Tűzzománc fríz és térelemek

Pécs, Légszeszgyár utca
Archív képek

Állapot: Lebontott

Pécs
Légszeszgyár utca
Légszeszgyár utca végén lévő 1. számú trafóállomás területén az épületen állt az alkotás.

Felállítás1969

Lantos Ferenc (festőművész)
Bonyhádi Zománcgyár (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2019.02.11. 00:09
Dél-Dunántúli Áramszolgáltató Vállalat (DÉDÁSZ) számítógépközpontja Erdélyi Zoltán Ybl díjas építész tervei alapján épült az 1. számú trafóállomás területén 1969-ben. A könnyűszerkezetes épület díszítésre egy újításnak számított alkotást kapott helyet, ami Lantos Ferenc Kossuth-díjas festő, grafikus nevéhez fűződik. Az épület felső élén körbefutó 144 méteres hosszú és 1, 2 méter magas fríz tűzzománclapokból készült. A színes pozitív-negatív absztrakt geometrikus modern formákat Lantos Ferenc tervei alapján a ZIM Bonyhádi Zománcgyár készítette. Az alkotó legtöbbször segédkezett az elkészítésben is.

A másik díszítés az épület előtt kapott helyet ami a vállalat nevének betűit hordozó sarkukra állított kockák voltak, így képezve talán egy nagy kompozíciót.
Ez az első ilyen díszítő-burkolat annyira érdekes és újító volt, hogy csodájára jártak a helyiek.

A rendszerváltás után valamikor, sajnos a pontos dátumot nem sikerült kiderítenem, de az alkotásokat lebontották. (Az épület áll)
Több darabját az ABC galéria őrzi. Ebből adtak kölcsön a 2018-as Különutak című kiállításra, amihez a Köztérkép is nagy segítséget nyújtott.

1. "... Az épületeken az acélszerkezetű rácstartó magasságában körbe színes formatervezett zománctáblákból álló fríz készült. A zománctábla itt esztétikai-dekoratív szerepe és értéke mellett szerkezeti szerepet kapott.
Ezek a 60/120 cm-es elemek meghatározott tervezett sorrendiséggel kerültek elhelyezésre, csavaros gumialátétes rögzítéssel. A táblák elvont áttételes formavilágát részben az épületben szintén folyó áttételes – programozott "gépnyelvre" lefordított munka inspirálta.
A zománctáblákat a Bonyhádi Zománcgyár termékei. A gyárral és az alkotóművészekkel már ennek a munkának kapcsán is, de később még hatékonyabb kapcsolataink alakultak ki. Ez további munkákat - különösen mivel helyi anyagokról és erőforrásokról van szó – várhatóan kedvezően befolyásolja.Még egy : – és ezt a fontosság miatt talán az elején kellett volna említeni: ez a művészi tűzzománcburkolat 380-ft, négyzetméterenkénti árával úgyvéljük versenyképes bármelyik hazai burkolattal. E. Z. "

2. " Szívesen látnánk Szekszárdon is!

Nem kevés közünk van a DEDASZ pécsi székházéhoz, ami a város egyik, legimpozánsabb, legtöbbek által megcsodált épülete. A korszerű, egyben hasznos szépség egy ma még ritka, de mindenképpen követésre méltó alkotói munkakapcsolat révén született; Erdélyi Zoltán építész és a Tolnában sem ismeretlen Lantos Ferenc képzőművész együttműködéséből, amiből belül nem kevés részt vállaltak a ZIM bonyhádi üzemének munkásai sem. Ez utóbbiak megértése, kísérletező kedve, kitartása értékes hozzájárulást jelentett a példaszerű együttműködés sikeréhez.
A pécsi DÉDÁSZ-székház könnyűszerkezetes épületének homlokzatát szabályosan váltakozó, színes mértani ábrák díszítik. A murális zománctábla-felület a fényhatásokra olyan benyomást kelt, mint egy hatalmas, enyhe szellő borzolta tótükör. A homlokzat képe talán leginkább a szeszélyes szépségű Balaton hullámzását idézi a szemlélő emlékezetébe.
Mint ezt a szakemberek leszögezték, panelépületeken nem, de könnyűszerkezetes épületeken a díszítés mellett egyéb funkciója is van a Pécsett alkalmazott zománctábla-felületnek. így, az eljárásnak, pontosabban az eljárás elterjedésének nagy jövőt jósoltak. Ami a két alkotóművész együttműködésének sikerét illeti, örömmel vennénk, ha nálunk is teret hódítana a zománctáblás homlokzati díszítés. A ZIM munkásai valószínű az eddigiekhez hasonló odaadással állnának helyt akkor is, ha a szűkebb haza valamely középületének hasznosan-szép díszítéséhez kellene hozzájárulniok."
Források:
Idézetek: 1. Pécsiterv 1971. kiadvány
2. Tolna Megyei Népújság, 1971. április (21. évfolyam, 77-101. szám)1971-04-10 / 85. szám
Keserü Katalin: Lantos
(Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely, Pécs, 2010)
http://artnews.hu/2017/06/09/ismeros-epuletek-elfeledett-es-megsemmisitett-alkotasok-kulonutak-kiscelli-muzeumban/
További linkek
Lantos Ferenc festőművész honlapja: http://apagyi-lantos.hu/lantos-ferenc/
életrajza: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lantos_Ferenc

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

Az alkotás darabja a Különutak című kiállításon.
Feltöltő
Azonosító
341836
Forrás
https://scontent-iad3-1.cdninstagram.com
Feltöltve
2019.02.06. 12:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.06. 12:36
Az alkotás darabja a Különutak című kiállításon.

