Harta, Kossuth Lajos utca 12.

Alternatív, helyi címek:Kitelepítési emlék

Harta
Kossuth Lajos utca 12.
Szent István király templom

Felállítás2007

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Dr. Pinczés Sándor
2019.01.18. 10:59
Harta község fájdalmas öröksége a kitelepítés. A magyarországi németek kitelepítése a második világháború után mintegy 200-220 ezer magyarországi lakost érintett. Harta községet, a lakosság összetétele miatt jelentősen érintette ez az intézkedés amely 1946-1948-ra esett.
Ennek következtében sűrűn találni emlékművet és emléktáblákat a község területén.
Az érzelmeket nehéz levezetni az "emlékező pontok" segítik a megnyugvást.
A katolikus templom udvarán is, közvetlenül az utcai kerítés mellett látható feszület - a táblák tanúsítják - visszatérően hangsúlyozza az emlékezést.
A fából készült kereszten két tábla látható:
"Felállítva és megszentelve 2007-ben a kitelepítés 60. évfordulóján."
"Felállítva és újraszentelve 2012-ben a kitelepítés 65. évfordulóján."
A feszület: Jézus esküre emelt kezei szögezve, és egymásra helyezett lábai szögezve formában látható.
Források:
http://nagyvofely.hu/harta/templomok

Cím alapján hasonló

"Feszület" c. alkotás fotói

Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
339234
Feltöltve
2019.01.15. 10:42
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ44/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.15. 10:42

"Feszület" c. alkotás fotói

Település
Harta
Feltöltő
Azonosító
339235
Feltöltve
2019.01.15. 10:42
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/400 • ISO80

339236
Feltöltve
2019.01.15. 10:42
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ45/10 • 1/800 • ISO80

339237
Feltöltve
2019.01.15. 10:42
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/640 • ISO80

339238
Feltöltve
2019.01.15. 10:42
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/800 • ISO80

339239
Feltöltve
2019.01.15. 10:42
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.01.15. 10:42
Összesen 6 fotó

Műlap története

4 órája
Megérintettem a "Feszület" alkotást
23.08.18. 17:04
Megérintettem a "Feszület" alkotást
19.01.18. 10:59
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Feszület" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.