Karancsberény
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Partizán emlékmű, A szarvas győzelme
Angol cím:Deer Fighting Wolf

Avatás1969. december 22.

Jánossy György (építész, közreműködő)

Ády
2019.05.14. 18:54
A karancsberényi Légrády-vadászház 1944. decemberében a német fasiszta megszállók ellen küzdő partizánegység harcálláspontja volt. Nógrádi Sándor vezette partizáncsoport emlékére a felszabadulás huszonötödik évfordulójára Felszabadulási és Partizán-emlékmúzeumot alakítottak ki benne. Ezzel egy időben a múzeum épülete közelében egy emlékmű is felavatásra került. A Jánossy György építész beton talapzatán álló vörösréz kompozíció egy farkast felöklelő szarvast ábrázol, amit Vigh Tamás szobrászművész készített.. A szobor eredetileg salgótarjáni partizánemlékműre kiírt pályázatra készült, amit meg is nyert, de később úgy döntöttek, még se a városi környezetbe való, így került felállításra ide.
A rendszerváltás után a terület funkció nélkül maradt, így a szobor is veszélybe került, ezért 1997-ben áthelyezték Salgótarjánba, ahova majd harminc éve eredetileg is szánták.

"..Mint látjuk, a képzőművészeti beruházások zömét az elkövetkezendő időszakban Nógrádban a partizánemlékművek, illetve a felszabadulásunk 25. évfordulójára készülő felszabadulási emlékművek alkotják. Előreláthatóan még ez év decemberében átadják Karancsberényben az ugyancsak ez időre megnyíló múzeum szomszédságában azt a partizánemlékművet, amelyet Vígh Tamás szobrászművész tervezett a salgótarjáni partizánemlékműre kiírt pályázatra, s amelyet a lektorátus szakmai zsűrije a legjobb alkotásként fogadott el. (A későbbiekben azonban az a döntés született, hogy Vígh Tamás emlékműterve, amely egy szarvast ábrázol, amint felöklel egy farkast, bár kitűnő művészi eszközökkel és erővel bír, nem alkalmas az adott salgótarjáni környezetbe. ezért az alkotásnak jobban megfelelő erdős Karancsberénybe kerül. Idős Szabó István hagyományosabb felfogású emlékműve pedig Salgótarjánba.)..." [1]

"Ünnepség Karancsberényben

Tegnap délután tovább folytatódott a felszabadulás negyedszázados évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségsorozat a megyében. Zászlódíszbe öltözött Karancsberény, ahol a község lakossága, a szomszéd falvak dolgozóit, a salgótarjáni gyárak, üzemek, intézmények képviselőit várták a Nógrádi Sándor vezette partizáncsoport egykori harcálláspontján.
A volt vadászkastélyt, a partizánok egykori rejtekhelyét, a negyedszázados évfordulót szimbolizáló hatalmas 25-ös szám és a magyar, a szovjet és a csehszlovák nemzeti zászló díszítette. Eljött erre az ünnepségre a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának több tagja, a megyei és járási párt- bizottság, a megyei és járási tanács első számú vezetői, a fegyveres testületek, a társadalmi és tömegszervezetek képviselői. Részt vettek az ünnepségen az egykori partizánok, élükön Nógrádi Sándor, a partizánegység parancsnoka. A környező községek lakosaival, Salgótarján küldötteivel ünnepeltek a megyénkben tartózkodó szovjet és csehszlovák párt- és tanácsi delegáció tagjai.
A magyar, a szovjet és a csehszlovák Himnusz hangjai közben díszsortűz dördült a harc- álláspontot övező hegyek között Ezután Szokács László újságíró tolmácsolta Kassák Lajos: Partizánok című versét, majd Hankó János, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese köszöntötte a felszabadulási és partizán-emlékmúzeum, és a parkban elhelyezett szobor, Vigh Tamás szobrászművész alkotásának avatására egybegyűlt ünneplő közönséget..."
... E múzeum erősíti azt a tudatot, sugározza azt a szellemet, melyet szimbolizál a bejáratánál elhelyezett szobor is. melyen a haladás és igazság erői, miként a büszke szarvas legyőzi a farkast, úgy győzték le és győzik le a jövőben is mindazokat az erőket, melyek a haladás ellen lépnek fel, a népek pusztulását készítik elő.
— E gondolatok jegyében, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának nevében megnyitom a Nógrád megyei Fel- szabadulási Emlékmúzeumot, és leleplezem Vígh Tamás szobrászművész alkotását... " [2]
Források:
[1] Nógrád. 1969. augusztus 6. (25. évfolyam. 180 szám)
[2] Nógrád. 1969. december 23. (25. évfolyam. 279.szám
Művészet folyóirat, 1985. április (XXVI. évfolyam 4. szám)
Nagy T. Katalin: Vigh Tamás (Hegyvidéki Kortárs Galéria, 2000)
További linkek
Vigh Tamás szobrászművész életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/5137?kiemeles=Vigh%20tamás

Ády műlapja

Tagi gyűjteményben
Erdei emlékek

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Szarvas és farkas" c. alkotás fotói

“ A Partizán emlékmű felállítás közben, előtérben a művész
Fotó: Szabó L.
Alkotó
Vigh TamásJánossy György (építész, közreműködő)
Település
Karancsberény
Feltöltő
Azonosító
355141
Forrás
Művészet folyóirat, 1985. április (XXVI. évfolyam 4. szám)
Feltöltve
2019.05.14. 15:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.14. 15:24
Archív felvétel
“ A Partizán emlékmű felállítás közben, előtérben a művész
Fotó: Szabó L.