Archív fotók

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
345863
Forrás
https://www.youtube.com/watch?v=FEMWsMwwBVY
Feltöltve
2019.03.12. 13:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.12. 13:02
Archív felvétel

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
350369
Forrás
Hornyicsek László: Életmű (Cser Kiadó, 2011.)
Évszám
2011
Feltöltve
2019.04.10. 15:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.04.10. 15:31
2011, Archív felvétel

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
342642
Forrás
Romváry Ferenc: Pécs szobrai (1982)
Évszám
1982
Feltöltve
2019.02.12. 11:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.12. 11:15
1982, Archív felvétel

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

Fotó: Dr. Szász János,
Feltöltő
Azonosító
341673
Forrás
http://artnews.hu/2017/06/09/ismeros-epuletek-elfeledett-es-megsemmisitett-alkotasok-kulonutak-kiscelli-muzeumban/
Fotózva
2017. május
Évszám
2017
Feltöltve
2019.02.04. 15:24
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 5D Mark II
ƒ14/10 • 1/13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.04. 15:24
2017. május
Fotó: Dr. Szász János,

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
341669
Forrás
Pécsiterv 1971. (Csorba Győző Könyvtár - Pécs)
Évszám
1971
Feltöltve
2019.02.04. 15:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.04. 15:11
1971, Archív felvétel

345864
Forrás
https://www.youtube.com/watch?v=FEMWsMwwBVY
Feltöltve
2019.03.12. 13:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.03.12. 13:04
Archív felvétel

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
341670
Forrás
Pécsiterv 1971. (Csorba Győző Könyvtár - Pécs)
Évszám
1971
Feltöltve
2019.02.04. 15:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.04. 15:11
1971, Archív felvétel

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
346997
Forrás
https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/578953/default/doc_url/kistelegdi_pecs_dedasz_szamitokozpont_04.jpg
Feltöltve
2019.03.20. 23:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.03.20. 23:01
Archív felvétel

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
341677
Forrás
http://meonline.hu/archivum/lantos-ferenc-es-az-epiteszet/
Feltöltve
2019.02.04. 15:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.04. 15:32
Archív felvétel

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

Feltöltő
Azonosító
341678
Forrás
http://apagyi-lantos.hu/lantos-ferenc/wp-content/gallery/kornyezet/1969-D%C4%82%E2%80%B0D%C4%82%C2%81SZ-P%C4%82%C2%A9cs.jpg
Évszám
1969
Feltöltve
2019.02.04. 16:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.04. 16:15
1969, Archív felvétel

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

1982.
Feltöltő
Azonosító
341671
Forrás
https://en.mandadb.hu/common/file-servlet/document/574622/default/doc_url/kistelegdi_pecs_dedasz_1982_01.jpg
Évszám
1982
Feltöltve
2019.02.04. 15:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.04. 15:19
1982, Archív felvétel
1982.

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

1982.
Feltöltő
Azonosító
341672
Forrás
https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/574623/default/doc_url/kistelegdi_pecs_dedasz_1982_02.jpg
Évszám
1982
Feltöltve
2019.02.04. 15:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.04. 15:20
1982, Archív felvétel
1982.

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

Fotó: Panyik István
Feltöltő
Azonosító
341668
Forrás
Pécsi Tervező Vállalat 1950-1975 (Csorba Győző Könyvtár - Pécs)
Évszám
1950
Feltöltve
2019.02.04. 15:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.04. 15:00
1950, Archív felvétel
Fotó: Panyik István

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

Lantos Ferenc zománcozott 1974-es frízelemei az egykori pécsi DÉDÁSZ-épületről
az acb Galéria jóvoltából, fotó: Varga-Somogyi Tibor
Feltöltő
Azonosító
341676
Forrás
http://artkartell.hu/vizit/263-kulonutak
Évszám
1974
Feltöltve
2019.02.04. 15:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.04. 15:29
1974, Archív felvétel
Lantos Ferenc zománcozott 1974-es frízelemei az egykori pécsi DÉDÁSZ-épületről az acb Gal...Teljes szövegLantos Ferenc zománcozott 1974-es frízelemei az egykori pécsi DÉDÁSZ-épületről
az acb Galéria jóvoltából, fotó: Varga-Somogyi TiborKevesebb szöveg

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

Fríz részlet az ABC galériában
Feltöltő
Azonosító
341675
Forrás
https://www.mutualart.com/Artwork/ELEMENTS-FROM-THE-FRIEZE-OF-THE-DEDASZ-B/53FA9879F3F83FD5
Feltöltve
2019.02.04. 15:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.04. 15:27
Archív felvétel
Fríz részlet az ABC galériában

"Tűzzománc fríz és térelemek" c. alkotás fotói Pécs településről

Fríz részlet az ABC galériában
Fotó: Varga-Somogyi Tibor
Feltöltő
Azonosító
341847
Forrás
Budapest, 2017. július (40. évfolyam 7. szám)
Évszám
2017
Feltöltve
2019.02.06. 16:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.02.06. 16:56
2017, Archív felvétel
Fríz részlet az ABC galériában
Fotó: Varga-Somogyi Tibor
Összesen 17 fotó

Műlap története

03.20. 23:01
1 új fotót töltöttem a "Tűzzománc fríz és térelemek" műlaphoz!
02.11. 00:09
Ády publikálta "Tűzzománc fríz és térelemek" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.