Esküvő és a lakás berendezése

Szolnok, Ady Endre út 3.

Állapot: Tudsz róla?

Alternatív, helyi címek:Kerámia falikép

Szolnok
Ady Endre út 3.
A volt DOMUS áruház belső terében, az emeletre vezető lépcsőfeljáró közelében levő falon.

Felállítás1975

Bokros Júlia (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
kalaposlány
2019.03.11. 05:44
Szolnok város 900 éves jubileuma évében több létesítmény került átadásra a városban, köztük a DOMUS áruház. A szolnoki Művésztelepen élő keramikusművész, Bokros Júlia egy kerámia faliképet készített ebbe az áruházba. Erről az első forrásban, a Szolnok Megyei Néplap 1976. január 1.-i számában olvashatunk, melyben a szolnoki Művésztelep alkotóitól az 1975. évi tevékenységük értékeléséről érdeklődött az újságíró. A kerámia falikép meglétéről nem tudtam megbizonyosodni, sajnos arról lehet inkább hírt találni, hogy nincs már a régi helyén. Az 1975. december 22.-én megnyílt DOMUS áruház 2004-ben véglegesen bezárt, majd a később ugyanott nyílt élelmiszer-áruház is bezárt 2016-ban. Azóta a felszámolási és értékesítési eljárások okán, az épületbe bejutni nem lehet, jelenleg is zárva van.

Hosszú ideig próbáltam régi fényképhez jutni, sikertelenül. Végül az alkotóhoz fordultam kérésemmel, aki küldött archív fényképeket. Nagy köszönettel tartozva ezért Bokros Júliának, most megismerhetjük alkotását.

Az idézett újságcikkben már olvasható volt, hogy 50x50-es kerámia-képekből összeállított nagy méretű kompozícióról beszélhetünk. Az alkotó azt szándékozott bemutatni, hogy esküvő után, mindent meg lehet vásárolni a lakás berendezéséhez az áruházban. Erről üzenő faliképével, a gyermekmesék elbeszélő stílusában, kedves színfoltot kívánt varázsolni az áruházba. Középen egy esküvői pár, felül a hálószoba, majd jobbra haladva az óramutató járásának megfelelően, a kamra, a konyha, a fürdőszoba, a nappali, majd végül a gyerekszoba. Az egyes képeket világos színű kerámia-sorok kapcsolják egységbe. Az alkotó által küldött fekete-fehér képen jól látható a 7 darab 50x50 cm méretű kerámia kép együttese, és a színes archív fényképen a kompozíció színvilágában gyönyörködhetünk. A Művészet c. folyóirat 1976. évi januári számában olvasható, hogy 200 x 200 cm nagyságú a falikép.

Bokros Júlia Budapesten született, 1931. szeptember 24.-én. A Pestújhelyi Boldog Gizella Polgári Leányiskolában és a Budapest, IX. kerületi Tanítóképző Intézetben tanult. Férjével, Bokros László festőművésszel 1957-től kezdődően 32 évet töltött a szolnoki Művésztelepen, majd Szigligetre költöztek. Bel- és külföldön rendszeresen részt vesz egyéni és csoportos kiállításokon, gyakran férjével együtt állítottak ki. A keramikusság fogásait a mezőtúri fazekasoknál tanulta a keramikusság, ott Jakucs Imre népművész tanítványa volt. 1966-óta kerámiák, tálak, vázák, kerámiaképek készülnek műhelyében. Kerámiaképeiben szivesen jelemíti meg a gyermekmesék világát, azok elbeszélő stílusát. Most is egy ilyen alkotását ismerhetjük meg a képekről.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1976_01/?pg=3&layout=s
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1975_11/?query=SZO%3D(domus%20%C3%A1ruh%C3%A1z%2C%20szolnok)&pg=164&layout=s
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_2004_06/?query=SZO%3D(domus%20%C3%A1ruh%C3%A1z%2C%20szolnok)&pg=254&layout=s
https://www.szoljon.hu/kozelet/helyi-kozelet/elkelt-cba-ady-endre-ut-epulet-tulaj-1003361/
http://www.blogszolnok.hu/felenk_kozteri_veszteseglista
http://www.ekmk.hu/lexikon/talalatok3.php?beture=BOKROS%20J%C3%BAlia

kalaposlány műlapja


Cím alapján hasonló

"Esküvő és a lakás berendezése" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
345744
Forrás
Az alkotó, Bokros Júlia keramikus küldeménye.
Feltöltve
2019.03.10. 18:49
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.03.10. 18:49
Archív felvétel

"Esküvő és a lakás berendezése" c. alkotás fotói Szolnok településről

Feltöltő
Azonosító
345743
Forrás
Az alkotó, Bokros Júlia keramikus küldeménye.
Feltöltve
2019.03.10. 18:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.03.10. 18:45
Archív felvétel

"Esküvő és a lakás berendezése" c. alkotás fotói Szolnok településről

Bokros júlia szignója az archív képről.
Feltöltő
Azonosító
345809
Forrás
Az alkotó, Bokros Júlia keramikus küldeménye.
Feltöltve
2019.03.11. 05:12
Képinfó
Szignó a képen
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.03.11. 05:12
Archív felvétel
Bokros júlia szignója az archív képről.
Összesen 3 fotó

Műlap története

19.03.11. 05:44
kalaposlány publikálta "Esküvő és a lakás berendezése" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.