’56-os emlékmű
Millenniumi emlékpark
„A szobrászművész nemes anyagokból, gránitból és mészkőből komponált művében a felület kialakításával próbálta kifejezésre juttatni a nagy erejű küzdelem és az azt eltipró, gyászt és fájdalmat hozó terror közt feszülő ellentmondást. Ezt úgy valósította meg, hogy a lobogó zászló hatását keltő trikolor kőtömb nemes anyagokból készült felületét nem lesimította, hanem a kőfaragó eszközök segítségével durva, nyers felületet alakított ki, ezzel szimbolizálva az elnyomó erők brutalitását és az eltiportak szenvedését, a testükön, lelkükön esett maradandó sebeket.”
Az emlékmű készülése évének megállapítását megzavarja, hogy az emlékmű oldalán az egyik táblán (hetedik kép) 1956-2016 évszámok látszanak. Viszont a forrásban, a helyi folyóiratban a 2017-es novemberi számban ezt írják: „Nagy várakozás előzte meg, s az ünnep érkeztére el is készült az új ’56-os emlékmű”. Ebből következtetve 2017 októberre datáltam az elkészülés idejét.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a18b90248fd1d042d56ef135565eb09c_4.jpg)
"’56-os emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/800 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d66a7e062039a9865060dbb122ae343d_4.jpg)
"’56-os emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/800 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bfc85176dff6066fcc8cd7c8ca47b402_4.jpg)
"’56-os emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ360/100 • 1/450 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e882ae2c5e6379e39c60cf32d05e5f7d_4.jpg)
"’56-os emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ360/100 • 1/950 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c8ea239ed1cca36a50b358ed5a5e16d1_4.jpg)
"’56-os emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ360/100 • 1/950 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b1198cccd86c5442a4eff26c20cc5d34_4.jpg)
"’56-os emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/900 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fae94ec5f560efd393557899f2b605cf_4.jpg)
"’56-os emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4ca8eca9ad3a3d04482336b2f851b2c5_4.jpg)
"’56-os emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ400/100 • 1/950 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7549a66e524009185f83a8427387e0b0_4.jpg)
"’56-os emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ360/100 • 1/800 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!