Budapest, XI. kerület, Magyar tudósok körútja, Infopark

Budapest
XI. kerület, Magyar tudósok körútja, Infopark
Lágymányosi egyetemi város E. épületében.

Avatás1997

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.05.05. 08:48
Ki tudja, hányadik kört futottam az Infoparkban, különböző alkotások után kutatva. Ebbe az épületbe tévedésből mentem be, meglátva az emléktáblát szinte "szokásból" kértem engedélyt, hiszen ehhez át kellett jutnom egy villás beléptetőn a portaszolgálat előtt. Mindez rendben, az épület falát (vagy amit láttam belőle) mindössze ez az emléktábla díszítette.
Rutinosan fotóztam, szignót kerestem, de nem találtam.
Nem akadunk el, majd segít az internet. Tévedtem. Az emléktábla képe, mint ahogy láthatóan maga az emléktábla is korábbi múltjában, több helyen szerepel, a bőség zavara, Alkotóját azonban nem találtam meg.
"Idézem" a Wikipédia cikkét, (ahol szemléltetésként ugyancsak az emléktábla látható) olvasom: Schay Géza Bécsben született (1900–1991) kétszeresen is Kossuth-díjjal kitüntetett "kémikus, fizikokémikus, vegyészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Legjelentősebb tudományos eredményeit a termodinamikai szemlélet kémiai alkalmazásával, a folyadék- és gázadszorpcióval kapcsolatos reakciókinetikai, kromatográfiai vizsgálatai során érte el. Több évtizeden keresztül volt a magyarországi fizikokémia kutatási hálózatának és oktatásának szervezőegyénisége..." [1]
Az emléktáblát a tudós munkásságának szinte valamennyi érintett színterén említik, így a BME nyilvántartásában (XLS állomány – itt elhelyezés F. épület/BME)), a KFKI honlapja (itt BME Fizikai Kémia Tanszék), ahol linkelve olvasható egy hosszú méltató cikk "Schay Géza emléktáblája alá" címmel, ld. [3]. Ez számomra a legmeglepőbb, mert itt sem említenek alkotót, bár tiszteletteljes nekrológ.
Ugyancsak előzményként látható volt az emlék az MTA Központi Kémiai Kutatóintézet igazgatósági épületében, annak folyosóján [4]: itt nyomon követhető Shay Géza munkásságának ez a kiemelkedő területe, ill. helye a kémiai kutatás területén.
Úgy gondolom, innen kerülhetett a tábla (nem pontosítható időpontban) az időközben létrejött Inforpark épületébe, ami a szakterülethez kapcsolódik, vagyis talán valamiképpen jogutód.
Mindezeket végigkövetve igencsak átfogó képet kaphatunk a tudós pályájáról is. Máshogy/olvasom: "..Kezdetben az ozmózis jelenségével, majd a polimerek viszko elasztikus tulajdonságaival foglalkozott. A Fizikai Kémia Tanszéken alapvetően két kutatási irány, a gáz-és gőzadszorpció szilárd felületeken és a gázkromatográfia elmélete, majd a hatvanas évektől a szilárd /folyadék határfelületen végbemenő adszorpció volt a fő területe. Az Erdey-Grúz Schay-féle háromkötetes Elméleti fizikai kémia c. 1952‑ben megjelent és azóta több kiadást megért munkája máig nélkülözhetetlen diáknak-tanárnak egyaránt." [5]
Források:
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Schay_G%C3%A9za
[2] https://www.kfki.hu/~cheminfo/hun/olvaso/histchem/legenda/egyetem/schay/egyetem.html
[3] https://www.kfki.hu/~cheminfo/hun/olvaso/histchem/legenda/egyetem/schayg.html
[4] http://www.ttk.mta.hu/wp-content/uploads/jubileumi_kiadvany_online_verzio_20120719.pdf
[5] https://www.ch.bme.hu/page/295/

Cím alapján hasonló

"Schay Géza" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
350585
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2019.04.12. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.04.12. 11:30
2017. március

"Schay Géza" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
350589
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2019.04.12. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO125

350584
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2019.04.12. 11:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.04.12. 11:29
2017. március

"Schay Géza" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
350587
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2019.04.12. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO160

350588

350586

350583
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2019.04.12. 11:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.04.12. 11:29
2017. március
Összesen 7 fotó

Műlap története

05.08. 09:10
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Schay Géza" feltöltésünket!
05.05. 08:48
Göröntsér Vera publikálta "Schay Géza" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.