A Cserhát városrész bontásának emlékére

Veszprém, Cserhát lakótelep 11.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A Veszprém-Cserháti Kulturális Egyesület emlékműve

Veszprém
Cserhát lakótelep 11.
A Lovassy László Gimnázium kertjében, a kapubejárattól jobbra kialakított részen.

Felállítás2011. október 23.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.03.29. 15:16
Régi terv volt a Lovassy gimnázium megkeresése, ennek az emlékműnek a megörökítése, hiszen néhány éve már tudok róla. Milyen érdekes – gondolkodom most, 2011.júliusában voltunk Veszprémben és meg is környékeztük a gimnáziumot az ugyanitt lévő mellszobor ügyében, de ez valamiért félbemaradt. Ezek szerint, ha sikerül, "megelőzzük korunkat", hiszen ezt követően avatták ezt az alkotást.

Az emlékművet a Veszprém-Cserhát Társaskör Kulturális Egyesület állíttatta, egyrészt megalakulásának 100., ill. újjáalakulásának 5. évfordulójára emlékezve.
Az emlékezet mégis 40 évre vezetett vissza, ekkor kezdődött a Cserhát városrész bontása, mint írják: "...mert kellett a hely egy uniformizált, fantáziátlan szocialista városközpont számára." Az egykori Cserhátra, az egyben megszűnt életformára kívántak emlékezni és emlékeztetni a sajátos oszlop állításával. Mert "eltűnt egy városrész. A házakkal együtt megszűnt egy életforma is, nincs már hová kötni az emlékeket, s egyre kevesebben vannak, akik még járták utcáit. Ma már csak régi fényképeken lelhető fel egy-egy udvar vagy épület, fogható meg a régi hangulat..."

A faragással létrehozott tölgyfa egy két méter magas keresztet formál. Felülete lángokkal körbefont lombkoronát idéz. Az egykor ezen a területen létezett Cserház városrészre emlékeztet az eltűnt életforma jelképeivel. Törzsén, lombján kis rézből készült "ikonokat" rejt, az itt korábban működött iparosházak megelevenítésére – az egyes mesterségek jegyeivel. Alapja betonból készült kúp, amin egykori "bélyeges téglák" lenyomatai láthatók, amilyenből épülhettek a lebontott cserháti házak. Ugyanígy különböző egyházak szimbólumai is láthatók, úgy az alapvető keresztény, mind az izraelita egyház jelképei. "Cipészek, szabók, lakatosok és csizmadiamesterek, kékfestők, mázolók, asztalosok, kályhások, szövőmesterek s még sokan, házaik stilizáltan megmintázva a fa lombjai között, emlékükre áll majd ez a több mint két méteres tölgyfából faragott oszlop." A látható jelképek bővebb felsorolása, ill. a megemlékezés részletei olvashatók a forrás B-156. jelzeténél, az emlékmű részletes ismertetőjében.
Források:
Köztéri alkotások regisztere, Veszprém, 2016. március: https://vehir.hu/data/file/2016/03/30/11_02_mell_kozteri_alkotasok_regisztere_0317.pdf

Kapcsolódó
Brusznyai Árpád

Cím alapján hasonló

"A Cserhát városrész bontásának emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
348422
Feltöltve
2019.03.29. 13:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.29. 13:55

"A Cserhát városrész bontásának emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
348423
Feltöltve
2019.03.29. 13:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO640

348432
Feltöltve
2019.03.29. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • ISO80

Göröntsér Vera 19.03.29. 13:57

348424
Feltöltve
2019.03.29. 13:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • ISO80

348436
Feltöltve
2019.03.29. 13:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Göröntsér Vera 19.03.29. 13:58

348425
Feltöltve
2019.03.29. 13:56

Göröntsér Vera 19.03.29. 13:56

348426
Feltöltve
2019.03.29. 13:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO100

348428
Feltöltve
2019.03.29. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.29. 13:57

"A Cserhát városrész bontásának emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
348427
Feltöltve
2019.03.29. 13:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.29. 13:56

"A Cserhát városrész bontásának emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
348434
Feltöltve
2019.03.29. 13:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.29. 13:58

"A Cserhát városrész bontásának emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
348429
Feltöltve
2019.03.29. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • ISO80

348430

348431
Feltöltve
2019.03.29. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • ISO80

348433
Feltöltve
2019.03.29. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

348435
Feltöltve
2019.03.29. 13:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO640

348439
Feltöltve
2019.03.29. 13:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.29. 13:59

"A Cserhát városrész bontásának emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
348437
Feltöltve
2019.03.29. 13:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.29. 13:58

"A Cserhát városrész bontásának emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
348438
Feltöltve
2019.03.29. 13:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.03.29. 13:58

"A Cserhát városrész bontásának emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
348779
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2019.03.31. 19:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.03.31. 19:28
2013. augusztus

"A Cserhát városrész bontásának emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
348780
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2019.03.31. 19:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.03.31. 19:29
2013. augusztus

"A Cserhát városrész bontásának emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
348781
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2019.03.31. 19:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.03.31. 19:30
2013. augusztus

"A Cserhát városrész bontásának emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
348782
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2019.03.31. 19:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.03.31. 19:30
2013. augusztus

"A Cserhát városrész bontásának emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
348783
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2019.03.31. 19:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.03.31. 19:31
2013. augusztus

"A Cserhát városrész bontásának emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
348784
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2019.03.31. 19:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.03.31. 19:31
2013. augusztus
Összesen 24 fotó

Műlap története

19.03.31. 19:31
1 új fotót töltöttem az "A Cserhát városrész bontásának emlékére" műlaphoz

19.03.31. 19:30

19.03.31. 19:29
1 új fotót töltöttem az "A Cserhát városrész bontásának emlékére" műlaphoz
19.03.31. 19:28
1 új fotót töltöttem az "A Cserhát városrész bontásának emlékére" műlaphoz
19.03.29. 15:16
Göröntsér Vera publikálta "A Cserhát városrész bontásának emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.