Sopron, Ferenczy János utca 5.
Archív képek

Sopron
Ferenczy János utca 5.
Az intézmény udvarán.

Felállítás1961

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
H.István
2019.04.05. 07:39
Két éve fotóztam, valamint publikáltam a közelben álló Walter Mihály-mellszobrot. Akkor láttam meg a halas fiú szobrát és a kerítésen keresztül le is fényképeztem. Akkor még a néhány méterrel arrébb lévő medence szélén állt. Azóta készültem, hogy egyszer majd eljövök és meglátogatom közelről. Most jött el az ideje. Nagyon segítőkészek voltak, megengedték, hogy megörökítsem az alkotást, azzal a feltétellel, hogy az intézmény nevét nem említhetem.

A szobor egy kőből készült téglatest talapzaton áll, egy bal lábával előre lépő fiút ábrázol, jobb kezében halat tart kopoltyújánál fogva. A kő talapzat már a medence szélén is része volt az alkotásnak. Kísérőm elmondta, hogy a szobornak itt volt az első felállítási helye, mikor még víz volt a medencében. Az évszámban nem tudtak biztosat mondani, de szerencsére az alkotás el van látva szignóval: ács j. 1961, ez egy kiinduló pontot jelentett számomra.
Egy internetes oldalon 1960-as dátumot említ, de ez téves lehet.
További linkek
http://www.rakosmente.hu/kultura/Keruleti_muveszek/AcsJozsef.aspx

H.István műlapja

Kapcsolódó
Halas fiú

Cím alapján hasonló

"Halas fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
349488
Feltöltve
2019.04.05. 06:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.04.05. 06:33

"Halas fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
349489
Feltöltve
2019.04.05. 06:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.04.05. 06:33

"Halas fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
349490
Feltöltve
2019.04.05. 06:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.04.05. 06:33

"Halas fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
349491
Feltöltve
2019.04.05. 06:33
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.04.05. 06:33

"Halas fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
349492
Feltöltve
2019.04.05. 06:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/400 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.04.05. 06:33

"Halas fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
349493
Feltöltve
2019.04.05. 06:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.04.05. 06:33

"Halas fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
349494
Feltöltve
2019.04.05. 06:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.04.05. 06:33

"Halas fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
349495
Feltöltve
2019.04.05. 06:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.04.05. 06:34

"Halas fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
349496

349497

Archív fotók

"Halas fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
349498
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2019.04.05. 06:41
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.04.05. 06:41
2017. március

"Halas fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sopron
Feltöltő
Azonosító
425863
Forrás
http://diadal.hu/szulio_hirlevel_mappai/kepzomuveszeti_temak/velunkelomuveszek/acs.htm
Feltöltve
2020.11.30. 13:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.11.30. 13:26
Archív felvétel
Összesen 12 fotó

Műlap története

20.11.30. 13:26
1 új fotót töltöttem a "Halas fiú" műlaphoz
19.04.05. 07:39
H.István publikálta "Halas fiú" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.