Pécs, Türr István utca 2.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Pihenő, szórakozó ifjúság

Pécs
Türr István utca 2.
Hajnóczy József Kollégium könyvtárában található

Felállítás1962

Soltra Elemér (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2019.03.05. 22:17
Február közepén hosszú listával a kezünkben érkeztünk meg Ádyval Pécsre. A helyszínek között szerepelt az egykoron MÉV (Mecseki Ércbányászati Vállalat) legényszállóként működő épületegyüttes is, melynek egyik része kollégiumként, másik része pedig szállodaként működik jelenleg.

Miután a kollégiumban megtaláltuk az első mozaikot úgy gondoltuk, hogy itt végeztünk, irány a szomszédos szálloda. (Legyen meglepetés, hogy itt miket találtunk...) Már a hotelben láttam, hogy Ády nagyon agyal valamin. Amint kijöttünk elkezdte kívülről vizsgálni az épületet. Aztán hirtelen: "Azonnal vissza kell mennünk a kollégiumba!" - úgy emlékszem valami hasonló kijelentést tett. Először nem értettem, de lassan azért leesett: a könyvtár a lefüggönyözött ajtóval! A portás már ismerősként üdvözölt minket, elmondtuk, hogy miért is vagyunk újra itt. Kérdés nélkül eleget tett kérésünknek és már nyílt is a függöny mögötti ajtó. Ády arcán elégtétel lett úrrá, valóban ott volt a könyvtár végében a fal tetején a másik régi mozaik. A kollégiumban a legényszálló egykori nagy társalgóját egy fallal kettéosztották. Ahogy a hotelban észrevettük szimmetriában lettek elhelyezve az alkotások és itt kell(ett) lennie Bizse János pécsi városképet ábrázoló mozaikjának is. Kerestük a könyvtárban is a könyvespolcok mögött, nem találtuk. Lehetséges, hogy az az alkotás az átalakítási munkálatok áldozatául esett.

"Két pécsi festőművész, Soltra Elemér és Bizse János kapott megbízást az újmecsekaljai legényszálláson elhelyezésre kerülő mozaikok elkészítésére. Soltra Elemér mozaikjai a kulturáltan pihenő, szórakozó ifjúságot ábrázolják. Bizse János pedig Pécs jellegzetes épületeit sorakoztatja fel szintén mozaikokból kirakva. " - áll a Dunántúli Napló hasábjain 1962. július 5-én.

Ezúton köszönjük Dr. Barna Viktor kollégium igazgatónak és munkatársainak az engedélyt és lehetőséget az alkotások megtekintéséhez és dokumentálásához.

Időközben felvettem a kapcsolatot Soltra E. Tamás szobrász és éremművésszel, aki elmondta, hogy Soltra Elemér az édesapja és megerősített benne, hogy valóban az ő alkotása ez a mozaik is.
Források:
Soltra Elemér: https://artportal.hu/lexikon-muvesz/soltra-elemer-1021/
Dunántúli Napló, 1962. július 5. (19. évfolyam, 155. szám): https://library.hungaricana.hu/hu/view/DunantuliNaplo_1962_07/?pg=26&layout=s

Szapet műlapja

Kapcsolódó
Mozaik I.
Kapcsolódó
Falikép
Kapcsolódó
Mozaik III.
Kapcsolódó
Mozaik V.
Kapcsolódó
Mozaik IV.
Kapcsolódó
Mozaik VI.

Cím alapján hasonló

"Mozaik II." c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
345062
Feltöltve
2019.03.05. 22:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/40 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.03.05. 22:09

"Mozaik II." c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
345063
Feltöltve
2019.03.05. 22:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/60 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.03.05. 22:09

"Mozaik II." c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
345064
Feltöltve
2019.03.05. 22:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ25/10 • 1/60 • ISO1600

345065
Feltöltve
2019.03.05. 22:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/30 • ISO1600

345068

345069

345066

345070

345067

Archív fotók

"Mozaik II." c. alkotás fotói Pécs településről

Soltra Elemér a mozaik készítése közben 1962-ben
Feltöltő
Azonosító
345340
Forrás
Dunántúli Napló, 1962. július 5. (19. évfolyam, 155. szám)
Évszám
1962
Feltöltve
2019.03.08. 12:31
Képinfó
Alkotó a képen
(Soltra Elemér)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.03.08. 12:31
1962, Archív felvétel
Soltra Elemér a mozaik készítése közben 1962-ben

"Mozaik II." c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
348414
Forrás
http://fototar.mi.btk.mta.hu/images/sm/N04535.jpg
Feltöltve
2019.03.29. 13:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.29. 13:33
Archív felvétel
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.03.29. 13:33
1 új fotót töltöttem a "Mozaik II." műlaphoz!
19.03.05. 22:17
Szapet publikálta "Mozaik II." c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.