Témapark fadomborművei

Apostag, Hunyadi u. 24.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott

Apostag
Hunyadi u. 24.
Zarándokszállás

Felállítás2014

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Dr. Pinczés Sándor
2019.03.03. 23:37
"A Magyar Zarándokút 2011 március óta – a téli hónapok kivételével – folyamatosan, teljes hosszában, szállásépületeivel együtt várja és szolgálja a gyalogos és kerékpáros zarándokokat, Esztergomtól Máriagyűdig."
A zarándokút nagyon hosszú szakasza húzódik Bács-Kiskun megyén keresztül, így érinti Apostag községet is. Az apostagi zarándokszállás kertjében kialakítottak egy "témaparkot", ahol 12 táblán mutatják be a magyar szenteket, ili. a rotundát, ami Apostag első építménye és a „domina Genuru”, Gyönyörű úrnő alakot,
A faragott táblák négyes csoportokban kerültek elhelyezésre, az első csoport Szent István alakja köré fonódik, a vele közvetlen kapcsolatban álló személyeket mutatja be.
A táblák mindegyike egy kapura hasonlító fa építményben kapott helyet, kis tetővel és az ábrázolt személy nevének föltüntetésével.
Szent István, születési nevén Vajk, az első magyar Árpád-házi király. A keresztény magyar állam alapítója és az első magyar katolikus szent.
Boldog Gizella, Szent István király felesége. A magyarok első koronás uralkodónője, Gizella bajor hercegnő, Henrik bajor herceg és Gizella burgundiai hercegnő leánya volt.
Szent Imre, Szent István király és Boldog Gizella királyné fia, trónörökös. "... a trónörökös nevelésére rendkívül nagy gondot fordítottak."
Szent Gellért püspök, a Csanádi egyházmegye első püspöke. Szent István fia nevelőjévé tette.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Gell%C3%A9rt
https://apostag.hu/temapark/
https://archiv.katolikus.hu/szentek/0507.html
https://archiv.katolikus.hu/szentek/1105.html

Tagi gyűjteményben
Zarándokút

Cím alapján hasonló

"Témapark fadomborművei" c. alkotás fotói

Település
Apostag
Feltöltő
Azonosító
344826
Feltöltve
2019.03.03. 22:54
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ30/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.03. 22:54

"Témapark fadomborművei" c. alkotás fotói

Település
Apostag
Feltöltő
Azonosító
344827
Feltöltve
2019.03.03. 22:54
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ38/10 • 1/80 • ISO125

344828
Feltöltve
2019.03.03. 22:54
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • ISO320

344829
Feltöltve
2019.03.03. 22:54
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ43/10 • 1/80 • ISO125

344830
Feltöltve
2019.03.03. 22:54
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ52/10 • 1/80 • ISO200

344831
Feltöltve
2019.03.03. 22:54
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ39/10 • 1/80 • ISO125

344832

344833
Feltöltve
2019.03.03. 22:54
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • ISO200

344834
Feltöltve
2019.03.03. 22:54
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ47/10 • 1/80 • ISO160

344835
Feltöltve
2019.03.03. 22:54
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • ISO160

344836
Feltöltve
2019.03.03. 22:54
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ41/10 • 1/80 • ISO125

344837
Feltöltve
2019.03.03. 22:54
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.03.03. 22:54

"Témapark fadomborművei" c. alkotás fotói

Település
Apostag
Feltöltő
Azonosító
410407
Feltöltve
2020.07.24. 18:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ36/10 • 1/1250 • 5.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.07.24. 18:59

"Témapark fadomborművei" c. alkotás fotói

Település
Apostag
Feltöltő
Azonosító
410408
Feltöltve
2020.07.24. 18:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/320 • 6.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.07.24. 18:59

"Témapark fadomborművei" c. alkotás fotói

Település
Apostag
Feltöltő
Azonosító
410409
Feltöltve
2020.07.24. 18:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 20.07.24. 18:59

"Témapark fadomborművei" c. alkotás fotói

Település
Apostag
Feltöltő
Azonosító
410410
Feltöltve
2020.07.24. 18:59
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO125

410411

410412

519301
Feltöltve
2023.03.19. 10:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.19. 10:22
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.03.19. 10:22
1 új fotót töltöttem a "Témapark fadomborművei" műlaphoz
23.03.17. 14:36
Megérintettem a "Témapark fadomborművei" alkotást
20.07.24. 18:59
6 új fotót töltöttem a "Témapark fadomborművei" műlaphoz
20.06.01. 11:04
Megérintettem a "Témapark fadomborművei" alkotást
19.03.03. 23:37
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Témapark fadomborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.