Pécs, Viktória utca
Archív képek

Állapot: Veszélyben

Pécs
Viktória utca
A tér Berek sétány felőli oldalán álló volt óvoda épületén található az alkotás.

Felállítás1972

Lantos Ferenc (festőművész)
Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)

Ády
2019.02.22. 10:33
Pécs új modern városrésze a Lvov*-Kertváros a hatvanas évek végén kezdett épülni. Az ország legnagyobb lakótelepéhez számos kiszolgáló épületre is szükség volt, mint óvoda és bölcsőde stb. Ezeknek az épületeknek az első sorozata az 1969-ben elsőként felépített Pécsi DÉDÁSZ könnyűszerkezetes épület típusának "másai" lettek, amit Erdélyi Zoltán Ybl díjas építész tervezett.
Az épület díszítésre itt is az újításnak számított zománc alkotás kapott helyet, ami Lantos Ferenc Kossuth-díjas festő, grafikus nevéhez fűződik. Az épület felső élén körbefutó kb. 120 méteres hosszú és 1, 2 méter magas fríz tűzzománclapokból készült. A fehér alapon kék absztrakt geometrikus modern forma szabályosan váltakozik, kivéve a sarkokon, néhol középen, ahol szívecskévé vannak összefordítva. Az archív képen látszik hogy eredetileg nem voltak szívnek összefordítva. A fríz Lantos Ferenc tervei alapján a ZIM Bonyhádi Zománcgyár készítette. Az alkotó legtöbbször szorosan részt vett a mű elkészítésében.

Az alkotás nem rozsdásodik, így hosszú ideig gondozás mentesen díszíti az épületet. Sajnos emberi hanyagság ellen viszont nem védett, így számos darab már leesett az épületről és a földön hever, vagy már eltűnt!
Pécsiek! Ez egy Lantos alkotás! Még állandó kiállítása is van Pécsen! Nem kéne megmenteni?

"Mint ezt a szakemberek leszögezték, panelépületeken nem, de könnyűszerkezetes épületeken a díszítés mellett egyéb funkciója is van a Pécsett alkalmazott zománctábla felületnek. Így, az eljárásnak, pontosabban az eljárás elterjedésének nagy jövőt jósoltak. Ami a két alkotóművész együttműködésének sikerét illeti, örömmel vennénk, ha nálunk is teret hódítana a zománctáblás homlokzati díszítés. A ZIM munkásai valószínű az eddigiekhez hasonló odaadással állnának helyt akkor is, ha a szűkebb haza valamely középületének hasznosan szép díszítéséhez kellene hozzájárulniuk."

*Lvov Pécs szovjet testvérvárosa volt.
Források:
Idézet: Tolna Megyei Népújság, 1971. április 10. (21. évfolyam, 85. szám)
Keserü Katalin: Lantos
(Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely, Pécs, 2010)
További linkek
Lantos Ferenc festőművész honlapja: http://apagyi-lantos.hu/lantos-ferenc/
életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lantos_Ferenc

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
343307
Feltöltve
2019.02.19. 18:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.02.19. 18:58

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
343308
Feltöltve
2019.02.19. 18:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.02.19. 18:59

343309

343310

343311

343523
Feltöltve
2019.02.22. 10:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Ády 19.02.22. 10:20

343524

343531

343530

343527

343526

343529

343535
Feltöltve
2019.02.22. 11:33

Ády 19.02.22. 11:33

343536

343532
Feltöltve
2019.02.22. 10:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.22. 10:20

Archív fotók

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
346922
Forrás
Forrás: Kistelegdi Gyűjtemény (Csorba Győző Könyvtár - Pécs)
Feltöltve
2019.03.20. 12:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.20. 12:59
Archív felvétel

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
346918
Forrás
Kistelegdi Gyűjtemény (Csorba Győző Könyvtár - Pécs)
Feltöltve
2019.03.20. 12:48
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.20. 12:48
Archív felvétel

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
346923
Forrás
Kistelegdi Gyűjtemény (Csorba Győző Könyvtár - Pécs)
Feltöltve
2019.03.20. 13:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.20. 13:00
Archív felvétel

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
347124
Forrás
Kistelegdi Gyűjtemény (Csorba Győző Könyvtár - Pécs)
Feltöltve
2019.03.22. 16:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.22. 16:37
Archív felvétel

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
420252
Forrás
Magyar Építőművészet, 1976. február (25. évfolyam, 2. szám)
Feltöltve
2020.10.15. 13:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.10.15. 13:34
Archív felvétel

"Tűzzománc fríz" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
402990
Forrás
Művészeti Katalógusok - Zománcművészeti Alkotótelep (Kecskemét, 1975.)
Feltöltve
2020.05.05. 16:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.05.05. 16:39
Archív felvétel
Összesen 21 fotó

Műlap története

1 perce
1 új fotót töltöttem a "Tűzzománc fríz" műlaphoz!
05.05. 16:39
1 új fotót töltöttem a "Tűzzománc fríz" műlaphoz!
19.02.22. 10:33
Ády publikálta "Tűzzománc fríz" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.