Mindszenty József-fejszobor

Orosháza, Széchenyi tér
További képek a Fotólistában

Orosháza
Széchenyi tér
A Jézus Szíve katolikus templom, Szent Rita oldalhajó.

Avatás2016. október 23.

Nem köztéri:Templombelső
Benkő Gabriella Emese
2019.03.11. 17:09
Az orosházi Jézus Szíve katolikus templom Szent Rita oldalhajójának fala mellett áll a fejszobor.

A fejszobor egy méter magas vakolt téglaposztamensen áll, melynek tetejét gránit lappal fedték le, elején akasztó a koszorúknak. A fejszobor egy kocka alakú tartószerkezetre van rögzítve, elöl a név és a titulus olvasható. Kisebb, mint életnagyságú fej, a bíborost pileólusban ábrázolja, markáns vonásokkal.
A szobor bal oldalán a falon lóg egy fotó, mely az egykori (1947.) orosházi látogatáson készült Mindszentyről. A jobb oldalon 2014-ben készült "SERRA" tagok által adományozott fekete márvány emléktábla látható, mely a bíboros (1947. évi) orosházi látogatásának emlékét őrzi.

Mindszenty József, esztergomi érsek, bíboros, hercegprímás szobrát a katolikus templomban állították fel október 23-án, az ’56-os forradalom tiszteletére rendezett megemlékezésekhez kapcsolódóan.
Mindszenty életrajza: http://www.emlekpont.hu/programok/programok/a_haza_es_a_hit_szolgalat/mindszenty_jozsef_eletraj.html

Idézet a forrásból:
".. a szoborállításnak másik apropója is van az állami ünnep mellett. Dr Mindszenty József ugyanis 1947-ben Orosházán járt és több tízezer ember előtt tartott szabadtéri szentmisét."

Ennek a misének is emléket állítottak a szoborral.

Források:
Avatás:
https://oroscafe.hu/2016/10/28/szobrot-kapott-mindszenty-jozsef-oroshazan/
Templom:
https://www.oroshaziplebania.hu/tortenet.html
http://punticrisene.ro/hu/az-oroshazi-jezus-szive-plebaniatemplom-rovid-tortenete/
Alkotó: elektronikus levélben, orosházi plébánia Horváth Csilla a plébánia alkalmazottja.
http://www.feketegezadezso.hu/index.php/curriculum-vitae
Mindszenty:
http://www.emlekpont.hu/programok/programok/a_haza_es_a_hit_szolgalat/mindszenty_jozsef_eletraj.html

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Mindszenty József-fejszobor" c. alkotás fotói Orosháza településről

Feltöltő
Azonosító
345829
Fotózva
2018.03.09. 18:14
Feltöltve
2019.03.11. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.11. 17:16
18.03.09. 18:14

"Mindszenty József-fejszobor" c. alkotás fotói Orosháza településről

Feltöltő
Azonosító
345830
Fotózva
2018.03.09. 18:14
Feltöltve
2019.03.11. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/60 • ISO800

345823
Fotózva
2018.03.09. 18:13
Feltöltve
2019.03.11. 17:15

Benkő Gabriella Emese 19.03.11. 17:15
18.03.09. 18:13

345826

345825

345828
Fotózva
2018.03.09. 18:13
Feltöltve
2019.03.11. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.11. 17:16
18.03.09. 18:13

"Mindszenty József-fejszobor" c. alkotás fotói Orosháza településről

Feltöltő
Azonosító
345824
Fotózva
2018.03.09. 18:13
Feltöltve
2019.03.11. 17:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.11. 17:15
18.03.09. 18:13

"Mindszenty József-fejszobor" c. alkotás fotói Orosháza településről

Feltöltő
Azonosító
345831
Fotózva
2018.03.09. 18:14
Feltöltve
2019.03.11. 17:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.11. 17:16
18.03.09. 18:14

"Mindszenty József-fejszobor" c. alkotás fotói Orosháza településről

Feltöltő
Azonosító
345827
Fotózva
2018.03.09. 18:13
Feltöltve
2019.03.11. 17:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.11. 17:15
18.03.09. 18:13

"Mindszenty József-fejszobor" c. alkotás fotói Orosháza településről

Feltöltő
Azonosító
345822
Fotózva
2018.03.09. 18:13
Feltöltve
2019.03.11. 17:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.11. 17:15
18.03.09. 18:13

Adalék vagy máshol

"Mindszenty József-fejszobor" c. alkotás fotói Orosháza településről

Fekete Géza Dezső szobrászművész patinázott gipsz eredeti fejszobra a posztamenssel.
Feltöltő
Azonosító
348048
Forrás
Fekete Géza Dezső szobrászművész küldeménye
Fotózva
2019.03.26. 13:31
Feltöltve
2019.03.27. 11:06
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ28/10 • 1/20 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.03.27. 11:06
Fekete Géza Dezső...Teljes szövegFekete Géza Dezső szobrászművész patinázott gipsz eredeti fejszobra a posztamenssel.Kevesebb szöveg

"Mindszenty József-fejszobor" c. alkotás fotói Orosháza településről

Szignó Fekete Géza Dezső szobrászművész eredeti, patinázott gipsz fejszobrán.
Feltöltő
Azonosító
348049
Forrás
Fekete Géza Dezső küldeménye
Fotózva
2019.03.26. 13:30
Feltöltve
2019.03.27. 11:08
Képinfó
Szignó a képen
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ28/10 • 1/10 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.03.27. 11:08
Szignó Fekete Géza Dezső...Teljes szövegSzignó Fekete Géza Dezső szobrászművész eredeti, patinázott gipsz fejszobrán.Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

28 napja
1 új fotót töltöttem a "Mindszenty József-fejszobor" műlaphoz!

03.20. 18:23
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Mindszenty József-fejszobor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.