Pozsony (Bratislava), Námestie slobody 2911/19

Alternatív, helyi címek:Plánovanie
Angol cím:Planning

Pozsony (Bratislava)
Námestie slobody 2911/19
Az Obchodná (Sétáló utcától) kb. 300 m-re, nyugati irányban sétálva a...Teljes szövegAz Obchodná (Sétáló utcától) kb. 300 m-re, nyugati irányban sétálva a Slovenská Technická Universita az STU - (Műszaki Egyetem) épületén találhatóak a domborművekKevesebb szöveg

Felállítás1952


Lukács Ferenc
2019.03.17. 18:46
1922.05.12-én született Nyitrán, édesapja is híres szobrász volt - Bártfay Gyula - ennek a domborműnek is közreműködője.
A budapesti Képzőművészeti Akadémián Sidló Ferenc professzor kezei alatt nevelkedett, de 1945 és 1949 között a prágai Képzőművészeti Akadémiára került, ahol Karel Pokorny professzor egyengette útját.
Az egyetemi évek után visszatért Pozsonyba, ahol 1950-től haláláig szabad művészként élt és alkotott.

Több mint 30 műemlék alkotása fűződik nevéhez, valamint több mint kétezer szobrot, hatvantól is több álló portrét készített mindamellett, hogy számos emlékmű, dombormű megalkotásában is letette névjegyét. Festményekkel, rajzokkal és kollázsokkal is dolgozott.

A világ több országában bemutatták műveit, mint Németországban, Egyiptomban, Franciaországban és az USA-ban. Számos nemzetközi díjat is nyert, 1997 óta perid a világ kultúrájának és művészeinek legjelentősebb listáján is jegyzik nevét.

Bártfay a szlovák művészet egyik kiemelkedő személyisége.
1985-ben UNESCO díjat nyert, majd 1986-ban a Világbéke Tanácsának érmét is megkapta. Számos állami kitüntetés birtokosa.

A Slavínon is dolgozott, de a Ľudovít Štúr téren lévő szobor, valamint a Hodžovó téren lévő Béke szökőkútja alkotás is a nevéhez fűződik.
A Svätopluk 1100-as évfordulója alkalmából kiadott Král Svätopluk 1100 mestermű szerzője is volt. A Hviezdoslav téren 2006-ban bemutatott H.C. Andersen szobra is őt dicséri, mintahogyan a Račianské mýto parkban található Hirosima szobor is.

Termékeny életútját bejárva 2015 október 3-án érte utol a halál.

A dombormű egy 127 x 177 x 12 cm-es, mészkőből készült alkotás - ami jelenleg már egy márvány homlokzati elembe került behelyezésre.

A dombormű is az STU - (Műszaki Egyetem) épületének falán található a másik 19 domborművel együtt.
Források:
http://www.supissoch.sk/planovanie/
https://www.aktuality.sk/clanok/305413/zomrel-slovensky-umelec-svetoveho-mena-tibor-bartfay/
https://kultura.pravda.sk/galeria/clanok/369680-tibor-bartfay-odovzdaval-sochami-posolstvo/
valamint saját gyűjtések és források...
Angol leírás, sztori
Lukács Ferenc
2019.03.17. 18:46
He was born on 12. of December, 1922 in Nitra, and his father also was a famous sculptor - Gyula Bártfay - has been contributed to this relief.
He was educated at the Academy of Fine Arts in Budapest by Professor Ferenc Sidló, but between 1945 and 1949 he has been studying in the Academy of Fine Arts in Prague, where Professor Karel Pokorny paved his way.
After university years he returned to Bratislava, where he lived and worked as a freelance artist from 1950 until his death.

More than 30 monuments, more than 2,000 sculptures, more than 60 portraits have been made and named by him, as well as a number of monuments and reliefs. He also worked with paintings, drawings and collages.

He has performed in many countries around the world, as in Germany, Egypt, France and the USA. He has won numerous international awards, and since 1997 he has been listed on the most significant list of world culture and artists.

Bártfay is one of the outstanding person of Slovak art.
In 1985 he was awarded a UNESCO Prize and in 1986 he was awarded the Coin of the World Peace Council. He is a holder of numerous state awards.

He also worked on Slavin, statue in Ľudovít Štúr Square, and the Fountain of Peace which is located in Hodžovo square are also related to his name.
He was also the author of 1100 masterpieces of Krät Svätopluk on the occasion of the 11th anniversary of Svätopluk. H.C. Andersen has been presented in 2006 at Hviezdoslav Square which also praises his work, as that statue called Hiroshima in the Račianské mýto park.

He died on 3rd of October, 2015 in Bratislava.

The relief is a 127 x 177 x 12 cm, made of limestone, which is embedded in a marble facade "frame".

The relief is also located on the wall of the STU Technical University, along with the other 19 reliefs.



Cím alapján hasonló

"Tervezés" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
345657
Feltöltve
2019.03.09. 23:48
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/989 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.09. 23:48

"Tervezés" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
345658
Feltöltve
2019.03.09. 23:49
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/1017 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.09. 23:49

"Tervezés" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
345659
Feltöltve
2019.03.09. 23:50
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/1024 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.09. 23:50

"Tervezés" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
345660
Feltöltve
2019.03.09. 23:50
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/1009 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.09. 23:50

"Tervezés" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
345661
Feltöltve
2019.03.09. 23:51
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/918 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.09. 23:51

"Tervezés" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
345662
Feltöltve
2019.03.09. 23:52
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/1495 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.09. 23:52

"Tervezés" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
345663
Feltöltve
2019.03.09. 23:52
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/1247 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.09. 23:52

"Tervezés" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
346390
Feltöltve
2019.03.17. 18:44
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/249 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.17. 18:44

"Tervezés" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
346391
Feltöltve
2019.03.17. 18:45
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/154 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.17. 18:45

"Tervezés" c. alkotás fotói Pozsony (Bratislava) településről

Feltöltő
Azonosító
346392
Feltöltve
2019.03.17. 18:45
EXIF információk...
HUAWEI / WAS-LX1
ƒ220/100 • 1/793 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 19.03.17. 18:45
Összesen 10 fotó

Műlap története

19.03.17. 18:46
Lukács Ferenc publikálta "Tervezés" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.