Iszkaszentgyörgy, József Attila u.

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastély kertkapujának szobrai

Iszkaszentgyörgy
József Attila u.
Az alkotások a kastély parkjának a József Attila utca és az Ady Endre...Teljes szövegAz alkotások a kastély parkjának a József Attila utca és az Ady Endre utca találkozásánál található kapuját díszítik.Kevesebb szöveg

Készítés1909

Vögerl Alajos (kőfaragó)

Rolf Singer
2019.06.25. 21:22
Az iszkaszentgyörgyi kastély és a hozzá tartozó birtok 1870-ben, egy házasság révén került a Pappenheim grófok birtokába. Az épületegyüttes nagy átalakítója Pappenheim Szigfrid volt, aki 1904 és 1909 között jelentősen kibővítette a kastélyt nyugati irányban - e munkálatok költségeit feleségének, Károlyi Erzsébetnek a hozománya fedezte. Az új szárnyakat a századforduló müncheni későeklektikájának legjelentősebb építésze, Gabriel von Seidl tervezte, a szobormunkákat pedig Vögerl Alajos kőfaragómester végezte.

Az épületbővítés mellett átalakították a kastélyhoz tartozó parkot. A grófi házaspárra nagy hatással volt az Angliában töltött idő - ott ismerkedtek meg a Nyugat-Európában egyre divatosabbá váló "formal garden"-ekkel, és elhatározták, hogy saját birtokukon egy úgynevezett francia kertet alakítanak ki. A Schusstig nevű főkertész által tervezett teraszos kialakítású és geometrikus elrendezésű új kert négypilléres kapujának (francia porta) belső oszlopaira - hogy onnan hirdessék a külvilág felé a nemzetség hírét - címerpajzsokat tartó sas-figurák kerültek: baloldalon a Pappenheimek kiscímere (pajzs, négybe osztva, az egyik átlós részben keresztbe tett kardok, a másikban pedig "vas sapkák"), jobboldalon pedig a Károlyi családé (egy szívet evő karvaly, körülötte körülötte koronás uroborosz vagyis saját farkába harapó sárkány) látható. Minden bizonnyal e szobrokat is Vögerl Alajos kőfaragómester készítette.

Sajnos az idő foga alaposan megrágta a szobrokat - az egyiknek a feje, a másiknak az egyik szárnya és az "arca" hiányzik. Már kisgyerekkoromban is - mikor néhai nagyapámmal olykor arrafelé kerékpároztunk - ilyen állapotban voltak. De vajon mikor sérültek meg a szobrok? Egy 2011-es tanulmányban[1] a következőt írják: "Sajnos az utóbbi időben a sasok feje és szárnyai a természeti hatások miatt letöredeztek és eltűntek". Azonban nemrégiben levélváltásba kezdtem Reichardt Balázzsal, kinek dédnagyapja, Mayer István (1896-1931) a gróf első inasa volt. Az egyik levelében elmesélte, hogy édesanyja gyerekként az egyik sas nyakában ült - ez az ötvenes évek második felében történt, és már ekkor is hiányoztak a fejek, ráadásul akkoriban az egyik pillért a kőmadárral együtt teljesen benőtte a borostyán.

Tehát már az ötvenes években csonkák voltak a szobrok, így feltételezhető, hogy azok korántsem a természeti hatásoknak köszönhetően sérültek meg, hiszen a minőségi műkő rendkívül tartós anyag. A II. világháború idején a finn nagykövetség kapott helyet a kastélyban, majd a finnek után, a nemesi család is elhagyta a birtokot. Közvetlenül a háború után a szovjet csapatok használták kórházként az épületet, és ki tudja, vajon miért bűnhődtek a sasok - az alcsútdobozi Habsburg-kastélynak például csupán a gyűlölt Romanov név miatt kellett pusztulnia: mikor a szovjet katonák megtudták, hogy az építtető József nádor első feleségét Alekszandra Pavlovna Romanovának hívták, felgyújtották az épületet. Ha ennyi elég volt ahhoz, hogy a gyönyörű alcsúti rezidencia a tűz martalékává váljon, bármilyen ürügy elképzelhető, ami az iszkaszentgyörgyi sasok megrongálását illeti - tán a szintén gyűlölt Harmadik Birodalom címerállatával azonosították a szobrokat.

Az Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastély és parkja - tehát annak kapuja is - műemléki védelem alatt áll.[2]
Források:
https://erdekesfehervar.blog.hu/2019/06/25/a_fej_nelkuli_sasok_rejtelye
Németh Gyula - Gombosné Kis Edit: Iszkaszentgyörgy története, 134-137. o.
Reichardt Balázs levelei
[1] Kovács Zsanett - Dobos Anna: Iszkaszentgyörgy természeti és kultúrtörténeti tájértékei
[2] http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/3658?logsall=1

Rolf Singer műlapja

Cím alapján hasonló

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
350870
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.04.13. 23:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.04.13. 23:21
2018. augusztus

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
348058
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.03.27. 11:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.03.27. 11:19
2018. augusztus

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
350827
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.04.13. 21:02
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ48/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.04.13. 21:02
2018. augusztus

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
350828
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.04.13. 21:02
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ42/10 • 1/800 • ISO100

350815
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.04.13. 20:52
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.04.13. 20:52
2018. augusztus

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
350816
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2019.04.13. 20:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ48/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.04.13. 20:54
2018. augusztus

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
350829
Feltöltve
2019.04.13. 21:02
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ42/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.04.13. 21:02

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
350830

350831
Feltöltve
2019.04.13. 21:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.04.13. 21:03

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
350832
Feltöltve
2019.04.13. 21:03
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.04.13. 21:03

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
350818
Feltöltve
2019.04.13. 20:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.04.13. 20:56

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
350819
Feltöltve
2019.04.13. 20:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.04.13. 20:56

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
350820
Feltöltve
2019.04.13. 20:57
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ52/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.04.13. 20:57

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
350817
Feltöltve
2019.04.13. 20:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.04.13. 20:55

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
350821
Feltöltve
2019.04.13. 20:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.04.13. 20:58

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
362164
Feltöltve
2019.06.25. 20:40
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ40/10 • 1/125 • 8.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.25. 20:40

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
362165
Feltöltve
2019.06.25. 20:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/640 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.25. 20:43

"Sasok" c. alkotás fotói

Alkotó
Vögerl Alajos (kőfaragó)
Település
Iszkaszentgyörgy
Feltöltő
Azonosító
362167
Feltöltve
2019.06.25. 20:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/160 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.06.25. 20:46
Összesen 18 fotó

Műlap története

19.06.25. 21:22
Rolf Singer publikálta "Sasok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.