Budapest, I. kerület, Szabó Ilonka utca 2-4.

Budapest
I. kerület, Szabó Ilonka utca 2-4.
Az Egyetemi Katolikus Gimnázium első emeletén lévő aulában, a lépcső mellett.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.01.18. 16:27
Jancsó Benedek szobrának avatása, pontosabban az Egyetemi Katolikus Gimnáziumban történt látogatásom "hozadékaként" néhány alkotást sikerült még lefényképezni. Igaz, összecsengenek abban, az alkotók nem találhatók. – egyelőre. Az iskolának az információ-kérő levél elment. A válasz alapján a kapuhoz közel elhelyezett Szűz Mária szobráról így ki is derült, hogy nemhogy másolat, de vásárolt példány. Visszament...

Ez a mellszobor az első emeleti aulában gondolom olyan, aminek egy katolikus oktatási intézményben lennie kell. Ne tévesszen meg senkit a paraméter, maga az alkotás gipszből, a posztamens, amit az elmúlt évben kapott az alkotás, márványból készült.
Az alkotó keresésével sok gondom volt. Az iskola – amúgy szégyenlősen – nem adott információt, pedig az anyag és az érték nem feltétlenül, ill. nem egyenes arányban függ össze. Hátul, az alkotás alsó-oldalsó részén látható is a szignó, de sajnos nem sikerült kibetűzni. Végignéztem a Magyar szoborkészítők jelzéstárát is, de természetesen a saját házunk táján kerestem első sorban. Ahol a kereső névtöredék alapján elfogadható eredményt hozott, sajnos a születési-halálozási évszámok alapján nem képzelhető el, hogy ennek a szobornak eredetije a névhez köthető. Szignó alapján azonosítható művész semmiképpen nem adódott, de Mindszenty-mellszobor sincs a feldolgozottak között, ami egyértelműen összevethető. Y-ra végződő nevű alkotó (ez jól látható) nincs a lehozott listában.
Akárhogy is, itt az idősödő, kicsit fáradtnak tűnő Mindszenty Józsefet formálta meg alkotója.

Mindszenty József, Pehm József néven született, élt 1892–1975, aki Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros volt. Ő maga is, de életének legfőbb állomásai közismertek: az ellene folytatott koncepciós per, börtönévei, az 1956-os szabadságharcban képviselt véleménye, ill. magatartása, száműzetése.
Mindezek részletei olvashatók a nevét viselő alapítvány honlapján: https://www.mindszentyalapitvany.hu/mindszenty-jozsef/
Források:
https://www.mindszentyalapitvany.hu/mindszenty-jozsef/

Kapcsolódó
Jancsó Benedek

Cím alapján hasonló

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
339528
Feltöltve
2019.01.18. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.18. 11:37

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
339539
Feltöltve
2019.01.18. 11:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.18. 11:48

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
339537
Feltöltve
2019.01.18. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.18. 11:37

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
339532
Feltöltve
2019.01.18. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

339538
Feltöltve
2019.01.18. 11:45

Göröntsér Vera 19.01.18. 11:45

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
339535
Feltöltve
2019.01.18. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.18. 11:37

"Mindszenty József" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
339533

339534

339531

339536
Feltöltve
2019.01.18. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

339529
Feltöltve
2019.01.18. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.18. 11:37
Összesen 11 fotó

Műlap története

01.18. 16:27
Göröntsér Vera publikálta "Mindszenty József" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.