ellene, az eljárás 3 éven keresztül tartott.

A valamikori Sofa területén azóta különböző cégek találtak otthonra, a központi épületből pedig irodaházat alakított ki új tulajdonosa. Az irodaház külső felújítása során a rajta lévő faipari munkást ábrázoló mészkő dombormű - óriási szerencsére - nem lett eltávolítva, nagyon szépen megőrizték és körbeöleli a szigetelés.
Források:
SOFA Soproni Faipari Rt. felszámolása:
https://www.napi.hu/belfold_vallalatok/felszamoljak_a_sofa_rt-t.252591.html
https://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/mar_csak_papiron_letezik_a_sofa/2055263/

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Faipari munkás" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
350904
Feltöltve
2019.04.14. 12:30
EXIF információk...
 / CORPORATIO
ƒ63/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.04.14. 12:30

"Faipari munkás" c. alkotás fotói Sopron településről

Feltöltő
Azonosító
350900
Feltöltve
2019.04.14. 12:30
EXIF információk...
 / CORPORATIO
ƒ63/10 • 1/400 • ISO200

350896
Feltöltve
2019.04.14. 12:30
EXIF információk...
 / CORPORATIO
ƒ38/10 • 1/800 • ISO200

350898
Feltöltve
2019.04.14. 12:30
EXIF információk...
 / CORPORATIO
ƒ35/10 • 1/800 • ISO200

350901

350897
Feltöltve
2019.04.14. 12:30
EXIF információk...
 / CORPORATIO
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200

350903
Feltöltve
2019.04.14. 12:30
EXIF információk...
 / CORPORATIO
ƒ35/10 • 1/640 • ISO200

350902
Feltöltve
2019.04.14. 12:30
EXIF információk...
 / CORPORATIO
ƒ63/10 • 1/320 • ISO200

350899

Összesen 9 fotó

Műlap története

04.14. 12:35
Szapet publikálta "Faipari munkás" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.