"Szarvas és farkas" c. alkotás fotói

Fotó: Dokonkos E.
Alkotó
Vigh TamásJánossy György (építész, közreműködő)
Település
Karancsberény
Feltöltő
Azonosító
355142
Forrás
Művészet folyóirat, 1985. április
Feltöltve
2019.05.14. 15:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.14. 15:28
Archív felvétel
Fotó: Dokonkos E.

"Szarvas és farkas" c. alkotás fotói

Fotó: Domonkos I.
Alkotó
Vigh TamásJánossy György (építész, közreműködő)
Település
Karancsberény
Feltöltő
Azonosító
355183
Forrás
Művészet folyóirat, 1975. január (XVI. évfolyam 1. szám)
Feltöltve
2019.05.14. 18:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.14. 18:18
Archív felvétel
Fotó: Domonkos I.

"Szarvas és farkas" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásJánossy György (építész, közreműködő)
Település
Karancsberény
Feltöltő
Azonosító
355148
Forrás
Nagy T. Katalin: Vigh Tamás (Hegyvidéki Kortárs Galéria, 2000)
Feltöltve
2019.05.14. 15:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.14. 15:39
Archív felvétel

"Szarvas és farkas" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásJánossy György (építész, közreműködő)
Település
Karancsberény
Feltöltő
Azonosító
355154
Forrás
Hitel, 2013. január-június (26. évfolyam, 5. szám)
Feltöltve
2019.05.14. 16:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.14. 16:18
Archív felvétel

"Szarvas és farkas" c. alkotás fotói

Fotó: Dokonkos E.
Alkotó
Vigh TamásJánossy György (építész, közreműködő)
Település
Karancsberény
Feltöltő
Azonosító
355173
Forrás
Művészet folyóirat, 1985. április (XXVI. évfolyam 4. szám)
Feltöltve
2019.05.14. 17:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.14. 17:44
Archív felvétel
Fotó: Dokonkos E.

"Szarvas és farkas" c. alkotás fotói

Fotó: Somfai I.
Alkotó
Vigh TamásJánossy György (építész, közreműködő)
Település
Karancsberény
Feltöltő
Azonosító
355143
Forrás
Művészet folyóirat, 1985. április (XXVI. évfolyam 4. szám)
Feltöltve
2019.05.14. 15:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.14. 15:30
Archív felvétel
Fotó: Somfai I.

"Szarvas és farkas" c. alkotás fotói

Fotó: Somfai I.
Alkotó
Vigh TamásJánossy György (építész, közreműködő)
Település
Karancsberény
Feltöltő
Azonosító
355144
Forrás
Művészet folyóirat, 1985. április (XXVI. évfolyam 4. szám)
Feltöltve
2019.05.14. 15:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.14. 15:33
Archív felvétel
Fotó: Somfai I.

"Szarvas és farkas" c. alkotás fotói

Fotó: Somfai I.
Alkotó
Vigh TamásJánossy György (építész, közreműködő)
Település
Karancsberény
Feltöltő
Azonosító
355146
Forrás
Művészet folyóirat, 1985. április (XXVI. évfolyam 4. szám)
Feltöltve
2019.05.14. 15:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.14. 15:35
Archív felvétel
Fotó: Somfai I.

"Szarvas és farkas" c. alkotás fotói

Fotó: Somfai I.
Alkotó
Vigh TamásJánossy György (építész, közreműködő)
Település
Karancsberény
Feltöltő
Azonosító
355172

355171

355124
Forrás
Karancsberény - Nógrádi Partizáncsoport Emlékmúzeum (Múzeumok Igazgatósága kiadása, 1972.)
Feltöltve
2019.05.14. 15:18
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.14. 15:18
Archív felvétel

"Szarvas és farkas" c. alkotás fotói

Adományozó: Faragó László
Kép - 202378
Alkotó
Vigh TamásJánossy György (építész, közreműködő)
Település
Karancsberény
Feltöltő
Azonosító
427944
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1975
Feltöltve
2020.12.28. 20:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.12.28. 20:00
1975, Archív felvétel
Adományozó: Faragó László
Kép - 202378

Adalék vagy máshol

"Szarvas és farkas" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásJánossy György (építész, közreműködő)
Település
Karancsberény
Feltöltő
Azonosító
355186
Forrás
Művészet folyóirat, 1975. január (XVI. évfolyam 1. szám)
Feltöltve
2019.05.14. 18:38
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone 8
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.14. 18:38
Archív felvétel

"Szarvas és farkas" c. alkotás fotói

Alkotó
Vigh TamásJánossy György (építész, közreműködő)
Település
Karancsberény
Feltöltő
Azonosító
355189
Forrás
Művészet folyóirat, 1985. április (XXVI. évfolyam 4. szám)
Feltöltve
2019.05.14. 18:38
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone 8
ƒ9/5 • 1/33 • 4mm • ISO25

355187
Forrás
Művészet folyóirat, 1985. április (XXVI. évfolyam 4. szám)
Feltöltve
2019.05.14. 18:38
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone 8
ƒ9/5 • 1/50 • 4mm • ISO32

355188
Forrás
Művészet folyóirat, 1985. április (XXVI. évfolyam 4. szám)
Feltöltve
2019.05.14. 18:38
Képinfó
Adalék
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone 8
ƒ9/5 • 1/33 • 4mm • ISO40

355185

355184

ƒ9/5 • 1/33 • 4mm • ISO32

355155
Forrás
Népszabadság, 1971. április 25. (29. évfolyam, 97. szám)
Feltöltve
2019.05.14. 16:27
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.14. 16:27
Összesen 20 fotó

Műlap története

20.12.28. 20:00
1 új fotót töltöttem a "Szarvas és farkas" műlaphoz
19.05.27. 16:23
A "Szarvas és farkas" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.14. 18:54
Ády publikálta "Szarvas és farkas" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.