Korongozó fazekas-szobor

Rév (Vadu Crișului), DJ 1081 számú út mentén

Alternatív, helyi címek:Fazekas őseim emlékére

Rév (Vadu Crișului)
DJ 1081 számú út mentén
Polgármesteri hivatal (Primăria Vadu Crişului) mellett a parkban.

Avatás1994. június 29.
Avatás1978

Benkő Gabriella Emese
2019.03.13. 16:30
Rév:
Magyarok által is gyakran látogatott kirándulóhely a Révi-szoros. A Sebes -Körös, Rév, és Vársonkolyos közötti szurdokvölgye tele látványos kilátópontokkal, érdekes kis barlangokkal (Ziczhy), vízeséssel. Itt halad át, közvetlenül a folyóparton, a nemzetközi (Nagyvárad-Kolozsvár) vasútvonal is. Tavasszal a legszebb arcát mutatja.

"A Sebes-Körös gyöngyszemének tartott település mintegy 50 kilométerre fekszik Nagyváradtól, a Kolozsvárra vezető országút néhány kilométerre halad el mellette, de vasúton közvetlenül is el lehet érni."

Sokan nem is tudják, hogy egykor virágzó fazekas község volt, egyedülálló híres, fehér agyaggal dolgoztak. Sok dinasztia nőtt fel és élt meg ebből a szép, de igen nehéz mesterségből.
Ennek a tradíciónak, és családjának állít emléket Tőzsér Eliz (Erzsébet), a falu híres szobrász szülötte ezzel az alkotással.

A szobor magas négyzetes, lépcsős talapzaton áll. Alul terméskövekből kialakított, felül beton. Az ülő fazekas, mélyen előrehajolva, a korongon lévő edényt formázza mindkét kezével. Széttett lábai között a kerek fazekas korong, mezítláb hajtja az alsót. Felső teste meztelen, a gatya szárai felgyűrve, kis padon ül. Az alkotás korához képest jó állapotban van, kissé szennyezett, egy tisztítás jót tenne neki.

Idézet a forrásból:
"A szobor maga, s az alatta olvasható felirat jelzi, hogy egy hajdan Koronddal vetekedő fazekasközpontba jutottunk, ahol még a két világégés között is több mint hetven kantás (fazekas) forgatta a korongot, s akár százharminc kojcsár-szekér (meghosszabbított vásáros kocsi) szállította a vásárokba a környéken bányászott fehér agyagból remekelt hímes korsót, vászonkantát, gölöncsöt (apró agyagkorsó, -játék), egyebet."

Felirata:
"Immemoria stramosilor mei olari"
Fazekas őseim emlékére
1979.Tőzsér Eliz
29.06.1994.

Források:
Alkotó:
https://www.biharmegye.ro/index.php?oldal=iras&id=163
Avatás:
http://archiv.biharmegye.ro/node/4496
Rév:
https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A9v_(telep%C3%BCl%C3%A9s)

Cím alapján hasonló

"Korongozó fazekas-szobor" c. alkotás fotói Rév (Vadu Crișului) településről

Feltöltő
Azonosító
346016
Fotózva
2019.03.10. 15:58
Feltöltve
2019.03.13. 17:15
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.13. 17:15

346023
Fotózva
2019.03.10. 16:00

346030
Fotózva
2019.03.10. 15:59
Feltöltve
2019.03.13. 17:17
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ56/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.13. 17:17

"Korongozó fazekas-szobor" c. alkotás fotói Rév (Vadu Crișului) településről

Feltöltő
Azonosító
346019
Fotózva
2019.03.10. 15:59
Feltöltve
2019.03.13. 17:15
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ56/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.13. 17:15

"Korongozó fazekas-szobor" c. alkotás fotói Rév (Vadu Crișului) településről

Feltöltő
Azonosító
346022

346025

346028
Fotózva
2019.03.10. 15:58
Feltöltve
2019.03.13. 17:16
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ45/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.13. 17:16

"Korongozó fazekas-szobor" c. alkotás fotói Rév (Vadu Crișului) településről

Feltöltő
Azonosító
346027
Fotózva
2019.03.10. 15:59
Feltöltve
2019.03.13. 17:16
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.13. 17:16

"Korongozó fazekas-szobor" c. alkotás fotói Rév (Vadu Crișului) településről

Feltöltő
Azonosító
346017
Fotózva
2019.03.10. 15:59
Feltöltve
2019.03.13. 17:15
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ56/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.13. 17:15

"Korongozó fazekas-szobor" c. alkotás fotói Rév (Vadu Crișului) településről

Feltöltő
Azonosító
346029
Fotózva
2019.03.10. 16:01
Feltöltve
2019.03.13. 17:16
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / SLT-A58
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.13. 17:16
Összesen 10 fotó

Műlap története

03.19. 18:50
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Korongozó fazekas-szobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.