A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai

Budapest, XXII. kerület, Savoyai Jenő tér

Budapest
XXII. kerület, Savoyai Jenő tér

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dénes Ildikó
2019.02.03. 18:35
Egy kis barokk templom 1755-ben készült el. Október 6-án Padányi Bíró Márton veszprémi püspök szentelte fel Szent Lipót, Szent Sebestyén és Szent Vendel tiszteletére. Később két oldalkápolnát építettek hozzá. Sem a templom építőjének nevét, sem a szobrok készítőjének nevét és idejét nem találtam meg.
A templom homlokzatán bal oldalon Szent Vendel, jobb oldalon Szent Flórián szobra áll egy szoborfülkében.
Szent Vendel pásztorok, juhászok védőszentje. Jobb lábánál bárány néz fel rá s jobb kezében juhász kampós botot tart, ami terelésre és bárányok kifogására szolgál.
Szent Flórián árvizek és tűzvészek ellen védő szent. Két legenda fűződik a nevéhez. Az egyik szerint gyermekkorában imádsággal eloltott egy égő házat, a másik szerint egy szénégető fohászkodott hozzá, hogy segítsen ,,Szent Flórián, aki vízben lettél vértanú, küldj vizet segítségemre, és mentsd meg az életemet!'' Azonnal víz öntötte el a máglyát, és a szénégető megmenekült.” Általános ábrázolása: jobb lábánál égő ház, melyre vizet locsol, bal kezében zászlót tart.
Források:
http://szentlipot.hu/kik-vagyunk/szakralis-helyeink/a-szent-lipot-templom/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Budapest_XXII._ker%C3%BClet%C3%A9nek_m%C5%B1eml%C3%A9ki_list%C3%A1ja
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-1723.htm
https://archiv.katolikus.hu/szentek/0504.html

Cím alapján hasonló

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
341609
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.02.03. 18:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/950 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:28
2018. április

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
341610
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.02.03. 18:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/950 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:29
2018. április

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
341611
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.02.03. 18:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/800 • ISO200

341612
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2019.02.03. 18:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/680 • ISO100

341613
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2019.02.03. 18:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:29
2016. november

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
341614
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.02.03. 18:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:30
2018. április

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
341615
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.02.03. 18:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/320 • ISO320

341616
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.02.03. 18:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/900 • ISO200

341617
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2019.02.03. 18:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/750 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:30
2016. november

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
341618
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2019.02.03. 18:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:31
2016. november

"A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
341619
Fotózva
2018. április
Feltöltve
2019.02.03. 18:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/240 • ISO100

341620
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2019.02.03. 18:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/450 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.02.03. 18:31
2016. november
Összesen 12 fotó

Műlap története

02.03. 18:35
Dénes Ildikó publikálta "A Szent Lipót plébánia homlokzati szobrai" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.