Menyasszony búcsúztatása

Nagyréde, Fő út 4.
További képek a Fotólistában

Nagyréde
Fő út 4.
Polgármesteri Hivatalban lévő Házasságkötő Terem falát díszíti

Felállítás1983

Molnár József (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2019.01.29. 23:32
Nagyréde egy igazi "köztérképes" kincsesbánya. Alig hittem el, hogy 100 méteren belül három fantasztikus alkotás található a községben. Akár jobbra-akár balra indultunk el a Művelődési Háztól mindenhol kincsekbe botlottunk. Amíg kísérőm a Polgármesteri Hivatalban a Házasságkötő Terem kulcsáért ment én egy kicsit körbenéztem az előtérben. Körös-körül Molnár József által készített festmények lógnak a falakon. Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy a szomszédos intézményben látott sgraffito után mégegyszer le fog esni az állam...

"A legújabb és egyben legszebb műalkotás ismét Molnár József nevéhez fűződik. A tavasz folyamán készült el a községi tanács házasságkötő termének hátsó falán a nagyrédei menyasszony-búcsúztatást ábrázoló színes üvegmozaik faliképe. A 16,5 négyzetméteres nagyságú kompozíció a mester egyik legérettebb alkotása, amelyből szülőfalujának népe iránti mélységes szeretete tükröződik. A faliképen népviseletben megjelenített egyéni karakterű alakok láthatók. Távolabb tőlük egy álló asszonyalak metszőollóval és szőlőfürttel a kezeiben a rédei nép munkaszeretetére utal. Az alkotás kereteként a 12 csillagkép jele szerepel díszítő motívumként az évszakok múlását, az idő gyors rohanását kifejezve." - áll az 1984. augusztus 2-án megjelent Népújság Műalkotások Nagyrédén című cikkében.

Amiről fenti cikk nem tesz említést, hogy az alkotás tetején középen található egy címer. Amint a terembe beléptem és gyorsan végignéztem rögtön kiszúrtam, hogy itt valami bizony nem stimmel. 1983-ban még nem ilyen címer volt. Kísérőm felé fordultam kissé értetlenül, de nem tudott választ adni kérdésemre. Ezt bizony kicserélték. Azért egy márványmozaikon címert cserélni nem könnyű dolog.

A fotózást követően a művelődési házban találkoztam kísérőm édesapjával, aki korábban vb titkár és jegyző volt a községben. Közösen tettük fel neki a címerrel kapcsolatos kérdést. Elmondása alapján a rendszerváltást követően gondolkodóba estek, hogy mitévők legyenek és végül az alkotó jött: fúrt, vésett, faragott és eltűnt a vörös csillaggal együtt az egykoron búzakoszorúval körbefogott ívelt piros-fehér-zöld pajzs is, helyére Magyarország jelenleg hatályos címere került. A búzakoszorú azonban megmaradt.

Az alkotás helyi védettség alatt áll.

Nagyon szépen köszönöm a fotózás és az oldalon történő publikálás lehetőségét mind a Művelődési Ház, mind a Polgármesteri Hivatal munkatársainak!
Források:
Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III.: https://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch21s197.html
Molnár József festőművész: https://artportal.hu/lexikon-muvesz/molnar-jozsef-5622/
Műalkotások Nagyrédén: Népújság - 1984. augusztus 2. (35. évfolyam, 180. szám): https://library.hungaricana.hu/hu/view/HevesMegyeiNepujsag_1984_08/?pg=11&layout=s
Önkormányzati rendelet a helyi védettségről: https://nagyrede.hu/wp-content/uploads/2017/12/31-2017_xii-13-_onkormanyzati_rendelet_a_telepuleskep_vedelmerol_es_alakitasarol.pdf

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Menyasszony búcsúztatása" c. alkotás fotói Nagyréde településről

Feltöltő
Azonosító
340736
Feltöltve
2019.01.29. 23:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.01.29. 23:17

"Menyasszony búcsúztatása" c. alkotás fotói Nagyréde településről

Feltöltő
Azonosító
340733
Feltöltve
2019.01.29. 23:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

340734

340735
Feltöltve
2019.01.29. 23:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ25/10 • 1/100 • ISO800

340737
Feltöltve
2019.01.29. 23:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/80 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.01.29. 23:17

"Menyasszony búcsúztatása" c. alkotás fotói Nagyréde településről

Feltöltő
Azonosító
340738
Feltöltve
2019.01.29. 23:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/80 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.01.29. 23:18

340739
Feltöltve
2019.01.29. 23:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/60 • ISO1600

340740

340743

340742
Feltöltve
2019.01.29. 23:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ25/10 • 1/80 • ISO800

340741

340744
Feltöltve
2019.01.29. 23:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/80 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.01.29. 23:19

"Menyasszony búcsúztatása" c. alkotás fotói Nagyréde településről

Feltöltő
Azonosító
340745
Feltöltve
2019.01.29. 23:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/100 • ISO1600

340746

340747
Feltöltve
2019.01.29. 23:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/40 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.01.29. 23:20

"Menyasszony búcsúztatása" c. alkotás fotói Nagyréde településről

Feltöltő
Azonosító
340748

340749

340750
Feltöltve
2019.01.29. 23:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/30 • ISO1600

340751
Feltöltve
2019.01.29. 23:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ25/10 • 1/60 • ISO800

340752
Feltöltve
2019.01.29. 23:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/60 • ISO1600

340753

340755

340756

340754
Feltöltve
2019.01.29. 23:20
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ25/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.01.29. 23:20
Összesen 24 fotó

Műlap története

01.29. 23:32
Szapet publikálta "Menyasszony búcsúztatása" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.