A megfeszített Jézus

Drávakeresztúr, Petőfi Sándor utca 8.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Kőkereszt, I. világháborús emlékmű

Drávakeresztúr
Petőfi Sándor utca 8.
A kis templom előtt áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2019.04.11. 15:45
Drávakeresztúr egy kanyargós főutcából és néhány elágazó utcából áll, de mindezek egyformán a Petőfi Sándor utca nevet viselik. Két kőkeresztet láttam a kis faluban. Egyik északabbra egy kis templom (a Szent Kereszt feltalálása-kápolna) előtt, a másik délebbre a harangtorony előtt áll.

A Szent Kereszt feltalálása-kápolna: gyakorlatilag a helyi r. k. templom. A déli oldalon van a bejárata, az ajtó felett az 1912-es évszám olvasható.

A templom előtt és kissé balra áll a kőkereszt. A megfeszített Jézus szobra déli irányba néző. Felül INRI felirat van. A kereszt lábánál Jézus édesanyja, Mária áll.

A homokkő szobrot vastagon lefestették fehérre. Csak a szegek helye és a töviskoszorú fekete. Vörösek a vércseppek Jézus oldalán, lábainál, tenyereinél.

A templom déli falán két emléktábla van. Egyik (1914 – 1918 ELESETT HŐSÖK EMLÉKÉRE EMELTETTE DRÁVAKERESZTÚR HÁLÁS KÖZÖNSÉGE) 17, a másik (1944-ES VILÁGHÁBORÚBAN ELESETT KATONÁINK EMLÉKÉRE ÁLLÍTATTÁK AZ EGYHÁZKÖZSÉG HÍVEI) 7 nevet sorol fel.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói Drávakeresztúr településről

Feltöltő
Azonosító
350485
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.04.11. 15:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ121/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.11. 15:46
2018. április

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói Drávakeresztúr településről

Feltöltő
Azonosító
350486
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.04.11. 15:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ84/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.11. 15:46
2018. április

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói Drávakeresztúr településről

Feltöltő
Azonosító
350487
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.04.11. 15:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.11. 15:47
2018. április

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói Drávakeresztúr településről

Feltöltő
Azonosító
350488
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.04.11. 15:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/250 • ISO100

350489
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.04.11. 15:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.11. 15:47
2018. április

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói Drávakeresztúr településről

Feltöltő
Azonosító
350490
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.04.11. 15:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ126/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.11. 15:48
2018. április

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói Drávakeresztúr településről

Feltöltő
Azonosító
350491
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.04.11. 15:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.11. 15:48
2018. április

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói Drávakeresztúr településről

Feltöltő
Azonosító
350492
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.04.11. 15:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.11. 15:49
2018. április

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói Drávakeresztúr településről

Feltöltő
Azonosító
350493
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.04.11. 15:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ126/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.11. 15:49
2018. április

Adalék vagy máshol

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói Drávakeresztúr településről

Feltöltő
Azonosító
350494
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.04.11. 15:49
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.11. 15:49
2018. április

"A megfeszített Jézus" c. alkotás fotói Drávakeresztúr településről

Feltöltő
Azonosító
350495
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.04.11. 15:50
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.04.11. 15:50

350496

Összesen 12 fotó

Műlap története

30 napja
Az "A megfeszített Jézus" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
04.24. 06:53
Keszthelyi Sándor publikálta "A megfeszített Jézus" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.