Magyarország első termelőszövetkezete-emlékmű

Sarkad, Külterület
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Lenin Tsz-emlékmű

Sarkad
Külterület
4219 főút, Fekete-éri-dűlő kereszteződésénél

Felállítás1975. április 22.

Barcsai K. (kőfaragó)

Benkő Gabriella Emese
2019.01.21. 12:41
Az emlékmű igazi szocialista remekmű, beton oszlopokon álló emelvény, rajta kétrészes beton tábla. A vízszintes részen helyezték el a két megemlékező fehér márványtáblát. A függőleges oszlopon bevésve látható a zöldre festett hajladozó búzakalász, felül az ötágú vörös csillag, alatta a "híres" sarló és kalapács vörös színű szimbóluma. Lenn a Tsz megalakulásának évszáma olvasható. Az emelvényre beton lépcsősor visz fel, a vízszintes táblán koszorúk akasztásához kampókat süllyesztettek. Az emlékmű, egykoron szép parkban állt, valamikor díszes vaskerítés vette körbe, mely mára kidőlt megrongálódott. A környezete eléggé elhanyagolt.

idézet a forrásból:
"Hazánkban elsőnek 1945. április 23.-án Sarkadon alakult termelőszövetkezeti csoport a sarkadi Földmunkás Szövetkézét Őstermelő Csoportja címen. A Fekete-éri uradalom határában, az egyik tábla sarkán gyülekeztek össze a volt cselédek, itt alakították meg a Lenin Tsz jogelődjét, itt írták alá a belépési nyilatkozatokat. A jubileum alkalmából egész napos ünnepségsorozatot rendeznek április 22-én, Lenin halálának évfordulóján. Az esemény-sorozat emlékműavatással kezdődik. Az alapítók tiszteletére azon a helyen állítják fel az emlékművet, ahol kimondták a szövetkezeti csoport megalakítását 1945. április 23-án. Az emléktáblán megörökítik a 66 alapító tag nevét, s a 30. évforduló dátumát. "

"A Fekete-éri határban a Lenin Tsz földjén 1975-ben felállított szövetkezeti emlékoszlop. Felirata tudtul adja: „Itt, a Fekete-éri határban alakult meg az ország első mezőgazdasági termelőszövetkezete 1945. április 23-án, Sarkadi Föld- munkás Szövetkezet őstermelői Csoportja néven 66 taggal 276 hold földdel."
Források:
Avatás:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1975_04/?query=1975%20Lenin%20Sarkad%20eml%C3%A9km%C5%B1&pg=52&layout=s
http://egykor.hu/sarkad/sarkadi-latnivalok/1951
Lenin Tsz története:
https://www.antikvarium.hu/konyv/a-feketeeriek-negyedszazada-426540
Kádár üdvözlete:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1985_04/?query=1945.04.23%20Sarkad%20sz%C3%B6vetkezet&pg=216&layout=s

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Magyarország első termelőszövetkezete-emlékmű" c. alkotás fotói Sarkad településről

Feltöltő
Azonosító
339324
Feltöltve
2019.01.15. 18:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.15. 18:26

"Magyarország első termelőszövetkezete-emlékmű" c. alkotás fotói Sarkad településről

Feltöltő
Azonosító
339330
Feltöltve
2019.01.15. 18:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.15. 18:27

"Magyarország első termelőszövetkezete-emlékmű" c. alkotás fotói Sarkad településről

Feltöltő
Azonosító
339325
Feltöltve
2019.01.15. 18:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.15. 18:26

"Magyarország első termelőszövetkezete-emlékmű" c. alkotás fotói Sarkad településről

Feltöltő
Azonosító
339334
Feltöltve
2019.01.15. 18:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.15. 18:29

"Magyarország első termelőszövetkezete-emlékmű" c. alkotás fotói Sarkad településről

Feltöltő
Azonosító
339336
Feltöltve
2019.01.15. 18:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.15. 18:31

"Magyarország első termelőszövetkezete-emlékmű" c. alkotás fotói Sarkad településről

Feltöltő
Azonosító
339335
Feltöltve
2019.01.15. 18:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.15. 18:29

"Magyarország első termelőszövetkezete-emlékmű" c. alkotás fotói Sarkad településről

Feltöltő
Azonosító
339332
Feltöltve
2019.01.15. 18:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/125 • ISO200

339333
Feltöltve
2019.01.15. 18:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/400 • ISO200

339326
Feltöltve
2019.01.15. 18:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.15. 18:26

"Magyarország első termelőszövetkezete-emlékmű" c. alkotás fotói Sarkad településről

Feltöltő
Azonosító
339331
Feltöltve
2019.01.15. 18:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.15. 18:29

"Magyarország első termelőszövetkezete-emlékmű" c. alkotás fotói Sarkad településről

Feltöltő
Azonosító
339327
Feltöltve
2019.01.15. 18:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.15. 18:27

Adalék vagy máshol

"Magyarország első termelőszövetkezete-emlékmű" c. alkotás fotói Sarkad településről

2012
Feltöltő
Azonosító
339398
Forrás
https://plus.google.com/photos/photo/114422756081132333898/6624184707101288354
Évszám
2012
Feltöltve
2019.01.16. 11:18
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.01.16. 11:18
2012
2012
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.01.21. 12:41
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Magyarország első termelőszövetkezete-emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.