Kásád, Petőfi Sándor utca.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Nagyboldogasszony-kegyhely, I. világháborús emlékmű

Kásád
Petőfi Sándor utca.
Az r. k. templomtól keletre, a parkban van.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2019.04.12. 04:59
Kásád közepén, öt utca találkozásánál: egy tér van. Itt áll a római katolikus templom. Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt.

A templom északkeleti sarkától hosszú betonjárda vezet egy kis építményig. Szürke kövekből falazták, felül félköríves boltozata van, elöl nyitott. Benne Mária szobra áll.

A barlangszerű építmény a szoborral: először a Lourdes-i Szűz Mária ábrázolását sejteti. Azonban a szobor mégsem felel meg Soubirous Bernadett 1858-as leírásának. Nincs égszínkék öv a derekán, nincs rózsafüzér a kezében, nincs rózsa a lábainál.

Az egész alakos szobor Máriát fiatal hölgyként ábrázolja. Ruházata kecsesen redőzött. Legalul egy égszínkék színű félgömbön lévő aranyszínű csillagok a világmindenséget jelképezik. Azon tekereg egy kígyó. Mária saruban lévő lábfejeivel a kígyón tapos, így uralkodik a gonosz felett.

Korábbi fényképek szerint a szobrot vasrács védte, ez már nincs. Viszont a védőépület nyílásának felső részét egy átlátszó félkör alakú lemez védi az esőtől.

Egy részletes falutörténet, Merényi László: Kásád község története. Kásád, 2009. Polgármesteri Hivatal kiadása írja (p. 92.):
"Nagyboldogasszony-kegyhely: Szili István beremendi kőműves munkáját dicséri, gondozását a helyi nyugdíjasklub végzi."

A templom bejárata az északi oldalon van. Azon az I. világháborús kásádi áldozatok nevei sorakoznak. 21 név.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/1428
http://www.kasad.hu/pdf/konyv.pdf

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Kásád településről

Feltöltő
Azonosító
350559
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.04.12. 05:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.12. 05:00
2018. október

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Kásád településről

Feltöltő
Azonosító
350561
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.04.12. 05:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.12. 05:00
2018. október

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Kásád településről

Feltöltő
Azonosító
350562
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.04.12. 05:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.12. 05:01
2018. október

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Kásád településről

Feltöltő
Azonosító
350563

350564
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.04.12. 05:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/160 • ISO100

350565

350566
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.04.12. 05:02

Keszthelyi Sándor 19.04.12. 05:02
2018. október

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Kásád településről

Feltöltő
Azonosító
350567
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.04.12. 05:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.12. 05:02
2018. október

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Kásád településről

Feltöltő
Azonosító
350568
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.04.12. 05:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.12. 05:03
2018. október

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Kásád településről

Feltöltő
Azonosító
350569
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.04.12. 05:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.12. 05:03
2018. október

Adalék vagy máshol

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Kásád településről

A templom.
Feltöltő
Azonosító
350560
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.04.12. 05:00
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.12. 05:00
2018. október
A templom.

"Szűz Mária" c. alkotás fotói Kásád településről

I. világháborús emléktábla a templom északi falán.
Feltöltő
Azonosító
350570
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.04.12. 05:04
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.12. 05:04
2018. október
I. világháborús emléktábla...Teljes szövegI. világháborús emléktábla a templom északi falán.Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

30 napja
A "Szűz Mária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
04.24. 10:03
A "Szűz Mária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
04.24. 07:03
Keszthelyi Sándor publikálta "Szűz Mária" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.