Plasztikus falburkolat

Gyula, Várkert utca
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Gyula
Várkert utca
Az egykori SZOT üdülő éttermében volt.

Avatás1971

Ambrus Éva (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Kotricz Tünde (TundeK62)
2019.03.10. 21:45
Ambrus Éva a Magyar Iparművészeti Főiskolán diplomázott 1967-ben, porcelántervezői szakon. Az elsőként elkészített, nagyméretű, murális munkája, amelyet a gyulai egykori SZOT üdülőbe készített, mára megsemmisült. És, sajnos ugyanígy járt az ugyanoda készült, többi murális alkotás is. Vagyis azokat is fel lehet tölteni archív anyagként, semmi sincs már meg a hetvenes évek eleji díszítésekből. A szállodát időnként modernizálják, átépítik, és nem nagyon tisztelik a múltban készült, esetünkben elég modernül ható, senkit nem zavaró, egész falakat betöltő alkotásokat. Úgyhogy rossz hír, ezt itt teljesen lebontották, megsemmisült.

Egy régen ott dolgozó vezetett be 2016 decemberében, ugyanebbe a terembe, ahol éppen egy kis szállodatörténeti kiállítás volt. Onnan valók az archív fotók, a szálloda gyűjteményéből.
A plasztikus falburkolat mázas félporcelánból készült, és 270 x 321 cm nagyságú volt, míg a falat díszítette.

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Plasztikus falburkolat" c. alkotás fotói Gyula településről

Feltöltő
Azonosító
345779
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2019.03.10. 22:00
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

345780
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2019.03.10. 22:00
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

345781

345782

345783

345784
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2019.03.10. 22:01
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2016. december

"Plasztikus falburkolat" c. alkotás fotói Gyula településről

Feltöltő
Azonosító
345785

345786
Fotózva
2016. december
Feltöltve
2019.03.10. 22:01
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/8 • ISO800

345787

345799
Forrás
Kocogh Ákos: Mai magyar iparművészet - Üveg, porcelán
Feltöltve
2019.03.10. 22:51
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.10. 22:51
Archív felvétel

"Plasztikus falburkolat" c. alkotás fotói Gyula településről

Feltöltő
Azonosító
345806
Forrás
Ambrus Éva kiállítási katalógus
Feltöltve
2019.03.10. 22:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.10. 22:54
Archív felvétel

"Plasztikus falburkolat" c. alkotás fotói Gyula településről

Feltöltő
Azonosító
352954
Forrás
http://fototar.mi.btk.mta.hu/images/sm/N42986.jpg
Feltöltve
2019.05.01. 21:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.05.01. 21:41
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Plasztikus falburkolat" c. alkotás fotói Gyula településről

Feltöltő
Azonosító
352955
Forrás
http://fototar.mi.btk.mta.hu/images/sm/N42994.jpg
Feltöltve
2019.05.01. 21:47
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.05.01. 21:47
Archív felvétel
Összesen 13 fotó

Műlap története

24 napja
1 új fotót töltöttem a "Plasztikus falburkolat" műlaphoz!

03.10. 22:54
1 új fotót töltöttem a "Plasztikus falburkolat" műlaphoz!
03.10. 22:51
1 új fotót töltöttem a "Plasztikus falburkolat" műlaphoz!
03.10. 22:18
A "Plasztikus falburkolat" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
03.10. 22:17
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Plasztikus falburkolat" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.