I. és II. világháborús áldozatok emlékműve

Maráza
Fő utca.
A Fő utca 68. számú ház előtt van, a buszfordulónál.

Avatás1925

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2019.01.29. 13:55
Maráza zsáktelepülés, így az oda bejáró autóbusz a falu végén fordul meg. A buszforduló által körülvett járdaszigeten áll a világháborús emlékmű. Az időrend nyilván fordított: előbb tették ide az emlékművet és azt később vették körül aszfaltozott úttal.

Vöröses mészkő alkotja a magas pillér hat, egymásra tett hasábját. A legtetején egy turul szobra van. A madár egy félgömbbe kapaszkodik karmaival és szárnyait szélesen kitárja.

A turul alá a keleti oldalra domborműves virágfonatot faragtak. Benne felirat van:
A II.
VILÁGHÁBORÚBAN
ELESETTEK
Innentől lefelé sorakoznak betűrendben az áldozatok nevei. 34 név Á-tól W-ig.

Még lejjebb, az emlékmű szélesebb részén még egy felirat van:
AZ I. VILÁGHÁBORÚBAN
ELESETTEK
Alá további névsorokat véstek. 27 név és 2 eltűnt, azaz 29 áldozat. A nevek mellé odaírták a születésük évszámát is. 1874 és 1898 között születtek.

A „Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa” szerint a hősi emlék 1945 előtt készült és 1991-ben lett kiegészítve.

Erdődi Gyula írja Maráza község története című 1994-es könyvében:
„Az első világháború 1914 és 1918 között zajlott le. Ennek következtében 29 marázai férfi esett el a harctereken, illetve tűnt el. A róluk való megemlékezés gondolata a faluban 1924-ben merült fel először hősi emlékoszlop állításának formájában. Ekkor a képviselőtestület gyűjtést rendezett a lakosság körében.” - forrás: Maráza község képviselőtestületének 1924. december 11-i jegyzőkönyve és „Felállításra került az első világháborús hősi emlékmű is.” - forrás: Maráza község képviselőtestületének 1925. március 30-i jegyzőkönyve.
Ezen két adatból következik, hogy az emlékművet 1924 végén kezdték és 1925 elején fejezték be.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/1859
https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/nemetek/maraza/maraza_kozseg_tortenete/pages/003_maraza_kozseg.htm

Közös gyűjteményben
Madárszobrok
Közös gyűjteményben
Állatszobrok
Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Maráza településről

Feltöltő
Azonosító
339825
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.01.20. 20:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.20. 20:37
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Maráza településről

Feltöltő
Azonosító
339826
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.01.20. 20:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.20. 20:37
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Maráza településről

Feltöltő
Azonosító
339827
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.01.20. 20:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.20. 20:38
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Maráza településről

Feltöltő
Azonosító
339828
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.01.20. 20:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

339829
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.01.20. 20:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.20. 20:38
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Maráza településről

Feltöltő
Azonosító
339830
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.01.20. 20:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.20. 20:39
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Maráza településről

Feltöltő
Azonosító
339831
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.01.20. 20:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.20. 20:39
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Maráza településről

Feltöltő
Azonosító
339832
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.01.20. 20:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.20. 20:40
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Maráza településről

Feltöltő
Azonosító
339833
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.01.20. 20:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/320 • ISO100

339834

339835
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.01.20. 20:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.20. 20:41
2017. október

"I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. alkotás fotói Maráza településről

Feltöltő
Azonosító
339836
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2019.01.20. 20:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 19.01.20. 20:41
2017. október
Összesen 12 fotó

Műlap története

01.29. 13:55
Keszthelyi Sándor publikálta "I. és II. világháborús áldozatok emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.