Budapest, III. kerület

Állapot: Lebontott

Az Óbudai-sziget a Nagy-Duna felé eső oldalán.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Csuhai István
2019.03.10. 17:15
Az itt látható felvételeket Janáky István, a két kitűnő építész utóda készítette 2010 májusában, a Hajógyári-szigeten tett sétája alkalmával, megörökítendő a szemmel láthatóan egykor szebb napokat látott intézmény utolsó pillanatait.

Ez a hely, ahol a szobor állt, korábban a Honvédelmi Minisztérium üdülőtelepe volt. Az Óbudai-sziget északi és középső része a II. világháború után került a HM kezelésébe, és a 90-es évek végégig ott is maradt. A Honvéd Üdülő (később úttörőtábor, újabb nevén „Macis tábor”) kialakítása 1954-ben kezdődött. Nincs adatunk arról, hogy Óra Sándornak ez a szobra mikor készült és mikor került ide; egyes adatok arra utalnak, hogy a feltehetően az 50-es évek második feléből származó alkotás eredetileg máshol állt, és csak jóval később helyezték át az üdülő szépen parkosított, ősfás környezetébe. A művész a golyón egyensúlyozó medve zsánerével pályája során máskor is próbálkozott, talán ugyanennek a megrendelőnek a felkérésére. Az üdülőtelep felszámolása óta a kis szobor sorsa ismeretlen.

Janáky István 2018 nyarán engem keresett meg a képekkel, én viszont Ádyhoz folyamodtam, aki felkért közreműködő szerkesztőként kiderítette az adatokat és a pontos tájolást; a műlap készültségében a döntő érdem tehát az övé.

A képek köztérképes felhasználására Janáky István szíves engedélyt adott, amit e helyen külön köszönünk neki.

Cím alapján hasonló

"Mackó gömbön" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
345706
Forrás
Janáky István felvétele
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2019.03.10. 10:48
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Nokia / E71
ƒ32/10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 19.03.10. 10:48
2010. május

"Mackó gömbön" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
345705

345703

345702

345701

345704

345700

345699

Összesen 8 fotó

Műlap története

03.10. 17:15
Csuhai István publikálta "Mackó gömbön" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.