Fajsz, Szent István u. 9.

Alternatív, helyi címek:Szent István király-templom üvegablakai

Fajsz
Szent István u. 9.
Szent István király templom

Avatás1910

Zsellér Imre (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
Dr. Pinczés Sándor
2019.03.28. 16:44
Kalocsától 17 km-re délre van Fajsz község. 1910 ben épült katolikus templomában Zsellér Imre munkái láthatók. Fajsz kis falucska - 1600 lakossal - de a templom óriási, a hajó 48 m hosszú és 14,5 m széles.
"A fajszi római katolikus templomot Szent István király tiszteletére emelték. A régi templom 1750-ben épült, de villámcsapás következtében megrongálódott, 1908-ban lebontották. Az új templomot Foörk Ernő és Petrovácz Gyula tervei alapján építették neoromán stílusban, átadása 1910-ben volt."
Volt már szerencsém sötétben érkezni fotózáshoz, fényképeztem már szobrot esőben.
Ennyire szerencsém még nem volt, mint a fajszi templombelsővel. Ma már, ha az ember templombelsőt akar fényképezni, akkor szertartás idején kell odamenni, mert máskor a templomok zárva vannak. (2018-ban kb. 40 templomnál jártam. Volt olyan, hogy az orrom előtt zárták be.)
Szent Imre magyar királyi herceg, reménység, I. István király örököse. A sors közbeszólt, 1931-ben vadászaton vad-támadás áldozata lett. VII. Gergely pápa 1083. november 4-én I. Istvánnal és Gellért püspökkel együtt szentté avatta.
"... példaképe a magyarságnak, elsősorban a magyar ifjúságnak. "
Ajánlás: "Isten nagyobb dicsőségére a fajszi ifjak 1910."
"A szentté avatás indoklása ...homályos, a ... a szűzi tisztasága került előtérbe - így lesz jele, jelképe a liliom"
Források:
https://www.karpatinfo.net/latnivalok/szent-istvan-kiraly-templom-fajsz
https://hu.wikipedia.org/wiki/Fajsz_(B%C3%A1cs-Kiskun_megye)
https://templomablakanno.blog.hu/2011/03/03/fajsz_1
https://hu.wikipedia.org/wiki/I._L%C3%A1szl%C3%B3_magyar_kir%C3%A1ly#Szent_L%C3%A1szl%C3%B3,_a_lovagkir%C3%A1ly
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Imre#Hal%C3%A1la
https://archiv.katolikus.hu/szentek/1105.html
http://acta.bibl.u-szeged.hu/5440/1/belvedere_kk_011_049-056.pdf

Kapcsolódó
Szent László

Cím alapján hasonló

"Szent Imre" c. alkotás fotói Fajsz településről

Feltöltő
Azonosító
348296
Feltöltve
2019.03.28. 16:16
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.28. 16:16

"Szent Imre" c. alkotás fotói Fajsz településről

Feltöltő
Azonosító
348297
Feltöltve
2019.03.28. 16:16
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/80 • ISO1000

348298
Feltöltve
2019.03.28. 16:16
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/50 • ISO1600

348299
Feltöltve
2019.03.28. 16:16
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ58/10 • 1/50 • ISO1600

348300
Feltöltve
2019.03.28. 16:16
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ59/10 • 1/125 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.28. 16:16

"Szent Imre" c. alkotás fotói Fajsz településről

Feltöltő
Azonosító
348301
Feltöltve
2019.03.28. 16:17
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ59/10 • 1/125 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.28. 16:17

"Szent Imre" c. alkotás fotói Fajsz településről

Feltöltő
Azonosító
348302
Feltöltve
2019.03.28. 16:17
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ59/10 • 1/25 • ISO1600

348303
Feltöltve
2019.03.28. 16:17
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ59/10 • 1/100 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.28. 16:17

"Szent Imre" c. alkotás fotói Fajsz településről

Feltöltő
Azonosító
348304
Feltöltve
2019.03.28. 16:19
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ52/10 • 1/80 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.28. 16:19
Összesen 9 fotó

Műlap története

03.28. 16:44
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Szent Imre" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.