Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 5.

Békéscsaba, Szent István tér 1.

Alternatív, helyi címek:A főhomlokzat ablakai

Békéscsaba
Szent István tér 1.
A római katolikus templom főhomlokzatán láthatóak.

Felállítás1981

ifj. Mohay Attila (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2019.04.06. 23:24
Békéscsaba régebbi főterét, ahol a Kossuth-szobor is áll, két hatalmas templom határolja. Északon az evangélikus nagytemplom, déli részén meg a kéttornyú katolikus templom.
Ez utóbbinak, körben ólomüveg ablakai vannak, különböző időkből származóan, és más-más alkotók kezétől alkotva.
"A templomot 1910. június 12-én szentelte föl Fetser Antal püspök, nagyváradi káptalani helynök. A templom három hajós, kereszthajóval. Hosszúsága 50 m a hajó szélessége 34 m, a szentély szélessége 10 m. A torony keresztcsúcs magassága 61 m. Építési anyaga tégla, tetőzete palaborítással."
A templomot Szent Antal tiszteletére szentelték fel, az ő alakja áll a neogótikus főoltár közepén. Ma már társszékesegyházi rangban van a templom.

"A templom főbejáratát a templom stílusának megfelelő szélfogó ajtó fedi. Mellette a baloldalon az ajtó mellett Szent György üvegablaka van, a szenteltvíz tartónál Liziő-i Kis Szent Teréz szobra áll. Az ajtó jobb oldalán látható Szent Mihály üvegablaka és Szent Antal szobra."
Az orgonakarzaton látható a hatalmas rózsaablak, mely a Szentháromságot és a hét szentség modern szimbólumait ábrázolja.

További leírások a templomról: https://csabaihazak.blog.hu/2015/08/12/paduai_szent_antal_tarsszekesegyhaz
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,407,0,0,1,0
Források:
https://csabaplebania.gportal.hu/gindex.php?pg=5940238

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

"Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

A főhomlokzat belülről
Alkotó
ifj. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
349147
Feltöltve
2019.04.02. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.04.02. 16:37
A főhomlokzat belülről

"Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

rózsaablak
Alkotó
ifj. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
349148
Feltöltve
2019.04.02. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/800 • ISO125

349149
Feltöltve
2019.04.02. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/640 • ISO125

349150
Feltöltve
2019.04.02. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ80/10 • 1/800 • ISO125

349151

349934
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.04.07. 23:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.04.07. 23:08
2018. szeptember

"Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

Szent György
Alkotó
ifj. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
349152
Feltöltve
2019.04.02. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/125 • ISO125

349153

349154
Feltöltve
2019.04.02. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/320 • ISO125

349155
Feltöltve
2019.04.02. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.04.02. 16:37

"Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

Szent Mihály
Alkotó
ifj. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
349156
Feltöltve
2019.04.02. 16:37
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ56/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.04.02. 16:37
Szent Mihály

"Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
349933
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.04.07. 23:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.04.07. 23:08
2018. szeptember

"Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
503649
Feltöltve
2022.10.09. 20:52
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/60 • 14.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.09. 20:52

"Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

Alkotó
ifj. Mohay Attila (üvegművész)
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
503650
Feltöltve
2022.10.09. 20:52
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ42/10 • 1/13 • 10.7mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.10.09. 20:52
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.08.03. 15:41
Megérintettem a "Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 5." alkotást
22.10.09. 20:52
2 új fotót töltöttem a "Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 5." műlaphoz
22.09.16. 15:34
Megérintettem a "Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 5." alkotást
21.06.10. 17:38
Megérintettem a "Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 5." alkotást
21.06.10. 17:37
Megérintettem a "Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 5." alkotást
19.04.09. 15:05
A "Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 5." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.04.06. 23:24
TundeK62 publikálta "Békéscsabai római katolikus templom üvegablakai 5." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.