Pécs, Anikó utca 3.

Pécs
Anikó utca 3.
A tér Maléter Pál út felőli oldalán álló Anikó óvoda épületén található az alkotás.

Felállítás1972

Lantos Ferenc (festőművész)
Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)

Ády
2019.03.04. 10:30
Pécs új modern városrésze a Lvov*-Kertváros a hatvanas évek végén kezdett épülni. Az ország legnagyobb lakótelepéhez számos kiszolgáló épületre is szükség volt, mint óvoda és bölcsőde stb. Ezeknek az épületeknek az első sorozata az 1969-ben elsőként felépített Pécsi DÉDÁSZ könnyűszerkezetes épület típusának "másai" lettek, amit Erdélyi Zoltán Ybl díjas építész tervezett.
Az épület díszítésre itt is az újításnak számított zománc alkotás kapott helyet, ami Lantos Ferenc Kossuth-díjas festő, grafikus nevéhez fűződik. Az épület felső élén körbefutó kb. 140 méteres hosszú és 1, 2 méter magas fríz tűzzománclapokból készült. A fehér alapon öt féle sárga absztrakt geometrikus modern forma váltakozik, amik állat figurára hasonlítanak.
A sorozat úgy tűnik hogy ugyan olyan mint a másik épületen, de nem. Három forma ugyan olyan, de kettő másmilyen.
A fríz Lantos Ferenc tervei alapján a ZIM Bonyhádi Zománcgyár készítette. Az alkotó legtöbbször szorosan részt vett a mű elkészítésben.

Az alkotás jóformán nem rozsdásodik, így hosszú ideig gondozás mentesen díszíti az épületet.

"Mint ezt a szakemberek leszögezték, panelépületeken nem, de könnyűszerkezetes épületeken a díszítés mellett egyéb funkciója is van a Pécsett alkalmazott zománctábla felületnek. Így, az eljárásnak, pontosabban az eljárás elterjedésének nagy jövőt jósoltak. Ami a két alkotóművész együttműködésének sikerét illeti, örömmel vennénk, ha nálunk is teret hódítana a zománctáblás homlokzati díszítés. A ZIM munkásai valószínű az eddigiekhez hasonló odaadással állnának helyt akkor is, ha a szűkebb haza valamely középületének hasznosan szép díszítéséhez kellene hozzájárulniuk."

*Lvov Pécs szovjet testvérvárosa volt.
Források:
Idézet: Tolna Megyei Népújság, 1971. április 10. (21. évfolyam, 85. szám)
Keserü Katalin: Lantos
(Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely, Pécs, 2010)
További linkek
Lantos Ferenc festőművész honlapja: http://apagyi-lantos.hu/lantos-ferenc/
Életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lantos_Ferenc

Ády műlapja

Kapcsolódó
Tűzzománc fríz

Cím alapján hasonló

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
344342
Feltöltve
2019.02.28. 19:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.02.28. 19:12

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
344343
Feltöltve
2019.02.28. 19:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.02.28. 19:13

344344

344272
Feltöltve
2019.02.28. 13:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Ády 19.02.28. 13:04

344345

344346

344275

344274

344273

344281
Feltöltve
2019.02.28. 13:24

Ády 19.02.28. 13:24

344280

344277
Feltöltve
2019.02.28. 13:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.28. 13:06

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
344276
Feltöltve
2019.02.28. 13:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.28. 13:05

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
344270
Feltöltve
2019.02.28. 11:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.28. 11:26

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
344266
Feltöltve
2019.02.28. 11:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.28. 11:04

344271
Feltöltve
2019.02.28. 11:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.28. 11:34

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
344267
Feltöltve
2019.02.28. 11:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.28. 11:04

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
344265
Feltöltve
2019.02.28. 11:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.28. 11:04
Összesen 18 fotó

Műlap története

19.03.04. 10:30
Ády publikálta "Tűzzománc fríz" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.