Gorgók a bécsi Szecessziós ház homlokzatán

Bécs (Wien), Friedrichstraße 12.

Alternatív, helyi címek:Gorgonen über der Wiener Secessionsgebäude
Angol cím:Gorgons on the Facade of Secession Building

Bécs (Wien)
Friedrichstraße 12.
A látványos saroképület bejárata felett.

Felállítás1898

Göröntsér Vera
2019.01.29. 17:35
A bécsi Szecesszió ház 1897-98-ban épült Joseph Maria Olbrich tervei alapján, a bécsi szecesszió (Jugenstil) legjelentősebb épülete. Eredetileg nem erre a helyre tervezték, de a ellenállásba ütköztek, így új helyet kapott. Építésével a cél a a kortárs művészetek számára kiállítóterem létesítése, ezt a funkcióját a mai napig megtartotta.
Ma a leghíresebb Gustav Klimt-alkotás, a Beethoven-fríz elhelyezését szolgálja, amit először egy 1902-es kiállításon mutattak be, majd itt helyezték el.

Az épület impozáns kialakításában több, neves művész közreműködött. Így a két magyar származású művész, Koloman Moser és a gorgókat készítő Othmar Schimkowitz is. Kicsit csalódott vagyok, mert valahol találtam kis információ-morzsát, ami szerint utóbbi művész nevéhez köthető a látványos, bronz-levelekből kiképzett "káposzta-fej" aranyozott lombozata is, de később nem találtam, általában alkotója nincs külön nevesítve.
A kupola alatti részen a szecesszió mottója olvasható arany betűkkel: „A művészetük - a szabadságuk művészete” (Hevesi László https://hu.wikipedia.org/wiki/Hevesi_Lajos ). A másik jelmondat a bejárati ajtótól balra: Ver Sacrum (Szent tavasz), egyben a szecesszió egyesülete művészeti magazinjának címe.

Felnézve, a bejárat felett egy dombormű három vonzónak tűnő fejet mutat, a három meghatározó művészeti ágat, a festészetet, építészetet és szobrászatot személyesítik meg. Mindez a görög mitológia három alakja, ill. fejük ábrázolásával, amik körül hajukként tekeregnek a kígyók. Csodás kapcsolat a Jugenstil és a görög mitológia között! A gorgókról bővebben itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Gorg%C3%B3k

Kiemelés a fenti szócikkből: "A gorgók ... A templomok és szentélyek homlokzatát, síremlékeket gyakran díszítették gorgó-fővel, mert azt tartották róla, hogy távol tartja a gonosz szellemeket...." Így már érthető, miért került a gorgó-hármas a szecesszió szentélyének homlokzatára.
Források:
https://de.wikipedia.org/wiki/Wiener_Secessionsgeb%C3%A4ude https://en.wikipedia.org/wiki/Secession_Building
https://en.wikipedia.org/wiki/Othmar_Schimkowitz https://de.wikipedia.org/wiki/Othmar_Schimkowitz
https://hu.wikipedia.org/wiki/Gorg%C3%B3k
https://www.wien.info/hu/sightseeing/sights/art-nouveau/secession
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2019.01.29. 17:35
The Secession Building is an beautiful and unique exibion hall in Vienna. It was plained by Joseph Maria Olbrich. You can see there the Beethoven Frieze by Gustav Klimt. This painting is "one of the most widely recognized artworks of Secession style (a branch of Art Nouveau, also known as Jugendstil)."
There are three gorgons on the famous building's facade: painting, architecture and sculpture. About gorgons: https://en.wikipedia.org/wiki/Gorgon

Cím alapján hasonló

"Gorgók a bécsi Szecessziós ház homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
340142
Feltöltve
2019.01.24. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.24. 14:20

"Gorgók a bécsi Szecessziós ház homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
340144
Feltöltve
2019.01.24. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO80

340145
Feltöltve
2019.01.24. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/1600 • ISO80

340146
Feltöltve
2019.01.24. 14:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1600 • ISO80

340150
Feltöltve
2019.01.24. 14:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/1250 • ISO80

Göröntsér Vera 19.01.24. 14:22

340148

340151

340149

340152

340143

340147
Feltöltve
2019.01.24. 14:21

Göröntsér Vera 19.01.24. 14:21

"Gorgók a bécsi Szecessziós ház homlokzatán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
340153
Feltöltve
2019.01.24. 14:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.24. 14:22
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.01.29. 17:35
Göröntsér Vera publikálta "Gorgók a bécsi Szecessziós ház homlokzatán" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.