Négy elem-szökőkút

Salzburg, Mirabellgarten

Alternatív, helyi címek:Die Vier Elemente, „Große Fontäne“, Nagy szökőkút
Angol cím:Fontain of The Four Elements

Salzburg
Mirabellgarten
Az óriási park területének közepén.

Felállítás1690

Göröntsér Vera
2019.02.11. 16:21
Rövid, közel három évvel korábbi salzburgi látogatásom alkalmával szinte első utam (utunk) a Mirabell-kastély kertjébe vezetett. Ez a park manapság az egyik legnagyobb turista-látványosság ebben a városban. Nekem természetesen utolérhetetlen húzóerőt jelentett a gyönyörű barokk park megszámlálhatatlan szobra és szökőkútjai.
Innen a legnagyobb "falat" maradt utoljára. Előre készültem, tudtam, nagy kihívás. A kert közepe táján egy nyolcszögletű medence szolgáltatja a vizet, de az egész nagyságát nem maga a szökőkút, hanem éppen az azt körülvevő négy monumentális, mitológiai témát ábrázoló szobor adja. A négy szobor a négy őselemet, ill. az ezeket képviselő istenségeket, a kapcsolódó legendákat idézi meg.

A négy jelenet a képek sorrendjében (három-három kép, azaz egy-egy sor):
1. föld: Hades https://hu.wikipedia.org/wiki/Had%C3%A9sz elrabolja a Persephone-t https://hu.wikipedia.org/wiki/Perszephon%C3%A9 az alvilágba;
2. tűz: Aineiasz https://hu.wikipedia.org/wiki/Aineiasz hátán menti ki apját Ankhiszész-t https://hu.wikipedia.org/wiki/Ankhisz%C3%A9sz az égő Trójából, és kézenfogva vezeti fiát, Ascanius-t;
3. levegő: Herkules/Héraklész https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9rakl%C3%A9sz megküzd, az Antaiosszal https://hu.wikipedia.org/wiki/Antaiosz – az addig legyőzhetetlen óriással (ld. Héraklész tizenegyedik feladata).;
4. víz: Parisz https://hu.wikipedia.org/wiki/Parisz elrabolja szép Helenát https://hu.wikipedia.org/wiki/Helen%C3%A9 a tengeren keresztül.
Források:
https://www.sn.at/wiki/Vier-Elemente-Brunnen
https://de.wikipedia.org/wiki/Mirabellgarten
https://www.sn.at/wiki/Vier-Elemente-Brunnen
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2019.02.11. 16:21
Originally the Mirabellgarten was a private garden, but it was made accessible to the public, nowadays it is the most popular place for tourists.
"In the heart of the garden, you will see a large fountain, with four statue groups around it: the rape of Prosperina, rape of Helena, Aeneas and Anchises, and finally Hercules and Antaeus. These statues were made by Ottavio Mosto in 1690."

Cím alapján hasonló

"Négy elem-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
342022
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2019.02.07. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.07. 17:59
2016. június

"Négy elem-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
342021
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2019.02.07. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO80

342020

342024
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2019.02.07. 18:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Göröntsér Vera 19.02.07. 18:00
2016. június

"Négy elem-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
342023

342025
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2019.02.07. 18:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.07. 18:00
2016. június

"Négy elem-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
342026
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2019.02.07. 18:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.07. 18:01
2016. június

"Négy elem-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
342028

342027
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2019.02.07. 18:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.07. 18:01
2016. június

"Négy elem-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
342029
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2019.02.07. 18:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.07. 18:02
2016. június

"Négy elem-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
342030
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2019.02.07. 18:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO80

342031
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2019.02.07. 18:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.02.07. 18:02
2016. június

"Négy elem-szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
342626
Fotózva
2012. március
Feltöltve
2019.02.12. 09:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.12. 09:14
2012. március
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.02.12. 09:14
1 új fotót töltöttem a "Négy elem-szökőkút" műlaphoz
19.02.11. 16:21
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Négy elem-szökőkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.