Ipolyszalka (Salka), Salka 106.

Alternatív, helyi címek:Alsó Máriácska

A római katolikus templom melletti park déli felében.

Felállítás1891

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

H.István
2019.03.09. 11:14
Mint már a szentháromság-szobornál is megjegyeztem, Ipolyszalkán nagy a Mária kultusz. Említett alkotáson a szentháromság ábrázolása Mária megkoronázásával egészül ki. Tőle közel fél kilométerre áll az itt bemutatott Mária-szobor.

A Műemlékem.hu ezzel az alkotással kapcsolatban sem tudja, hogy védett-e. Az oldalról kölcsönzött leírásrészlet:
„A település központjában, a római katolikus templom melletti park déli felében, a Szentháromság-oszlop közelében áll a Lourdes-i Mária-szobor, melyet a helyi hívő közösség csak \"alsó Máriácskának\" ismer. A kő talapzaton álló, kőből faragott Mária alak kék övvel átfogott, fehér ruhában látható. Imára kulcsolt kezében rózsafüzért tart. A szobor felirata szerint: \"Az Úr Isten dicsőségére / és a hívek tiszteletére / állíttatta / Kovács István / kovács mester /1891. évben.\"
Források:
http://muemlekem.hu/hatareset/Also-Mariacska-Ipolyszalka-1183?logsall=1

H.István műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Ipolyszalka (Salka) településről

Feltöltő
Azonosító
347396
Feltöltve
2019.03.23. 22:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.03.23. 22:12

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Ipolyszalka (Salka) településről

Feltöltő
Azonosító
347397
Feltöltve
2019.03.23. 22:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.03.23. 22:12

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Ipolyszalka (Salka) településről

Feltöltő
Azonosító
347398
Feltöltve
2019.03.23. 22:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.03.23. 22:12

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Ipolyszalka (Salka) településről

Feltöltő
Azonosító
347399
Feltöltve
2019.03.23. 22:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.03.23. 22:12

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Ipolyszalka (Salka) településről

Feltöltő
Azonosító
347400
Feltöltve
2019.03.23. 22:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ58/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.03.23. 22:12

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Ipolyszalka (Salka) településről

Feltöltő
Azonosító
347401
Feltöltve
2019.03.23. 22:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

347402
Feltöltve
2019.03.23. 22:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.03.23. 22:12

"Szűz Mária szobra" c. alkotás fotói Ipolyszalka (Salka) településről

Feltöltő
Azonosító
347403

347404

Összesen 9 fotó

Műlap története

19.03.09. 11:14
H.István publikálta "Szűz Mária szobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.