Debrecen, Böszörményi út 134.
További képek a Fotólistában

Debrecen
Böszörményi út 134.
Az Agrártudományi Egyetem Veres Péter nevét viselő Kollégiuma előtti téren.

Felállítás1968

Vellay István (építész, közreműködő)

TundeK62
2009.02.15. 00:54
A Lovak érdekesek, szépek. Most láttam életemben először őket. Nem sok közöm van a mezőgazdasághoz, így az egyetem területére is most jutottam be először. Gyönyörű, monumentális alkotások sorát láttam.
Szerencsém is volt, a bejáratnál belefutottunk egy ott tanító egyetemi tanárba, aki részletesen elmondta, hogy mit hol találunk most meg. Mert a műveket az idők során áthelyezték. 1971-ben jelent meg Sz. Kürti Katalin tanulmánya az alkotásokról a Déri Múzeum Évkönyvében.
Örültem, mert az én általam olvasottakhoz képest láttam, hogy több új művel is gyarapodott az alkotások sora, és szerintem még fog is.
A Lovak anyaga hegesztett vörösréz lemez. Egy betonhídon állnak. Mérete: 240x 500 cm.
Kiss István szobrász egyik legjobb alkotása, ami még mindig eredeti helyén áll 1968 óta.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kiss_Istv%C3%A1n_(szobr%C3%A1sz)#K.C3.B6zt.C3.A9ren
Ády
2011.01.19. 13:18
A fiatal lovak hirtelenül összeverődött, tavaszt, szabadságot és ifjonti erőt szimbolizáló, vágtató csoportjának szobrászi megjelenítése már 1962 óta foglalkoztatta a művészt. Vagy féltucatnyi, köztük vasból, rézből, sőt alpakkából hegesztett kisplasztikán munkálta ki azt a dübörgő ritmusú csoportkompozíciót, amit Lovak címmel 1968-ban nagyméretben is elkészített a debreceni Agrártudományi Egyetem számára (59. kép). A lebegő betongerendára állított, több nézetű kompozíció igen precíz kiszámítottsággal illeszkedik bele egy L alakú épületegyüttes által bezárt tér erővonalainak csomópontjába, elválasztva egymástól egy parkosított, illetve egy kaviccsal borított, díszudvarnak használt egységet. Mind anyagszerűsége és struktúrája (hegesztett vörösrézlemezek nagy, összefoglaló formáiból van kialakítva)' mind ritmikus elrendezése okán találóan ízesül a hátterében álló, vele párhuzamos épület vörhenyes színű üvegerkélyekkel és fémkeretes ablaksorokkal telehintett síkjához, amelynek színeit és szerkezeti osztását egyként felidézve mozgalmas teret teremt maga körül szigorú kompozíciós rendje ellenére is. Mint Sz. Kürthy Katalin, Debrecen műemlékeinek kiváló ismerője megállapítja, 'a szobor azon túl - hogy magas szinten utal az épület rendeltetésére - díszítő és téralkotó szerepet tölt be. Tagolja a teret, hangsúlyozza és megadja a park végtelen egyszerűségének értelmét. Az építész [Vellay lstván] és a szobrász közös munkájaként a természet egy eredeti darabja került be egy beépített, urbánus környezetbe. Mindez olyan természetes és nagyvonalú, hogy semmiféle művi, illuzionista hatás nem érződik... Kiss István a tér monumentalitásához és szűkszavú, tiszta szépségéhez méltó művet alkotott.' Forrás: Tasnádi Attila - Kiss István könyv (1982)

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
13841
Feltöltve
2009.02.07. 23:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.02.07. 23:07

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
13843
Feltöltve
2009.02.07. 23:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.02.07. 23:09

13844

13845
Feltöltve
2009.02.07. 23:10

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.02.07. 23:10

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
94167
Feltöltve
2011.09.10. 23:33
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.09.10. 23:33

"Lovak" c. alkotás fotói

Lovak a kollégiummal a háttérben
Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
94168
Feltöltve
2011.09.10. 23:33
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.09.10. 23:33
Lovak a kollégiummal a háttérben

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
94169
Feltöltve
2011.09.10. 23:34
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.09.10. 23:34

94170

Lovak az utcáról, a kerítés másik oldaláról.

