Gyula, Béke sgt. 50.

Állapot: Veszélyben

Alternatív, helyi címek:Bagoly-vár

Gyula
Béke sgt. 50.
A Bagoly-vár csúcsos tornya tetején.

Felállítás1908

Galbáts Imre (építész, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2019.03.13. 12:10
A villa építése:
"1881-ben Neubauer Mór és Szmetán Fülöp gyufagyárat létesített Gyulán a Béke sugárúton. A cégük 5 évvel később csődbe ment, a gyárat Czinczár József vette meg, aki egy évvel később már Reisner Emánuellel közösen vitte az üzletet. 1897-ben viszont már csak Reisner neve szerepelt a cégéren, aki 1900-ban belevágott a cég bővítésébe. Emánuel fia, Artúr 1903-ban került a tulajdonosok körébe, ő építtette 1906–1907-ben a Béke sugárúti villát, amibe 1908-ban kötött házasságát követően költözött be."

A házat egy kerítés választja el az utcafronttól, mely egyik oldalán nyitott. Az egykori szecessziós stílusban épült Reismer-vila tetején látható ez a szép nagy méretű (kb. 100 cm magas) bronzöntvény bagoly. A villaépület tornyán, a villámhárító előtt áll egy dobogó szerűen kialakított fém talapzaton, nyugati irányba néz. A madár külsőleg leginkább egy nagy uhura hasonlít. Részletesen kidolgozott tollazata, kiálló fülei, és nagy szemfoltja, éles karmai nagyon élethűek. A szobor rossz állapotban van, több helyen az időjárás és a korrózió lyukakat vájt felületén. Sürgős restaurálásra lenne szüksége.
Csak télen és kora tavasszal lehet fotózni, csak délután az ellenfény miatt, mivel az utcán lévő nagy gesztenyefák lombozatától alig látható.

Idézet a forrásból: Új tulajdonos, Stéberl András
"Húsfeldolgozásban 1940-ben az a fordulat történt, hogy megvásárolta a Szikra Magyar Gyűjtőgyárak Rt. Béke sugárút. 50. szám alatti üzemen kívül helyezett gyufagyárat, gépesített, a család pedig beköltözött az üzem melletti szecessziós Reismer-villába. Legrangosabb eredménye, hogy a brüsszeli világkiállításon aranyérmet nyert. 1937-ben az Országos Iparegyesület aranykoszorúval tüntette ki."
"Stéberl 1937–40 között a gyufagyár helyén húsüzemet alakított ki, mely a mai napig üzemel. A villában Stéberl András feleségével, Szák Katalinnal élt, egészen cégük 1949-es államosításáig. Kényszerű kiköltözésük után az Állatforgalmi Vállalat irodái üzemeltek az ingatlanban."
Jelenleg a Gyulahús kft. irattára van az épületben.

Helyi műemlékvédelem alatt áll.
Hrsz:748 HVBÉ-3 számon
https://muemlekem.hu/muemlek/show/19813
Források:
A villáról:
https://www.visitgyula.com/blog/bagolyvar-a-beke-sugaruton
Stéberl:
http://hir6.hu/cikk/10244/080601_tragikus_evfordulo
Fotó:
https://bagyinszki.eu/archives/11496
Szecesszió Gyulán:
http://www.szecessziosmagazin.com/gyulaterkephely.php?kerulet=01&cim=beke-sugarut-50&cimtxt=B%C3%A9ke%20sug%C3%A1r%C3%BAt%2050.%20(hrsz.:%204720,%20748)&scrwidth=1680

Közös gyűjteményben
Madárszobrok
Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Bagoly-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Galbáts Imre (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
346707
Feltöltve
2019.03.19. 06:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.19. 06:59

"Bagoly-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Galbáts Imre (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
346708
Feltöltve
2019.03.19. 06:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ50/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.19. 06:59

"Bagoly-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Galbáts Imre (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
345122
Feltöltve
2019.03.06. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.06. 19:49

"Bagoly-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Galbáts Imre (építész, közreműködő)
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
345114
Feltöltve
2019.03.06. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/160 • ISO400

345115
Feltöltve
2019.03.06. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/250 • ISO400

345116
Feltöltve
2019.03.06. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO400

345117
Feltöltve
2019.03.06. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/80 • ISO400

345121

345120
Feltöltve
2019.03.06. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

345118
Feltöltve
2019.03.06. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/100 • ISO400

345119
Feltöltve
2019.03.06. 19:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ48/10 • 1/125 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.03.06. 19:49
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.06.29. 20:12
Megérintettem a "Bagoly-szobor" alkotást
22.04.05. 17:55
Megérintettem a "Bagoly-szobor" alkotást
20.12.31. 09:36
Megérintettem a "Bagoly-szobor" alkotást
20.06.08. 06:39
Megérintettem a "Bagoly-szobor" alkotást
19.05.24. 07:15
Megérintettem a "Bagoly-szobor" alkotást
19.03.13. 12:10
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Bagoly-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.