94171
Feltöltve
2011.09.10. 23:35
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ110/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.09.10. 23:35
Lovak az utcáról, a kerítés másik oldaláról.

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
212462
Feltöltve
2015.07.17. 17:36
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ8/1 • 1/800 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 15.07.17. 17:36

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
212463
Feltöltve
2015.07.17. 17:37
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ8/1 • 1/800 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 15.07.17. 17:37

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
355241
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.05.14. 22:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • 7.1mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.14. 22:17
2018. október

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
355242
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.05.14. 22:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • 13.6mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.14. 22:17
2018. október

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
355243
Fotózva
2018. október
Feltöltve
2019.05.14. 22:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/25 • 5.9mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.05.14. 22:17
2018. október

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
453613
Fotózva
2014. július
Feltöltve
2021.08.05. 10:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/1250 • 6.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.08.05. 10:36
2014. július

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
553110
Feltöltve
2024.02.12. 16:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.02.12. 16:03

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
553111
Feltöltve
2024.02.12. 16:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.02.12. 16:03

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
553112
Feltöltve
2024.02.12. 16:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ45/10 • 1/320 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.02.12. 16:03

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
553113
Feltöltve
2024.02.12. 16:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ34/10 • 1/250 • 4.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.02.12. 16:03

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
553114
Feltöltve
2024.02.12. 16:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ38/10 • 1/640 • 7.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.02.12. 16:04

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
553115
Feltöltve
2024.02.12. 16:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ48/10 • 1/200 • 15mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.02.12. 16:04

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
553116
Feltöltve
2024.02.12. 16:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ34/10 • 1/500 • 4.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 24.02.12. 16:04

Archív fotók

"Lovak" c. alkotás fotói

Saját Hajdú-Bihar könyv 1978
Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
70421
Évszám
1978
Feltöltve
2010.11.03. 12:14
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.11.03. 12:14
1978, Archív felvétel
Saját Hajdú-Bihar könyv 1978

"Lovak" c. alkotás fotói

Forrás: Saját Tasnádi Attila - Kiss István könyv (1982)
Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
75967
Évszám
1982
Feltöltve
2011.01.19. 13:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.01.19. 13:21
1982, Archív felvétel
Forrás: Saját Tasnádi Attila - Kiss István könyv (1982)

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
130388
Forrás
A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972)
Évszám
1971
Feltöltve
2013.02.07. 16:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.02.07. 16:30
1971, Archív felvétel

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
186057
Forrás
Helyi, építészeti szakkönyv
Feltöltve
2014.11.05. 22:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.05. 22:10
Archív felvétel

"Lovak" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss IstvánVellay István (építész, közreműködő)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
195284
Forrás
Idegenforgalmi kiadvány 1976-ból
Évszám
1976
Feltöltve
2015.02.12. 20:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.02.12. 20:22
1976, Archív felvétel
Összesen 27 fotó

Műlap története

6 órája
3 új fotót töltöttem a "Lovak" műlaphoz
6 órája
4 új fotót töltöttem a "Lovak" műlaphoz
21.08.05. 10:36
1 új fotót töltöttem a "Lovak" műlaphoz
19.05.14. 22:17
3 új fotót töltöttem a "Lovak" műlaphoz
16.08.14. 22:29
A "Lovak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.07.17. 17:37
1 új fotót töltöttem a "Lovak" műlaphoz
15.07.17. 17:36
1 új fotót töltöttem a "Lovak" műlaphoz
13.02.07. 16:30
1 új fotót töltöttem a "Lovak" műlaphoz
11.01.19. 13:21
1 új fotót töltöttem a "Lovak" műlaphoz
10.11.03. 12:14
1 új fotót töltöttem a "Lovak" műlaphoz
09.02.15. 00:54
TundeK62 publikálta "Lovak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.